Mi Abonyunk - Sarlatánok pedig vannak.....
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.09.12. 14:31

Szűrte le a következtetést Olvasónk, aki elmondta, hogy nem érti, hogy hogyan is használhat doktori címet az, aki a magyar jogrendszer szerint nem szerzett orvosi diplomát, illetve nem járt olyan egyetemre, ahol doktori címet szerzett. A dolognak utánajártam és megkerestem kedves természetgyógyász ismerősömet, aki a kínai orvoslással is segít paciensein. Dr. Csönyei Ida elmondta, hogy már hallott erről a problémáról, napi gyakorlatában találkozott is már olyan személlyel vagy személyekkel, akik viselik a ’ Dr. jelzőt, mint az alternatív természettudomány doktora. Viszont ezt nem lehet beszerezni egyetemen, ehhez csak egy meghatározott tanfolyam elvégzése szükséges. Aki ilyen címet visel, jogosan teheti azt meg, viszont a paciensek figyelmét fel kell hívnia arra a tényre, hogy ő nem orvos, nem folytathat ezzel visszaélést vagy félrevezető magatartást.

„ Közölni kell, hogy ez a doktori cím nem az a doktori cím. Nyugodtan lehet azonban ezt így használni. Ezt semmi sem tiltja. Az embereknek maguknak kell megtapasztalniuk, hogy az jó vagy sem, amit a természettudományok doktora csinál vele. Sajnos az a tapasztalatom, hogy akkor használják ezt a címet, ha nem igazán tudnak…. A felháborodás viszont nem jogos, mert ez a cím használható. Azon a vonalon, abban a szakmában ez a csúcs, ami elérhető. Persze köztük is vannak jó szakemberek, tisztelet a kivételnek. A nagy többség azonban a tüneti kezelésre megy rá, az okot nem szüntetik meg, csak a tünetet. Nekem van összehasonlítási alapom, hiszen mindkét orvoslást gyakorlom. Tanult természetgyógyász vagyok és a kínai orvoslást is alkalmazom nap, mint nap. A természetgyógyász tanfolyamokon sajnos csak annyit tanítanak meg, hogy van népi orvoslás, tibeti, indiai, stb. Van ilyen is és van olyan is. Ez olyan, mint a gyerekeknél. Azt megtanítják velük, hogy van A betű, B betű, van C betű, de ha nem tanítják meg, hogy ezeket hogyan kell összeolvasni, akkor ott már baj van.

Manapság sajnos mindenki megpróbál gyógyítani és azt hiszi, hogy tud is! Mindenki természetgyógyász szeretne lenni, rengeteget képeznek belőlük. Igaz, sikerélmény nem sok jut számukra. Van, hogy ezzel nem lehet gyógyítani. Nekem tizenéves tapasztalatom van, rengeteget kell tanulni is hozzá. Sajnos belefutunk nagyon súlyos esetekbe, akik szinte mindenhol voltak már, de a természetgyógyászok nem tudták, hogy mi a gond. Újabb őrület, hogy majd a számítógép megmondja, kinek mi a baja! Nem ő, nem a természetgyógyász tehet róla. Az egész oktatási rendszer rossz! „- mondta el lapunknak Csörnyei Ida
 

Citrom-díj:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok