Mi Abonyunk - Gergő a remek kapus...
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7980, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.27. 09:40:33

Nagy Gergő interjút adott

Az abonyi származású Nagy Gergő a Győri ETO színeiben kapusként remekel, mint ahogy lapunk is beszámolt erről. Egyre komolyabb feladatokat bíznak rá a csapatvezetők. Íme, a vele készült interjú:

„Már kedden megtudtam, hogy valószínűleg én kapok szerepet a szombati NBII-es bajnokin. Eddig csak az U17-eseknél védtem, még az U19-esekkel sem szereztem tapasztalatot, így nagyon meglepődtem, de persze örültem is a lehetőségnek. Edzőimmel megbeszéltük, hogy ha az idegességemet le tudom győzni, akkor nem lehet nagy baj, szóval igazából erre készültem a múlt héten.

Az első csapat kapusedzője is ellátott jó tanácsokkal, és szerintem végül ugyanúgy sikerült ez a találkozó számomra, mint egy utánpótlás meccs, persze az iram azért nagyobb volt. Az első percben már védenem kellett, de ez csak jót tett a magabiztosságomnak. Negyed óra után már teljesen megnyugodtam, jól koncentráltam. Sajnos kaptam három gólt, úgy gondolom elkerülhetőket, ez bosszant, viszont sikerült nehéz szituációkban hárítanom. Örülök, hogy győztes meccsen mutatkozhattam be, kellemes emlék marad, persze sok gratulációt kaptam, többek között édesapámtól is, aki a helyszínen drukkolta végig a kilencven percet.” – mondta el Gergő.

http://www.eto.hu/hirek.php?lan=hu&e_id=2308&cim=bravuros_bemutatkozas

Sport:
Foci   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Gyere te is tiratlonozni!

A lakodalmakra, nagy rendezvényekre még várni kell

Tárt kapus program

Tárt kapus program

A KID FC nyerte az első Abony kupát

Gyere Te is tritalonozni!

Fergeteges program

Abonyi is indul a Nemzeti Vágtán

Új jegyzője van Városunknak!

Sakkozóinknak most nem sikerült a bravúr, de még így is jól állunk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok