Abony hírének öregbítése Székelyföldön
Csíkszeredától, Csíksomlyótól 5-7 km-re Csíkcsomortánban, 2015. október 14-18 között zajlott egy konferencia a műkedvelő színjátszásról. A résztvevők a Csíkszeredai Magyar Színház előadásában megnézték Müller Péter Szemenszedett igazság című darabját és a Nagyabonyi Színkör Csongor és Tünde előadásáról készült filmfelvételt. Alább a Nagyabonyi Színkör elnökének Király Bélánénak, a „Meddig amatőr és mikor profi egy színjátszó csapat?” címmel elhangzott felszólalását olvashatják.
Tisztelt Hallgatóim! Engedjenek meg egy rövid bemutatkozást.
Körbélyegzőnkön a felirat:
„Nagyabonyi Színkör 1849 óta a magyar kultúra szolgálatában”
Abonyban, az országban másodikként alakult műkedvelő színjátszó társulat 1849-ben azzal a céllal, hogy a magyar kultúra ápolása mellett a Szabadságharc hadirokkantjait és hadiárváit támogassa. Lényegében 1849 óta folyamatosan van műkedvelő színházi élet Abonyban. Első előadásuk Kisfaludy Károly Kérők című vígjátéka volt. A Nagyabonyi Színkör tudatosan vállalja a nagy elődök szellemiségét, és a munkáját ugyanebben a hazafias szellemben végzi. (Érdemes megjegyezni, hogy Kossuth Lajos testvére Ruttkayné Kossuth Lujza Abonyban élt, Kossuth Lajos őt gyakran meglátogatta, így a felhívása a legrövidebb úton jutott el az abonyiakhoz. Tudniillik Kossuth javaslata volt a színjátszó társulatok alakítása.)
A Nagyabonyi Színkör jelen felállásban 2010. május 12. óta önálló kulturális egyesületként működik. A tizenkét alapító mellett, akik az Egyesület hivatalos dolgait intézik, 50-60 bármikor mozgósítható tagja van a Társulatnak.
Az elmúlt években bemutatott darabjaink:
Johann Strauss: Bécsi diákok.
Eisemann Mihály: Bástyasétány 77.
Saját darab: Kinizsi
Saját darab: Szent György lovag legendája
Saját darab: Álmosfia Árpád
Abonyi Lajos: A betyár kendője
Böhm György-Korcsmáros György: Szép nyári nap
Kéri Ferenc: A beteg disznó
Kéri Ferenc: Lopótök, avagy a Mari nem olyan
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
A települések, ahol előadásokat tartottunk:
Abony, Kőröstetétlen, Szurdokpüspöki, Diósgyőr, Törökszentmiklós, Óballa Lénárddaróc, Csíkcsomortán, Pomáz, Budapest Hősök tere és MVSZ székház,
Kocsér, Tiszaföldvár, Szolnok, Csemő, Bösztörpuszta, Magfalva, Jászberény.
A bemutatkozás után, a megadott témáról:
Meddig amatőr és mikor profi egy színjátszó csapat?
Bár Vargas jelezte, hogy el lehet eltérni, én örültem a megadott témának.
A sportban egyértelmű a megkülönböztetés. A profi pénzért, az amatőr kedvtelésből sportol. Ha a színjátszás felől közeledünk a témához, lényegében ott is igaz az alaptétel, hogy ugyanis pénzért, vagy csak kedvtelésből lehet színjátszó valaki, - de ajánlott a profi helyett a hivatásos, amatőr helyett a műkedvelő szót használni, így talán közelebb kerülünk a megfejtéshez.
Bár, ki tudja! Lehet, hogy egy műkedvelő színjátszóban több az elhívatottság, mint egy hivatásosban? A nagy kérdés: ki, mire van hívatva?
A hivatásos, a profi nem engedheti meg magának, hogy csak azt csinálja, amit szeret: neki ez a munkája, ha tetszik neki, ha nem! A műkedvelő viszont megengedheti magának, hogy csak azt vállalja, ami öröm neki, amivel azonosulni tud. Közvetlen tapasztalataim alapján egyetértve idézem egy hivatásos, nagyszerű színművész barátomnak a témával kapcsolatban írt megjegyzését: „Nem mellékes, hogy a nagyképű profi pénzért megrészegülve unja a szakmáját, míg az amatőr megrészegül a lehetőségtől, hogy szólhat az emberekhez.”
Az viszont tény, hogy a hivatásos, különösen, ha tanulta is a szakmát, ismeri annak minden fortélyát, tehetsége mesterségbeli tudással párosul. Egy műkedvelő csoport ilyen értelemben soha nem lehet profi, viszont lehetőséget lehet teremteni, hogy minél több mesterségbeli tudást szerezzenek a csapat tagjai. Ennek a Nagybonyi Színkör két útját választotta.
Valóban hozzáértő szakembereket hívunk egy-egy bemutató előtt már a próbákra. Sőt már a darabok kiválasztásánál, a szereposztásnál is előzetesen kikérjük a véleményüket. Az előadást részletesen kielemezzük.
Megnézzük, és szakmai szempontból elemezzük a helyi Művelődési Házban tartott más színjátszók előadásait, színházlátogatásokat szervezünk, kimondottan tanulmányi kirándulás jelleggel.
Így történt ez legutóbb is, amikor a Csongor és Tünde bemutatását határoztuk el.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy szinte csak azt tudtuk megtanulni a profiktól, hogyan nem szabad nekünk a Csongort színre vinni.
A 2015-ös év Vörösmarty évforduló. A Csongor és Tünde a középiskolákban kötelező olvasmány. Személyes szép élményem Ilma szerepe. Elővettem a művet. Kétszer elolvastam, aztán kerestem a színpadi feldolgozásokat. Beszereztem és végigszenvedtem a Zsurzs Éva féle TV-filmet, közben azon gondolkodtam, hogyan tudjuk mi ezt élvezhető előadásban színre vinni.
Aztán megnéztem az interneten, melyik hazai színházban játsszák. Jó lenne tanulni valamit a profiktól. Megoldásokat, ötleteket ellesni.
Két előadást néztünk meg, élőben.
Az egyik előadás végig egy bárban játszódott. Profi színpadmester hidakkal, emelőkkel oldotta meg a három szintet. A három vándor és a három manó, valamint az Éj és Mirigy megjelenésükben alig voltak megkülönböztethetők egymástól. Semmi nem hatott, semmi nem jött át a rivaldán. Maga volt a dög-unalom. Sajnáltam a gyerekeket, akiket átvittem a tanulmányi kirándulásra, féltem, hogy elmegy a kedvük örökre… Egyetlen ötletet használtunk, ami viszont megérte: az almafa, egy óriási csillár volt, amely alatta a bár-zenészek dobogója volt a Boszorkánydomb. Nos, a csillár adta az ötletet a mi aranyalmafánkhoz. A csillár profi ötlet volt, amit hasznosítottunk.
A másik Csongor előadás annyira elvont volt, hogy a közönség fele a szünetben hazament. Mirigyet két személy, férfi-nő szkizofrén táncos-pár alakította (tánc közben artikulátlanul sikongattak), a három vándor fürdőköpenyben, törülközővel a nyakukban, szimultán meccset sakkozó vén playboyok voltak, az Éj monológját, a lábával haragozva, a színpad szélén ülve Tünde mondta el, – aki mellesleg végig kopaszon és gumicsizmában játszott. Sokan felháborodtak, és egyáltalán nem találták jópofának a cserépbe ültetett kis japán-minialmafát. Egyszóval, az egész… katasztrófa! Merénylet a magyar kultúra ellen, mintha kifejezetten az lett volna a cél, nehogy valakinek eszébe jusson Vörösmartyt a kezébe venni.
A végső kétségbeeséstől az mentett meg, hogy a Kapu című folyóiratban megtaláltam Bucz Hunor Csongor és Tündével foglalkozó szenzációs tanulmányát. Világossá vált számomra, hogy nem az a lényeg, hogy profik, vagy amatőrök, hivatásosok, vagy műkedvelők adnak-e elő egy darabot, hanem, hogy egyáltalán mit játszanak, azt milyen felfogásban, és mi a cél, amit el akarnak érni.
Több tanítványom, akik a Nagyabonyi Színkörben megfordultak, választottak drámatagozatos iskolát, vagy más, akkreditált hét végi színiiskolában tanulnak. Mostanában gyakran rajta kapom őket, hogy modoros, úgymond „profi” beszédtechnikát vesznek föl, amit már majdnem képtelenség helyreigazítani. A szóvégi „k” és „t” hangsúlyozása, köpködése, a szavakon belül a „t” pöszítése „tsz”, a zárt szájjal való egysíkú motyogás, a hadarás, darálás, dadogás, más esetben harsány ripacskodás, olyannyira, hogy ismert szöveget sem vagyok képes fölismerni.
Érdekes, újkori jelenség, hogy a stand up-os, dumaszínházas, vidámszínpados, sóder-klubos előadók mind-mind profik, művészek! Megmosolyogtató, ahogy egy comedy centrálos fiatalember meséli, hogy a legutóbbi fellépése előtt XY megszólította őt: „Művész úr!”, és mesél tovább. (Külön téma lehetne a profi magánzók Független Színházai az Ágenstől a Zugszínházig.)
A mai fejlett technika lehetőséget ad műkedvelő színtársulatoknak is kész projektek átültetésére. Komplett előadásokat zenei alapokkal, koreográfiákkal, kosztümökkel, díszletekkel - kicsi hozzáadott értékkel adoptálni lehet. Amitől ugyan nem lesz profi az előadás, de lehet a profizmus látszatát kelteni, és színésznek, művésznek, koreográfusnak titulálni egymást és önmagunkat. (Talán nem ártana rendet vágni, és ezeket a címeket, foglalkozásokat védetté tenni! „Dr, professzor, tanár úr” titulus se illet meg akárkit! Óriási a devalváció! Többször eszembe jutott már az is – bár nem sírom vissza azokat az időket, amikor külön engedélyeztetni kellett egy-egy darab betanulását, és előadását is – de a rengeteg, „grandiózus” giccset látva már-már cenzorért, de legalábbis egészséges színházi kritikáért kiáltok!)
Összefoglalva azt mondhatom:
A Nagyabonyi Színkör, de minden más műkedvelő színjátszó csoport, akkor is műkedvelő marad. ha magas színvonalú igényes, értékes előadásokat produkál. Akkor is műkedvelő marad, ha akár hiúságból, vagy más okból mindenáron profinak akar látszani, s akként hirdeti magát.
(Nem beszélve arról, hogy lassan a „profi” szónak negatív kicsengése lesz.)
A Nagyabonyi Színkör nagyon elégedett jelen státuszával.
Identitásunk rendben van.
Újabb Csongor és Tünde előadásokra készülünk. Még 2-3 évig műsoron tartjuk, amíg ez a szereposztás végleg ki nem nő belőle. Szombat este az abonyi bemutatón készült filmfelvételt Önök is láthatják.
Köszönöm a figyelmet.
0 Hozzászólás
