Mi Abonyunk - Idősek Világnapja
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7051, belépett felhasználók: 0.

Dórika - 2011.10.05. 12:39

Szeptember 24-én Abonyban a Karitász csoport közreműködésével megünnepelték az Idősek Világnapját.  Egyik kedves Olvasónk rendelkezésünkre bocsátott egy rövid összefoglalót  és egy galériára való képet a nap eseményeiről.

"2011. szeptember 24-e. Méltón nagybetűkkel írjuk be ezt a dátumot a Karitász csoport életébe. Ugyanis e napon került sor rendezésünkben az IDŐSEK VILÁGNAPJA megünneplésére. Nagyon sokat készültünk rá, igazi csapatmunka van a színvonalas program mögött.

A megemlékezés 10 órakor szentmisével kezdődött a Szent István Katolikus Templomban, melyet Nagy András esperes-plébános celebrált. Ezt követően átsétáltunk a Közösségi Házba, ahol minden résztvevő egy általunk készített kitűzőt kapott, illetve szendviccsel és ásványvízzel vártuk őket.

Aki igényelte annak Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester asszony és Egediné Urbán Zsuzsanna asszisztens mérte meg a vérnyomását és vércukrát. Elmondhatjuk, hogy 100-nál is többen vették igénybe ezt a szolgáltatást. Olcsó könyvek közül válogathattak a betűk szerelmesei, valamint a csoportunk által készített ajándéktárgyakat is vásárolhattak. Lehetőség volt még mézvásárlásra is.

Elsőként Falusi József és Szabados Zoltán abonyi fiatal zenészek szórakoztatták a közönséget.

A kulturális blokkot Ady Endre: Őrizem a szemed című verse nyitotta meg Kökény Szilvia előadásában, majd P. Bálint Zsuzsa (mindkettő Karitász tag) ünnepi beszéde következett.

A közösségi ház nagyterme zsúfolásig megtelt és mindenki türelmesen hallgatta végig a produkciókat. Többek között verset mondott Nagy Máté és Melicher Ákos a Somogyi Imre Általános Iskola diákjai (felkészítő tanáruk Nagy Józsefné), megzenésített verssel lépett fel Szeghő Kata, a Szolnokról érkezett Kiss Krisztián Bálint szintén 2 szép verssel. A program zenés részét a Bihari János Zeneiskola, AMI hegedűs növendéke Bognár Szonja (felkészítő tanára Búzás Dóra, zongorán közreműködött Szikszay Sándorné) nyitotta meg, majd következett a kis fúvós zenekar Petrucz György karmester vezetésével és nem maradhattak ki az abonyi nótaénekesek: Bakos Melinda és Acsai Ferenc sem, akik fergeteges hangulatot teremtettek Dudinszky György és Lakatos Zoltán közreműködésével. A Dalma Dance kis csoportja egy pom-pomos számot hozott el (felkészítő: Csatári Olga) majd az Újszászi középiskola diákjai  jöttek el hozzánk, akik egy komplett produkcióval érkeztek: énekeltek, citeráznak, táncoltak (felkészítő tanáruk Törőcsik Mária).

Deákné Orosz Zsuzsanna a Családsegítő vezetője pedig hasznos tanácsokkal és információkkal látta el a résztvevőket az idősellátással kapcsolatban.

Köszönjük minden fellépő, résztvevő, felkészítő munkáját!

 

A nap folyamán Emléklappal köszöntöttük a körünkben megjelent legidősebb résztvevőt, Babcsán Istvánnét, aki 89 éves. Egy tortával köszöntöttük Erzsike nénit, aki éppen ezen a napon ünnepelte a 81. születésnapját. (A tortát Benéné Marika néni készítette.)

 

Köszönjük Mészáros Istvánnak a pogácsát, a Kék Láng Kft-nek a kenyeret, Ujszászi Katalinnak a szép díszítést és a virágokat, Molnár Andrásnak a szikvizet, Benke Istvánnak a hangosítást, Borsányi Jánosnak a fotózást.

 

A nap végén hálát adtunk Istennek, hogy minden úgy alakult, ahogy szerettük volna: nagyon sokan eljöttek, szép volt a műsor, kellemes volt az időjárás. Fáradtan, de szívünkben örömmel tértünk haza, mi Karitász tagok is."

 

A galéria ITT megtekinthető.

Közélet:
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Abony- Cegléd szakasz: azt mondják, hogy hamarosan átadják

Csakis a PURINA!

Pest megye szépe választás

Továbbra is az INNOVEN főz az abonyi menzán

Jövő évtől tilos lesz az avarégetés

Csemegeuborkákat tesztelt a NÉBIH

INNOVEN CATERING- Csodálatos rendezvényi vendéglátás

Megszűnik a nyugdíjasok idősávja, de marad a kötelező maszkhasználat

Új lakók Abonyban, örömmel jöttek hozzánk!

Aludj máskor!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Tegnap olyan településen...

Truckman -

2011.10.05. 13:44:57

...vitt át az utam, hol én "idegen" voltam. Mégis olyan valami megmagyarázhatatlan jó, kellemes érzés fogott el, mikor jöttemet, öregek nagynénik, és nagybácsik fogadták, integetéssel! Elgondolkoztam, hogy ezen "viselkledés" 10-20 éven belül a múlté!  Eltünik, az integető öreggekkel együtt! Számomra ezen viselkedés, azaz inkább tisztelet, amolyan világörökség! Látni meggörbült, földet leső ráncos öregembereket. Még a "mai" fiatalok? ...inkább nem is jellemzem őket! Azaz mégis! Este láttam a televízióban azt a 2 ceglédi magyart, ki megölt, azaz brutális kegyetlenséggel megfolytott egy öregasszonyt nyereségvágyból, némi aprópénzért! Nos úgylátszik, az Isten, nem ver bottal! Az egyik gyanúsítottnak vese kellene, mert vmi oknál fogva felmondta neki a szolgálatot mi volt benne!Ártatlan "Szerelmét" azaz a pasiját pedig az a rohadt bíró, nem engedi ki még feltételesre sem pár napra, hogy nekiadja mint "donor" az egyik veséjét, más szóba sem jöhetne éveken át a listáról! Átlát a palánkon ahogyan én is! Mármint a bíró! A szem a lélek tükre! Király

A bírók, az ügyvédekkel együtt a pokolban égnek általában, de úgylátom, ezt itt, ezt a bírót másként kell majd megítélni! HELYSLEM döntését! Ahogy én szoktam mondani, "életet-életért"! Remélem döntését nem is változtatja meg!

 

Kívánok minden öregecskedőnek, még hosszú-hosszú életet, boldogságot, ezen egyre rothadó, világban!


Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok