Mi Abonyunk - A Balatonon táborozott a Karitász
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7055, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.07.26. 13:35

Galéria ITT található a balatoni táborról!

 Táborok a Karitász szervezésében

Az igen hosszúra nyúlt nyári szünidőnek legtöbbször a gyermekek örülnek. Kevésbé a szülők, akiknek a kisebb gyermekek nyári elhelyezéséről kell gondoskodniuk. Nem mindenki teheti meg, hogy több ezer forintos táborokba küldje el csemetéjét. Sőt vannak olyan szülők is, akik egyáltalán nem engedhetik ezt meg maguknak. E terhek enyhítésére szervezte meg a Karitász abonyi csoportja immár sokadszorra nyári táborait. Egy hetet töltött 45 gyermek Zánkán június 27 július 03-ig. Egy hétig Balatonszéplak-alsón táborozott 22 fő.

Kétszer egy hetes turnusban az abonyi Plébánián összesen 56 gyermeknek biztosítottunk ellátást és programokat.

 

A táborok résztvevőinek kiválasztásában segítségünkre voltak a védőnők, tanárok és tanító nénik. Minden táborra elmondható, hogy igyekeztünk olyan foglalkozásokat, programokat, kirándulásokat szervezni részükre, melyekre még nagyon sokáig fognak emlékezni.

 

A szülők köszönete, a gyerekek boldogságtól ragyogó szeme igazolta, hogy jó döntést hozott tagságunk. Tudtunk, akartunk, segítettünk. Több kisgyermeknek ez volt a NYÁR!

 

Köszönetünket fejezzük ki minden embertársunknak, akik bármilyen felajánlással voltak irányunkba, legyen az pénzadomány vagy természetbeni segítség! Mindazoknak, akik névvel, illetve név nélkül adományoztak! Sokat köszönhetünk az abonyi embereknek, akik az első hívó szóra kezüket nyújtották felénk. KÖSZÖNJÜK!

 

Valamennyi közreműködő Karitász tagnak és a hozzánk csatlakozó segítőknek köszönöm a munkáját, szeretettel várjuk továbbra is őket közénk.

 

Köszönetemet, illetve köszönetünket fejezzük ki:

az ABOKOM Nonprofit Kft.-nak a strandbelépőkért

az Újvilág MGÉSZ-nek a Négercsók édességért

az Abonyi Lajos Falumúzeumnak a belépőkért és tárlatvezetésért

Mészáros Vendéglőnek a pogácsasütés lehetőségéért                                 

a Római Katolikus Plébániának a hely biztosításáért 

Nagy András plébános úrnak a templom és a torony bemutatásáért

Fehérné Homola Máriának a konyha használatáért

Lőrinczy Lászlóné Erzsikének és Dóka Nándornak a friss zöldségekért

Mucza Attiláéknak  a savanyúságért

a piaci lángos sütödének az alapanyagért

Szolnok Jövőjéért Alapítványnak a bábműsort.

 

 

 

Csizmadia Mihályné

Karitász tag

Közélet:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

INNOVEN CATERING- Csodálatos rendezvényi vendéglátás

Gyerekek, tiétek a nyár és a táborok! Irány Kecskemét!

Edzőtáboroztak a DALMA-sok

Hírek a négyes autópályáról

Csemegeuborkákat tesztelt a NÉBIH

Csakis a PURINA!

4 szőnyegválasztási hiba

Tesztelték: Ez a mosogatószer tisztít legjobban

Abony- Cegléd szakasz: azt mondják, hogy hamarosan átadják

Pest megye szépe választás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok