Mi Abonyunk - A kapitány is velünk van
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.06.25. 12:54:43

 

Tájékoztatta lapunkat Palya István, Jászkarajenő polgármestere, aki törteli és kőröstetétleni kollégájával együtt vállvetve próbálják elérni, hogy visszakapja a rendőrőrsöt Jászkarajenő és persze Törtel is. Mindezt a megszaporodott bűncselekmények miatt kérik. Jászkarajanő településvezetője lapunknak elmondta, hogy szabályosan átvágták őket, amikor elvették az őrsöt. A négy rendőri vezető közül jellemzően már senki sincsen aktív állományban azok közül, akik rábeszélték őket arra, hogy nem fognak rosszul járni azzal, ha nem működik itt tovább a rendőrőrs. Azóta kiderült, hogy ez egy helytelen döntés volt. „ Szó szerint átvertek bennünket! Persze akikkel akkor tárgyaltunk már régen nincsenek pozícióban. Azt ígérték, hogy a létszám, az autó és minden megmarad. De ez nem valósult meg. A KMB-s nem tudja ellátni a feladatát. Ráadásul állandóan elhívják innen, főleg Abonyba, mert ott is nagy a baj. Törtelen is őrülten megszaporodtak a gondok. Ez tűrhetetlen! Tetétlennek is kell a nagyobb jelenlét, igaz ők szerencsések, mert a lakosság összetétele egészen más. „- mondta Palya István

 

Most ugyan nyugalom van Karán, de ezt nem akarja elkiabálni a polgármester. Nagyon sok volt az, ami az elmúlt hónapokban történt. Rengeteg volt a besurranó tolvaj, szegény öreg nénikék hét tyúkjából ötöt biztos elloptak. Ez rettenetesen bosszantó dolog lehet. Palya István reméli, hogy a bűnözők megijedtek a hírektől, mely szerint a pest megyei rendőri vezetés támogatja az önálló rendőrőrs létrehozását Karán. Úgy tűnik, ez nem ígéret lesz csupán. Mindezt a rendőrkapitány egy polgármesterekkel szervezett találkozón jelentette be. Már a konkrét részletekről is szó volt és úgy fest, hogy vagy Karácsonyra vagy Húsvétra megkapja ajándékba a pici alföldi falu és Törtel is az önálló rendőrőrsöt. Mindezt Ambrus Zoltán alezredes, Cegléd rendőrkapitánya is megerősítette.  Palya István szerint Jászakarajenő azért került bajba a két éve megszüntetett rendőrőrssel, mert a település a Dél- Pest megyei csücsökben van és nem csak a saját bűnözők jelentenek gondot, hanem a szolnoki és bács-kiskun megyei gazemberek is.

 

LŐVE

Közbiztonság:
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Átvertek mi?

Tárgyilagos -

2011.06.25. 14:06:06

Nyilván átverni csak az arra alkalmasakat lehet!Amit az elődök nagy nehezen kiharcoltak azt dobták oda a bólogatójánosok a felsőbb ideológiának!Mert ugye tolni kell valamilyen szekeret!Ezek szerint átverte a fidesz a vezetést?Azt a vezetést aki megbízottai által házról házra követelve járták végig a lakosságot hol aláírást,hol ajánlószelvényt kierőszakoni?Karácsonyi ajándék.....nevetség tárgya.Gazemberek majd megijednek egy ilyen bejelentéstől és visszaadják az öreg nénikék öt tyúkjait.Az őrs visszaállítását nem ajándéknak kell tekinteni hanem a meggondolatlanság és elképzeléstelenség által elkövetett balgaság helyreállításának.Sajnos a vezetés lépéshátrányban van a falu gondjait illetően,a világot és saját képességeit is illetően.Ez behozhatatlan,és dicshimnuszokkal nem is pótolható.


Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok