Mi Abonyunk - Rogán: Készül a javaslat a déli határ lezárására
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

admin - 2015.06.08. 12:14

 

Javaslatot készít Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására a Fidesz frakciója – mondta június 7-én Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője. Kovács Zoltán kormányszóvivő megerősítette, az eddig visszaküldött több mint 200 ezer bevándorlási konzultációs kérdőívből kiderült, a nagy többség határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól és az Európai Uniótól.

 

A Fidesz-frakció arra készül, hogy javaslatot tegyen Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására – mondta Rogán Antal, a Fidesz képviselőcsoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Rogán közölte: terveik szerint törvényt alkotnának arról, hogy akik biztonságos tranzitországból jönnek Magyarországra, azok semmiképpen ne igényelhessenek politikai menedékjogot. Azokra vonatkozna ez a jogszabály, akik például Szíriában még veszélyben voltak, de eljöttek onnan, áthaladtak Görögországon, majd megérkeztek Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ahol semmi nem fenyegeti az életüket.

 

A kormánypárti javaslat összhangban áll azzal az általános véleménnyel, amely az eddig visszaküldött és feldolgozott több mint 200 ezer bevándorlási konzultációs kérdőívből kiderült. A nagy többség ugyanis határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól és az Európai Uniótól bevándorlásügyben – erősítette meg lapunk korábbi információit Kovács Zoltán kormányszóvivő. Közölte: a válaszadók 90 százaléka támogatja, hogy szigorúbb legyen a szabályozás a Magyarországra illegálisan érkező bevándorlókkal kapcsolatban mind az őrizetbe vételt, mind a visszafordítást illetően.

 

A terrorizmussal kapcsolatos kérdésekre adott válaszokról Kovács Zoltán elmondta: a válaszadók kétharmada gondolja úgy, hogy a jelenlegi brüsszeli szabályozás miatt az illegális migráció kapcsán növekszik hazánk terrorfenyegetettsége. Magyarország déli határának lehetséges lezárásáról a kormányszóvivő úgy fogalmazott: a kormánynak fel kell készülni a legrosszabbra is, hozzátéve, hogy az unióban szoktak élni a határőrizet visszaállításának jogával. 'A magyar kormánynak minden lehetőséget meg kell vizsgálnia' – közölte.

 

'A határőrizet az Európai Unióban nemzeti, tagállami hatáskörben van, a határ lezárása pedig az EU történetében nem példa nélküli' – mondta a Napi Gazdaságnak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. A szakember emlékeztetett: néhány éve Franciaország úgy próbálta megállítani az Olaszországból korlátlanul érkező bevándorlókat és menekülteket, hogy lezárta a francia–olasz határt, és több, menekültekkel teli vonatot is visszafordított Olaszországba. Hozzáfűzte: a bolgárok nemrég falat építettek, hogy útját állják a Törökország felől érkező ázsiai emberáradatnak, a spanyolok pedig az észak-afrikai enklávékat, a marokkói tengerparton fekvő Ceutát és Melillát kerítették körül szögesdróttal az afrikai menekültek feltartóztatására.  

 

 Forrás: orientpress.hu

Közélet:
FIDESZ   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok