Mi Abonyunk - Abonyi győztese van az Országos Szakmai Tanulmányi Versenynek
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7051, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.04.30. 09:43

 

 Mindenek előtt sok- sok szeretettel gratulálunk az Abonyban élő Szabados Mónikának, aki a közelmúltban megnyerte az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt. Példája a bizonyíték arra, hogy városunkban rengeteg ügyes, tehetséges diák él, akik Abony hírét messze vihetik. Legyünk Mónikára is büszkék. Iskolája, tanárai jelezték felém a szép eredményt, én pedig a győztest boldogan, szeretettel faggattam. Szabados Mónika:


'" Abonyban a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskolába jártam, majd a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban érettségiztem, és utána mentem át a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába Szolnokra, vendéglátásszervező-vendéglős szakra. Nagyon szeretem ezt a szakmát, hiszen emberekkel foglalkozhatok, társaságban vagyok. A szakmának megvan a kellő pörgése, amit nagyon szeretek. Sosem lehet unatkozni. A gyakorlati munkahelyem a szolnoki Garden Hotel volt 2 évig, ott teljesen beleláttam a vendéglátásba, és a mai napig nagyon szeretem. Nagyon sok rendezvényen vettem részt, amit szintén nagyon élveztem. Ezt a szép sikert nagyon sok embernek köszönhetem. Sok tanár segítette munkámat: Pósa Edit tanárnő és Cseh Szabolcs tanár úr elsősorban az írásbeli, valamint a szóbeli fordulókhoz adott nagyon sok segítséget. A gyakorlati munkámhoz, mint szakács, Vass Imre, Törjék Attila és Pálszabó Mihály, még a felszolgáláshoz Szőke Zita tanárnő adta át tudását. Nagyon sok segítséget kaptam a Garden Hotelből is. Onnan Mikola Gábor, Garzsik Péter és Demeter-Molnár Anita is segítették a felkészülésem.

A jövőre nézve első célom a főiskola turizmus-vendéglátás szakon. Majd hajós munkában, végül egy saját vállalkozás beindításában gondolkozom. A nyáron dolgozni fogok, már állásajánlatot is kaptam a gyakorlati munkahelyemen. A versenyre nagyon sokat készültem. Az első fordulót már január 8-án megírtuk, így már a téli szünetben elkezdtük a készülést, és azóta nem volt megállás egészen április 20-ig, a verseny végéig, hiszen minden forduló után kiderült hogy továbbjutottam, és ennek nagyon örültem. Minden diáknak ajánlom az iskolát, hiszen kiváló szakoktatóktól lehet elsajátítani a szakma alapjait. Kiváló mesterszakácsok, mesterpincérek, mestercukrászok adják át tudásukat a diákoknak. Nagyon széles körben bele lehet tekinteni a szakmába a különböző versenyek kapcsán, ezért ezt is megéri. Én is különböző versenyeken vettem részt az OSZTV mellett, ilyen volt a Tatai Farsang Kupa, vagy a Szolnoki Pelikán Kupa amikre szintén nagyon sokat készültem, nem hiába hiszen ott is arany érmet szereztem. Megéri ilyen versenyekre járni, hiszen még több mindent sajátíthatunk el a szakmáról, illetve más szemszögből is javaslatokat kapunk, gondolok itt a zsűrire, akik szintén a szakmában dolgoznak, sikeresek, híresek. "

 

 

 

Iskolája, a Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola a következő írást küldte el nekem, melyet szeretettel teszek közzé:

Iskolánk 14.C osztályos tanulója, Szabados Mónika, nyerte az OSZTV (országos szakmai tanulmányi verseny) I. helyét vendéglátásszervező-vendéglős szakmában.

A tanuló 2 éve, gimnáziumi érettségi után jött szakmát tanulni az iskolába, és álmában sem gondolta volna, hogy a kinézett szak ennyire magával fogja ragadni, és ekkora érdeklődést fog mutatni iránta.

 

Képek még facebook oldalunkon IDE kattintva

Köszönhetően a jó osztálylégkörnek a gazdasági órákon és a nagyfokú érdeklődésnek, tehetségnek a szakmai számítások iránt, 2016. január 9-én 14 tanuló vett részt a kamara által lebonyolított írásbeli elődöntőn. A 14 tanulóból 10 tanulónak sikerült 60% fölötti eredményt elérnie, ami feljogosította őket az írásbelil szakmai vizsgarész alóli felmentésre. Ebben a 10 tanulóban volt benne Móni is, aki 92%-os teljesítményt nyújtva jutott be a 18 fős előválogatóra, melyet március 5-én bonyolítottak le Budapesten a Dobos C. Szakközépiskolában. Itt a szakmai elméleti tételek ismeretéből,  étrendkártya írásból és szerkesztésből, angol nyelvű levélírásból állt a feladat, melyet 95% és 78%-ra sikerült teljesíteni.

Ezzel a magas pontszámmal második helyen jutott tovább az országos döntőbe, melyet április 18-20. között tartottak Budapesten a Hungexpo területén a Szakmasztár fesztivál keretein belül.

A döntő napján (ápr.18.) egy nagyon kemény menet várt a tanulóra:
8.00-tól regisztráció, munkavédelmi oktatás, gépek, eszközök elrendezése a munkaterületen
10.00-tól ünnepélyes megnyitó
11.00-tól 15.00 óráig kellett megfőzni az elődöntőn összeállított 5 fogásos menüből a vizsgabizottság által kiválasztott 3 fogást, melyek
Grillezett kacsamáj polentával és vöröskáposztakrémmel
Bélszinérmék erdei gombamártással és rozmaringos burgonyafánkkal
Csokoládéfelfújt málnaöntettel
15.00 és 16.00 óra között volt egy óra pihenő és átöltözési lehetőség szakácsruhából pincér munkaruhába
16.00-tól terítés
kb. 16.30-tól 90 perces élőmunka, vagyis az elkészített fogásokat a zsűri szeme előtt kellett angolul beszélő vendégnek szervírozni, mindehhez bort ajánlani….

 

Nagyon hosszú és fárasztó nap után, másnap az általános értékelést hallgattuk meg, majd ápr. 20-án került sor az ünnepélyes díjátadóra, amikor még senki nem sejtett semmit a helyezésből.
A konferansziék hármasával szólították színpadra szakmánként a versenyzőket, még ekkor sem lehetett a pontos helyezést tudni, csak a legvégén árulták el, ahogy egyesével felszólították a tanulókat és felkészítő tanárokat a dobogó megfelelő fokára.
Az első hely természetesen hatalmas teljesítmény, és kézzelfogható nyereménye pedig a komplex vizsga alóli teljes mentesség 100%-os jeles eredménnyel.

 

Móni felkészítésében az összes vizsgatantárgyat tanító kolléga részt vett:


Az írásbeli és szóbeli vizsgarész felkészítője osztályfőnöke volt: Pósa Edit
A gyakorlati vizsgarész felkészítője: Szőke Zita pincér szakoktató
Hegman Mária angoltanár
Pálszabó Mihály szakács szakoktató
Vass Imre szakács szakoktató

A gyakorlati munkahely szintén sokat segített a felkészítésben : Garden Hotel, Szolnok

Nagy mértékben segítette felkészülését, hogy széles érdeklődési körének köszönhetően több versenyen is részt vett a két év alatt, ilyen volt pl.
Tatai Farsang Kupa – aranyérem
Pelikán Kupa, Szolnok – aranyérem
Mindkét gasztronómiai országos versenyen pincér tanuló kategóriában indult díszasztallal.

Országos Protokoll Verseny
Tavaly döntős II. hely, idén döntős III. helyezett volt csapatban.

És hogy mennyire megszerette a tanuló a szakmát, ezt mutatja, hogy szeretne ebben az irányban továbbtanulni, és később lehetőleg ebben dolgozni is.

Információk: Pósa Edit
felkészítő tanár 

Oktatás:
Gyulai   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Somogyi iskola: A Felvidéken jártunk...

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

Abony, Törtel, Jászkarajenő sok tízmilliót kap óvodafelújításra a Kormánytól

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok