Mi Abonyunk - Hende Csaba miniszter kiszállt, lemondott
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7669, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.09.07. 19:10

 

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter - közölte Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
A Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról. 

 

A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására felkérte Simicskó Istvánt, aki mostanáig a sportért felelős államtitkári posztot töltötte be.

Hende Csaba 1960. február 5-én született Szombathelyen. 1983-ban az ELTE-n szerzett jogi diplomát, majd Szombathelyen ügyvédként kezdett dolgozni. 1991-től 1994-ig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára, jogi főosztályvezetője, majd kabinettitkára volt. Az első Orbán-kormányban, 1998-2002 között az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2002-től Orbán Viktor kabinetfőnöke volt. 2010 óta volt honvédelmi miniszter.

1988 novemberétől a Magyar Demokrata Fórum tagja volt. 1991-től az MDF országos választmányának, 1996-2002 között elnökségének tagja volt, majd 2002 nyarán lemondott az MDF-ben betöltött tisztségeiről, s Orbán Viktor felkérésére a polgári körök irányítójaként tevékenykedett. 2004 júniusában kilépett az MDF-ből, szeptemberben a Fidesz tagja, a Vas megyei elnökség tagja lett.

 

Simicskó István 1961. november 29-én született Tiszalökön. 1985-ben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kereskedelmi üzemgazdász diplomát, 1997-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakokleveles közgazdász, 2002-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett. 2009-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen PhD fokozatot szerzett hadtudományból, 2010 óta Nemzeti Közszolgálati Egyetem főiskolai tanára.

1991-től a KDNP tagja, 1994 és 1996 között az országos elnökség tagja volt. 1996-tól a Fideszben politizált, 2001-től a Fidesz országos választmányának alelnöke volt. 2006-tól a KDNP alelnöki tisztét tölti be. 1998 és 2006 között a Fidesz, 2006 óta a KDNP országgyűlési képviselője.

Simicskó István 2000 és 2002 között a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter politikai államtitkára, 2010-től 2012-ig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt. 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkárává nevezték ki. A 2014-ben felálló harmadik Orbán-kormányban Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője ismét felkérte sportért felelős államtitkárnak.

(MTI)

Közélet:
Kormány   
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Tanfolyamok indulnak!

Kulcsfontosságú tényezővé vált a felhasználói élmény

Hekkel látják vendégül Abonyban a mentősöket

MUNKA!

Tanítási szünet karantén idején?

INNOVEN CATERING- Csodálatos rendezvényi vendéglátás

Vajon mikor csobbanhatunk a hazai vizekben?

Dizájnos szőnyeg nem csak bátraknak ? kör alakú szőnyeg

Háziorvosi rendelőből lopták el az oltóanyagot Nagykőrösön

MUNKA

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Patkányváltás következik!

gykiss57 -

2015.09.08. 05:18:12

Patkányváltás következik!!!!!

Foszlik má a ganyééééé!

gykiss57 -

2015.09.08. 05:00:26

Foszlik má a ganyééééé!!!!


Szavazás
Önnek milyen tapasztalatai vannak az abonyi orvosi ügyelet működésével kapcsolatban?
   
 Nagyon jó 
 Is- is 
 Nagyon rossz 
 Nincsenek tapasztalataim 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok