Mi Abonyunk - A felsőoktatás szétverése a gyakorlatban
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.01.25. 22:13

Mivel magam is érintett vagyok az ügyben, hiszen gyönyörű lányom épp az idén felvételizik, számos megdöbbentő ténnyel szembesültem az elmúlt pár nap alatt. Sajnos ideje lesz minden most végzős középiskolásnak elgondolkodnia azon, hogy hova is adja be papírjait. A részletek a felvételi benyújtási határidejének lejárta előtt egy hónappal láttak nyilvánosságot. Nagyfiam, aki Szegeden, államilag finanszírozott szakon tanul, a következőket mesélte.

Az államilag finanszírozott szakokra felvehető létszám 95%-kal csökkent. Például az országban összesen 100 jogász képzését dotálja az állam és a kvóta 250 a közgazdászoknál. A tandíjat az egekig emelik, ha egy adott szakon, Szegeden például eddig 160 ezer forint volt a féléves tandíj, akkor a most felvételizőknek ugyanez már 600 ezer lesz.

Nem lehet majd átmenni a jó tanulmányi eredményeknek köszönhetően a fizetősről államilag dotált képzésre. Így nem lesz érdeke a nebulóknak, hogy jól vizsgázzanak, elég lesz akár a kettes is. Jön a Diákhitel kettő, melynél nem a hallgató kapja meg a pénzt, hanem a java részét az iskola, melyben tanulmányait folytatja, amennyiben költségtérítéses szakon tanul. Így eladósítja magát a diák hosszú évekre.

Valóban iszonyú sok volt a felsőoktatásban a felesleges képzési létszám. Boldog, boldogtalan diplomát szerzett. De mindenképpen felháborító és igazságtalan mindez azokkal szemben, akik idén felvételiznek. Minden fenekestől felfordult, a diákok végképp tanácstalanokká váltak. Eddig legalább lehetett tudni, hogy hova van esély. Most viszont lutri az egész, hiszen lesznek olyan szakok, melyeket eddig a kutya sem jelölt meg, de most lehet, hogy hatalmas lesz a túljelentkezés. Könyörgöm, nem lehetett volna ezt a reformot szakaszosan végrehajtani? Mindez csupán néhány kiragadott példa volt a problémákból. Szegény most felvételizők!

LŐVE
 

Oktatás:
Oktatás   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok