Mi Abonyunk - Lenyúlja az utasokat a Volán?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.05.17. 10:27

Kedves Olvasónk jött be szerkesztőségünkbe és mesélte el a következő, jogosnak tűnő panaszt. Megtudtam, hogy mikor korábban a Városkapu helyén kanyarodva közlekedtek a Volántársaságok buszai, még 15 kilométer után kellett jegyet váltani. Aztán, mikor megépült a kapu, a Szilágyi Erzsébet út felé kezdtek el közlekedni és ekkor 20 km után kellett jegyet váltani, igaz csak pár száz méter volt a távolság, amivel többet kellett menniük az utasoknak.

Ez akkor nem kis felháborodást váltott ki, de már mindenki beletörődött a történtekbe. Most viszont újabb fordulópont következett, mert a Városkapu alá terelték be a buszokat, tehát elvileg most visszaállt a régi rend, rövidebb lett a menettávolság. Legalábbis pár hónapra. Ennek ellenére azonban nem történt változás és továbbra is 20 kilométer után kell megváltania mindenkinek a jegyet, bérletet. Ezt nehezményezik az abonyiak, akik úgy érzik, hogy becsapták őket.

„ Nem értem, egykor pár száz méterért emelt a Volán 5 kilométert! Most egy jegy 370 forint oda és 370 forint vissza, a bérlet 14.200 forintba kerül. Ha a 15 kilométert kellene csak fizetnünk, akkor 310 forintba kerülne egy odaút. Egy retúr jegyen így most 120 forintot nyel le a Volán. Több ezer jeggyel számolva ez hatalmas összeg, ami pluszbevétel. „

Az üggyel kapcsolatban megkeresem az illetékeseket is.

LŐVE
 

Citrom-díj:
VOLÁN   
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
.

Mádá -

2012.05.17. 20:45:02

Nem is lenne ez a 120 forint olyan nagy baj hogyha a mai követelményeknek megfelelő autóbuszok járnának Abonyba nem ilyen "kohószökevény" széthulló Rábák és Ikarusok.

..

majomka -

2012.05.17. 11:57:03

Az utasok többsége dolgozó ember akinek a munkáltató 85%-ban vagy mint nekem is 100%-ban álja az utazást ...
Nem értem a felháborodást ....... 

Nyugdijaosk ingyen utaznak ...diákok nagyon keveset fizetnek.
Bele hal az ember abba a nem tudom hány forintba max 1 hónapig??
 

facebook komment

veroniq -

2012.05.17. 11:13:20

A sárga VOLÁN útja ezzel a mostani forgalmi renddel hosszabb lett mint volt (kb. 200m-Szilágyi Erzsébet út - Városkapuig), a megyei VOLÁN útja rövidebb lett (Városkaputól- Szilágyi Erzsébet útig)!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok