Mi Abonyunk - Tápió Expo Újszilváson
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.08.09. 10:59

(MTI) – Több mint egy tucat település képviselteti magát a hét végi újszilvási mezőgazdasági- és kulturális seregszemlén, a Tápió Expón – közölte a rendezvény egyik főszervezője szerdán az MTI-vel. Szebeni Erzsébet elmondta, hogy péntektől az ország legnagyobb naperőműve mellett, az Abonyi úti vásártéren várják a Tápió mente 14 településének gazdálkodóit, kereskedőit, illetve kulturális csoportjait.

      Az újszilvási önkormányzat először ad otthont a sorrendben nyolcadik seregszemlének azzal a céllal, hogy az egymástól szinte „gyalogos” távolságra fekvő községekben élők még jobban megismerhessék egymást – tette hozzá a főszervező.
      Mint mondta, vásárterükön mind a 14 település külön pavilont kap, ahol vasárnap délig kiállítások, bemutatók, szakmai beszélgetések zajlanak majd. Akár üzletek is köttethetnek, hiszen háztáji gazdálkodókat, őstermelőket, családi - , illetve mikro és kisvállalkozásokat is várnak Újszilvásra.
A rendezvény résztvevői egyebek mellett megtudhatják, ki mivel foglalkozik, kinél vásárolhatnak mondjuk mezőgazdasági gépet, vetőmagot, műtrágyát, de a Tápió menti kulturális és turisztikai értékek felvonultatására is lehetőséget teremt az expó, ahová körülbelül 10 ezer embert várnak – ismertette Szebeni Erzsébet.
A szórakoztató programok közül az előzetes érdeklődés alapján pénteken a Bikini koncertre, szombaton a főzőversenyre lesznek a legtöbben kíváncsiak. Az ízek versenyére két kategóriában ( levesek, pörköltek és sültek, valamint szilvát tartalmazó fogások) lehet nevezni. A színpadon újszilvási és környékbeli énekesek, táncosok váltják egymást, s több nyugdíjas klub is bemutatkozhat majd a tüzijátékkal fűszerezett rendezvényen – közölte a főszervező.
" A VIII. Tápió Expo túlmutat a vidék értékein és ez a három nap azt is bizonyíthatja, hogy a Tápióság kulturális, gasztronómiai kínálata növelheti országunk imázsát" – olvasható egyebek mellett a hétvégi programról a tapioregio.hu honlapon.
 

Közélet:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok