Mi Abonyunk - EXTRA gyér lakossági érdeklődés az útfelújításokkal kapcsolatban a fórumon
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

admin - 2015.06.02. 17:18

Már az időpont is bizarr volt. Ma délelőtt 11-re hirdettek az utakkal kapcsolatban lakossági fórumot. Aki dolgozik, nyilván nem vett ki szabadnapot. Így aztán nem csoda, hogy alig voltak, annak ellenére, hogy az útfelújítások minősége kedélyborzoló. - A mai napon tartották meg 11 órától a fórumot a felújított utakkal kapcsolatban. A több mint 40 utcából már többel is a felújítás után rögtön problémák adódtak, igaz a lakosság nem kívánt ezeknek a problémáknak hangot adni, hiszen a meghirdetett közgyűlésen a képviselők jelenlétén kívül alig volt pár ember. Vagy az időpontválasztás volt rossz, vagy már belefáradtak a harcba és e miatt nem jöttek el, ezt nem lehet tudni. A megjelent képviselők közül többen is akadtak, akik felszólaltak és hangot adtak annak a nemt etszésnek, amit a lakosság feléjük jelzett az elmúlt hetekben. Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester köszöntette a vendégeket, és elmondta, hogy az időpont nem véletlen lett 11 órára téve, hiszen a fórum után a kivitelezőkkel személyesen kívánják megtekinteni a problémásabb utcákat. 

 

 

A szót ezután Dr. Egedy Zsolt kapta, meg aki nem tetszését nyilvánítototta ki több utca végleges állapotáról. Általánosságban elmondta, hogy az út, amit elkészítettek, nem minőségi, és az emulzió sem igazán úgy sikerült, ahogyan a szerződésben bele van foglalva. Több utcában hiányolta a gléderezést, ami pedig meg volt ígérve. A megjelent vendégek közül egy idősebb Úr, aki a Park utcában lakik, kifogásolta a padkák elkészültségét illetve az út lejtésével sincsen megelégedve, hiszen minden víz hozzá folyik. Szökrön László képviselő is kért szót, és teljesen egyetértett az előzőleg felszólalókkal és úgy gondolja, hogy utat alap nélkül nem lehet csinálni, és hiába a már elkészült utcák ezekkel továbbra is csak a probléma lesz.

 

Habony István kapott szót, aki elég komolyan bírálta a már többek között elhangzott Szeretet út miatt a kivitelezőt. Az utcában már elég sok gödör található, amiben a víz megállva tovább mélyíti és szélesíti azt. Elmondása szerin az utakat jelen állapotukban nem lehet a szerződésben foglalt teljes összeggel kifizetni. Gulykáné Gál Erzsébet sem marat szó nélkül, ő sérelmezte, hogy a körzetében lévő utcákban ugyancsak járt gréder, ami eltolta az út felületét, de az már-már olyan jól sikerült, hogy rosszabb lett az elkészült út, mint előtte, hiszen túl vastagon gyalulták az út felületét, ezzel szélesedett az út, az alap pedig gyengült.

 

Szó esett az elkészült utak padkáinak ellenőrzéséről és az esetleges utcákban otthagyott aszfaltmaradékok, kisebb dombok elszállításáról.

Polgármesterünk kéri a lakosság segítségét, és észrevételeiknek adjanak hangot, hiszen a vállalkozóval e hibákat kijavíttatják, de a több mint 40 elkészült utca sok és lehet egyes hibák a bejárás alkalmával elkerülték a figyelmüket.

 

A jelen lévő többi képviselő nem kívánt felszólalni az elkészült utcákkal kapcsolatban, valószínű, hogy nem keresték meg panasszal a választókerületből, és így ez által az utcák minősége teljesen elfogadható lett. Ezek szerint ők úgy gondolják, hogy a munka az rendben van.....

 

 

Közélet:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok