Mi Abonyunk - Sportbál tizenötödször
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.02.25. 19:02

 

Február 22-én Abony Város Sportcsarnoka volt a helyszíne a helyi sportegyesületek által közösen megszervezett teltházas XV. Városi Sportbálnak. A rendezvényen díjazták a 2014-es évben legkiválóbb eredményeket elérő sportolókat, és az év edzője kitüntető címet is átadták. Az elismerésekre az anyagi fedezet nagy részét Abony Város Önkormányzata biztosította, a Városi Sportcsarnokot térítésmentesen használhatták a résztvevők. A díjakat Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester, Földi László országgyűlési képviselő és Gulykáné Gál Erzsébet szakbizottsági elnök asszony adták át a legkiválóbb sportolók részére. Dr. Magyar Gábor díjat alapított, melyet minden évben a legtehetségesebbnek, legígéretesebbnek választott fiatal kézilabdázó vehet át. Ebben az évben a Magyar Sándorról, Dr. Magyar Gábor édesapjáról elnevezett díjat Varjú Krisztina kapta. A rendezvényen Dányi Balázs és Zenekara, DJ TUTO, és a Trusted Essence zenélt. A résztvevők hajnal négy óráig mulattak, ünnepelték tehetséges sportolóikat. Képgaléria ITT, fotók- Polyák Attila

Még egy képgaléria IDE kattintva, fotó: MATEK

Sok- sok kép és video később

 

 

Ők azok, akiket tavalyi sportteljesítményeik alapján a legjobbaknak választottak:

/ Részlet a XV. Városi Sportbálon elhangzott beszédből. /

Sportakrobatika

- Az Abony TAK egyik díját egy olyan egység kapja, amely már az év eleje óta kimagasló teljesítményt mutatott. Az év során folyamatosan hozták az érmeket, ezáltal az elsők között voltak, akik bejutottak az Magyar Bajnokságra. Ott a legerősebb mezőnyben sikerült az ország két legnagyobb egyesületének versenyzői után a 3. helyet megszerezniük. A lányok nem csak tehetségesek, de kiváló tanulmányi eredményekkel is rendelkeznek. Ők: S. Tóth Dorka, Bata Brigitta, Speckner Anna

 

A következő díjazott egy olyan sportoló, aki szorgalmával, lelkesedésével, már többször is túljutatta önmagát és a csapatát is a nehézségeken. Mosolyogva küzdötte le a sérülését és kitartóan dolgozott a csapatáért, amivel lendületet adott a többieknek is. Kitartásuknak meg is lett az eredménye, az utolsó kvalifikációs versenyen elérték az "álomhatárt" és bejutottak a Magyar Bajnokságra, ahol kiváló eredményt értek el. A csapatnak e remek tagja, aki a díjat kapja: Kormos Kata

Triatlon

Ő az abonyi triatlonosok közül talán a legfanatikusabb versenyző. Az edzéseken mindig jelen van és a tehetség a kitartással párosulva a 2014-es évben is meghozta gyümölcsét.
3 sportágban ért el országos és nemzetközi versenyeken eredményeket.

Atlétikában:
Mezei OB 3.hely
Mezei Diákolimpia OB 3.hely
1500m-es síkfutás diákolimpia OB 3.hely

Duatlonban:
Duatlon Országos Bajnokság Kaszó 1.hely
Duatlon Diákolimpia Országos Döntő 2.hely

Triatlonban:
Aquatlon OB Balassagyarmat 3.hely
Triatlon Gála Tiszaújváros 2.hely
Mamaia Triathlon Challenge 3.hely
Olimpiai reménységek Versenye Karlovy Vary 5.hely

A 2014-es évben a Köztársasági „Jó tanuló, jó sportoló” díját érdemelte ki.
Duatlonban ranglistán az 1. helyen, míg triatlonban a 3. helyen zárta az évet, így a serdülők között az év sportolója lett.

Fergeteg Triatlon Se díjazott sportolója: Soós Fanni Kinga


Fogathajtás- Abonyi Lovas Klub Egyesület

2014-ben az Abonyi Lovas Klub legeredményesebb versenyzője a következő eredményeket érte el.
Újszilvás 1.hely
Hódmezővásárhely tradícionális magyar lófajták versenye 3.hely
Jászboldogháza 2.hely
Jászfényszaru 2.hely
Szolnok 1.hely
Abony éjszakai 1.hely
Abony C. kategóriás régiós forduló 1.hely
Kunhegyes C. kategória régiós forduló 1.hely
Gyál 2.hely
Orosháza megyei döntő 2.hely
2014-ben Délkelet Magyarország Régiós Bajnoka. Aki ezeket az eredményeket elérte Molnár András az Abonyi Lovas Klub versenyzője.

Íjászok- Nagy Abonyi Íjászok

Ákos az elmúlt 2 évben erőteljes fejlődésen ment keresztül. 2013 nyarát követően folyamatosan a dobogó legfelső fokát foglalta el kategóriájában, sőt abszolút első is lett az utolsó versenyén.

Szerencsére 2014-ben tovább folytatta a remek sorozatot. Ugyan az év első jelentős versenyén, a Muhi csata emlékére rendezett viadalon még lemaradt a dobogóról, de azt követően kibérelte a dobogót. Jöttek a Suli Íjász és a Diákolimpia versenyei. A megyei megmérettetésen mindkét versenyen 2. helyezést, az országos döntőben a Suli Íjászbajnokságban 3. helyezést ért el, a Diákolimpia országos döntőjének 2. helyezettje lett. A zagyvarékasi örömíjász kupasorozaton már nem volt legyőzője, a dobogó legfelső fokára állhatott. Újhartyánban 3. helyezett lett, de Pusztamonostoron ismét a legjobbnak bizonyult. Az egyesületi élet legfontosabb versenye Ónod, a Nyílröptető Viadal, ahol végre a dobogó legfelső fokára állhatott, ezzel méltó módon koronázta meg a 2014. évi teljesítményét.

A Nagyabonyi Íjászok az év íjásza kitüntető címet Törőcsik Ákosnak ítéli.


Montágh DSE

A 2014-es évben az iskolából a következő tehetséges diák nyújtott kimagasló teljesítményt, mely alapján javasolták őt a 2014. év sportolója díjra.

• Megyei Labdarúgó Diákolimpia: II. helyezés;
• Regionális Labdarúgó Diákolimpia: III. helyezés;
• Megyei Atlétikai Diákolimpia:
o 100 m síkfutás: I. hely;
o magasugrás : I. hely;
o Kislabdahajítás: IV. hely;
o Svéd váltó: II. hely.

• Országos Atlétikai Diákolimpia, Zánka:
o 100 m síkfutás: IV. hely;
o Magasugrás: III. hely;
o Svéd váltó: I. hely.

• Megyei Asztalitenisz Diákolimpia:
I. hely.

• Országos Asztalitenisz Diákolimpia :
II. hely.

Balogh Krisztián


Somogyi DSE
A Somogyi Imre Általános iskola minden évben indul az őszi tanévben megrendezett atlétika diákolimpia ügyességi és váltófutó csapatbajnokságán. A 2014-es évben a kislabdahajító csapat tagjai méltón büszkék lehetnek magukra, hiszen a megyei I. helyezést követően a diákolimpia döntőjében szintén a dobogó legfelső fokára állhattak fel a Puskás Ferenc stadionban. Ezt a szép eredményt kitartó munkájuknak, ügyességüknek, lelkesedésüknek és a sport iránti alázatuknak köszönhetik.
A csapat tagjai: Bagi Norbert, Varga András, Csibrány Márk, Szávai Norbert, Falusi Dániel


Gyulai DSE

2009. május 1-jén kezdett karatézni az abonyi Power SE-ben, 2012-től a FULL CONTACT TEAM Szolnok versenyzője. A sporteredmények mellett kitűnő tanuló.
Edzői: Magna Gergő és Fórián Enikő
Eredményei: 2014-ben
Kyokushin Karate Diákolimpia területi selejtező
Kata (formagyakorlat) II. hely
Kyokushin Karate Diákolimpia döntő
Kata (formagyakorlat) II. hely
XV. J.&S. Speed Kupa Kyokushin Karate verseny
Kata (formagyakorlat) III. hely
VI. Polgármester kupa, Nyílt Szlovák Bajnokság - Sosai Oyama Emlékverseny I. hely
II. Pünkösd Kupa, Országos Utánpótlás Bajnokság I. hely
4th IKO KYOKUSHINKAIKAN EUROPEAN CHAMPIONSHIP- Utánpótlás Európa Bajnokság
Kata (formagyakorlat)
Kumite (küzdelem) I. hely
I. hely
Kispest Kupa Kyokushin Karate Magyar Bajnokság III. hely
International Cup Cadet, Slovakian Open I. hely
XVI. J&S Speed Kupa Nemzetközi Kyokushin Karate verseny
Kata (formagyakorlat) I. hely
XVII. Bushido Kupa - Knock Down Utánpótlás Európa Kupa III. hely
Magyar Karate Szakszövetség Utánpótlás Magyar Bajnokság II. hely

Ádám Richárd


Kinizsi DSE

Niki 1999. március 18-án született Cegléden. A birkózást 2011. augusztusában kezdte meg az Abonyi Birkózó Club színeiben. A birkózás a családban hagyománynak számít, hiszen édesapja is birkózott. Testvére, Molnár József 12 éve birkózik, Magyar Bajnok, Európa Bajnokságon vett részt, a válogatott tagja.

Molnár Nikolett 2014. évi eredményei:

Ausztria 43 kg I. helyezés
Ausztria 46 kg III. helyezés
Svédország III. helyezés
Románia II. helyezés
Diákolimpia I. helyezés
Kadett Magyar Bajnokság I. helyezés
Kadett Európa Bajnokság V. helyezés (Bulgária)
Makedónia I. helyezés
Norvégia I. helyezés
Ezenkívül részvett a Kadett Világbajnokságon Szlovákiában.

2015-ben várható versenyek, melyeken részt vesz:

Ausztriában és Svédországban nemzetközi versenyen, Magyar Bajnokságon, Válogató versenyeken, Európa és Világbajnokságon.

Ő pedig nem más, mint:
Molnár Nikolett, a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 9. a osztályos tanulója.


Karate - POWER SE

2014. évre érett be, kitartó munkával, szorgalommal, küzdeni akarással érte el ezt a szintet. Korosztályának legjobbja lehet. Eszter hozzáállása a harcművészethez példamutató, ami az élete más területén is meghozta eredményeit. (tanulás)
Balmaz Kupa Országos verseny 1. hely
Nagykun Kupa Nemzetközi Karate verseny 1. hely
Hinomoto Kupa 3. hely
XV. J&S Speed Kupa Nemzetközi Karate verseny
- formagyakorlat 3. hely
- küzdelem 1. hely

XVI. J&S Speed Kupa Nemzetközi Karate verseny 1. hely
Diákolimpia Döntő 3. hely

Fehér Eszter


Ő a POWER Karate SE 1. danos mestere, aki több éve irányítja szakmailag a sportegyesület ceglédi csoportjának karatéit, akik közül már sok sikeres versenyzőt nevelt ki. Az oktatás mellett aktív versenyző is és évek óta a Magyar Kyokushin Karate Szervezet válogatott versenyzője. Csaba sempai sportpályafutása minden szempontból példaértékű, hiszen mind edzőként, mind pedig versenyzőként a maximumot adja és mindkettőben sikeres, annak ellenére, hogy a két feladat külön-külön is teljes embert kíván.

Felnőtt „A” kategóriás Magyar Bajnokság 3. hely
Oyama Memorial Kyokushin Karate Világkupa 5. hely
Horváth Bajnokság 2. hely
2015. január: Lengyelország Nemzetközi Bajnokság 3. hely


Gál Csaba

 

Kézilabda női

Serdülő

Elkötelezett rajongója a kézilabdázásnak, a sportnak! Az utóbbi években egyre több megmérettetés adódott és így lehetőség nyílt számára hogy a benne rejlő tehetséget és elszántságot megmutassa. Ebben az idényben a serdülő csapat játékosa lett és szorgalmasan gyűjti a gólokat. A belső posztokon nagyon él, szeret, és tud is játszani. Jelenleg is kiemelkedő a szerepe a megszerzett gólok számának elérésében. Lendületes és vehemens hozzáállása többször hozott meccs fordító eredményt. Edzéseken rendszeresen részt vesz és maximálisan teljesít. Saját magával szemben állított elvárásai, ösztönzően hatnak a teljesítményére. Képes nem csak az eredményt, hanem a csapatmorált is egyik percről a másikra megfordítani. Egy igazi harcos, egy kézilabdázó! Tóth Mónika

A junior csapat egyik meghatározó játékosa. Gyors lábmunkájával és jó helyzetfelismerő képességével sokszor tud meglepetést okozni az ellenfélnek. Ezeken kívül, amikor irányítóban kap lehetőséget, jól helyezett átlövésekből is szerez gólokat. A higgadt játékának is alapvető szerepe van a mérkőzések során, sportszerűsége pedig kiemelkedő. Csapattársai teljes mértékben számíthatnak rá, legyen szó bármiről. A pozitív hozzáállása szintén átlendíti a csapatot egy-egy nehezebb helyzetben. Varjú Krisztina

A tavalyi évben az országos góllövő lista 19. helyén végzett. A női szakosztály támasza. Bármikor számíthatnak rá mind a csapattársai, mind pedig a vezetőség. Meghatározó személye a csapatnak, aki nemcsak játékával, hanem jó meglátásaival, ötleteivel támogatja közösségünket. Játékfelfogása példaértékű, mivel nála nincs lehetetlen, és ezt igyekszik bebizonyítani a csapattársaknak is. Adetokunbo Sowumni Mária (Ade)


Férfi kézilabda
Junior

Általános iskolai kézilabdás éveket követően, 2012-ben igazolt le az Abonyi Kézilabda Klub. Az eltelt 3 év alatt, komoly fejlődésen ment keresztül. Az NB. II-es junior csapatban már rutinos játékosnak mondható. A felnőtt csapatban viszont az elmúlt szezonban kezdte bontogatni szárnyait. Szélső játékosként a gyorsaság és fineszes megoldások jellemzik játékát, de a fiatal kora miatt, van még megtanulandó lecke a kézilabda lexikonban. Ennek ellenére idén a felnőtt csapatban is egyre nagyobb feladatok várnak rá. A 2014-es évben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően, a legjobb férfi junior kézilabdázója címet megérdemelten kapja Újhelyi Tamás.


Felnőtt

2013 nyarán csatlakozott a férfi felnőtt kerethez. A csapatba könnyen beépült, társai szívélyesen fogadták. Fél szezon alatt bebizonyította, hogy helye van az abonyi csapatban. Alkatához mérten átlövő pozícióban lehetett és lehet rá elsősorban számítani. A jelenlegi NB. II-es mezőnyben kivételes adottságokkal és képességekkel rendelkezik, amiket az elmúlt évad mérkőzésein egyre jobban megmutatott. Több mérkőzésen, az Ő elszánt játéka vitte győzelembe a csapatot. A vezetőség és edzője is sok bajnoki szezont kíván neki abonyi színekben. 2014-es év legjobb férfi felnőtt kézilabdázója, Megyes József.

Szivacskézilabda

Blanka agresszív és vagány játékával színesíti kis csapatunkat irányító poszton. Számos edzőmérkőzésen a legtöbb gólt lövő stabil játékosom volt, illetve fontos megemlítenem az iránta érzett hatalmas bizalmamat, hiszen akármilyen erős pofon és ütés sem tántorítja el őt. Sosem kell félnem tőle, hogy feladja és ezt felnőtteket megszégyenítő módon viszi véghez. Csukott szemmel bízom benned Blankám. Szívből gratulálunk neki ehhez a teljesítményhez.- írja róla edzője

Pető Blanka: Irányító poszt


Erős és nagyon technikás játékos. Sosem felejtem el, amikor a nyári edzőtáborunkban azért kellett megbüntetni, mert nem volt hajlandó lassítani. Akkor megcsillant benne a remény, hogy ez a fiú hatalmas játékos lehet. Azóta is szárnyal, lelkesedése és akaratereje törhetetlen. Számtalan góllal gyarapította a csapatunkat. Ő egy őserő, s ezt a Klub is felfedezte. Bárány Máté: bal szélső poszt

BIRKÓZÁS
Sikersportág Abony városában, nagyon rövid és tömör méltatások következnek, ám annál nagyon eredményekről árulkodnak. Két sportolót szeretnének díjazni, Molnár Nikoletta már a Kinizsi DSE színeiben átvehette a kitüntetést birkózó sportágban.


Molnár László
Macedón Nagy Díj 1.hely, legtechnikásabb versenyzőnek járó külön díj nyertese, U23 OB V. hely

Molnár József
Felnőtt Szabadfogású Európa Bajnokságon 15.hely, ötszörös Magyar Bajnok

Kiss Máté
Kötöttfogású Diákolimpia, és Magyar Bajnokság bronzérmese

MMA Szolnok
Az idei évben először egy másik küzdősport versenyzői is díjazásra kerülnek, ez pedig nem más, mint az úgynevezett MMA. A kupákat az edző, klubvezető Császi Ferenc ajánlotta fel a szolnoki színekben sportoló abonyi fiúknak, azzal, hogy saját szülővárosukban, lakhelyükön érje őket a megtiszteltetés.


Az MMA (Mixed Martial Arts) más néven Kevert Harcművészetek. Az MMA egy úgynevezett Full Contact küzdősport, mely igen széles skáláját engedélyezi a harcművészeteknek, ezáltal vegyítve a tradícionális, illetve "újabb" küzdősportokat.

Az egyik sportoló
MMA világkupa győztes 70 kg-ban, Amatőr Világbajnok, WAKF szervezetnél, szintén ebben a súlycsoportban, 9 éves kora óta birkózott abonyi színekben, edzője Lőrinczy Attila volt. 2013- tól MMA sportban is megmutatta tehetségét, 2013-ban junior amatőr magyar bajnok lett.

Ő nem más, mint Kállai Roland

A másik sportoló
MMA Világkupa ezüstérmes, 85 kg-ban, Amatőr MMA világbajnok ezüstérmes, WAKF szervezetnél, IFC tornagyőztes Ausztriában, Globál Grapling NOGI kategória 4. helyezett

10 éves kora óta az Abonyi KDD FC-ben sportolt, labdarúgóként, majd kipróbálta magát birkózás sportágban is Abonyban. 4 éve MMA-zik, 2013 óta Szolnokon. 2013-ban felnőtt amatőr magyar bajnok második helyezett.
Ő nem más, mint Varga István


LABDARÚGÁS

Az Abonyi KID Football Club díjazottjai:

U14-es korosztály (serdülő)

A következő játékos az abonyi utánpótlás egyik legnagyobb tehetsége. Példamutató edzésmunkája, s a mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján emelte ki Őt edzője az év játékosának. A védelem oszlopos tagja és irányítója, aki szabadrúgásból szerzett góljaival tör borsot az ellenfelek kapusainak orra alá. Mindig a maximumot hozza ki magából, legyen az edzés vagy mérkőzés. Igazi vezéregyéniség lehet belőle, ehhez megvan minden tehetsége. Tehetségére már felfigyeltek a Pest megyei válogatottnál dolgozó szakemberek is, így eljutott a Pest megyei korosztályos válogatott edzőtáborába, ahol teljesítményével elérte, hogy a következő táborba is meghívást nyerjen.
A serdülő csapat csapatkapitánya.
Ez a játékos nem más, mint Kovács Máté
Edzője: Boros Zsolt

U21-es ifjúsági korosztály

Nagyon jó példát mutat arra, hogy mit lehet elérni, ha van megfelelő hozzáállása a játékosnak. Minden edzésen és mérkőzésen maximális teljesítményt nyújt.
Fentiekre tekintettel Ő az ifjúsági csapat kapitánya, aki nem más, mint
Varga Zsolt
Edzője: Rieger Armin.


A felnőtt csapatból nehéz volt az elmúlt év teljesítménye alapján kiemelkedő játékost választani. Az elmúlt évben nem jó teljesítményt produkált a KID FC felnőtt csapata, de legalább a minimális célt elérték. Példamutató edzésmunkájával és a mérkőzéseken hozzáállásával sokat tett a cél eléréséért.
Egész évben, de főleg az őszi szezonban stabil hátvéd volt, Juhász Tamás.
Edzője: Rieger Armin.


Az utóbbi évek során az év felfedezettjét is jutalmazza a KID FC.
2014. januárban több fiatal került fel az ifi csapatból a felnőtt kerethez. Tehetsége révén „bejátszotta” magát a kezdő csapatba, ahol húzó emberré vált.
Amikor az ifibe visszajátszott, magasan kitűnt a mezőnyből. Egész évi teljesítménye alapján megérdemli ezt a kitüntető címet Varga Bálint.
Edzője: Rieger Armin.

Kispályás labdarúgó csapatok:

Az a csapat, aki kiérdemelte a 2014. évi legjobb kispályás csapata címet, szinte minden tornán részt vesz, ahol lehetőség nyílik, s eredményesen szerepel.
Említsünk meg néhányat:
- Februárban a Mini Kupán I. helyezést értek el,
- A Szent István Kupán szintén I. helyezést értek el,
- A városi Senior Kispályás Bajnokságban szintén az I. helyezést hódították el.
- Az V. Márton Napi vándorkupán szintén I. helyezést értek el,
- A II. Szilveszter Kupán is bezsebelték az I. helyet.
- Az Imperiál Kupán a II. helyen végeztek,
- A XV. Szegfű Kupán a III. helyet szerezték meg,
- Az V. Karácsony Kupán szintén harmadikok lettek.
- IV. helyezést értek el az V. Húsvét Kupán.

Az a csapat, amely ezt a sok szép eredményt elérte, nem más, mint a

Bármi-kő – Strand Kisvendéglő Csapata.
A csapat vezetője, összetartója, az örök fiatal: Balázs Károly.


Köszönetet szeretne mondani egy labdarúgó csapat annak az embernek, csupa nagy betűvel, aki már hosszú évek óta szívvel és lélekkel összetartja őket. Szeretetével és lelkesedésével rengeteg focitornát megszervezett. Ő nem csak a pályán, de a mindennapi életben is figyel a jó hangulat és a barátság megtartására. Nélküle talán ez a csapat nem is létezhetne. Ezért a fiúk most olyan megérdemelt díjat szeretnének átadni, ami még hiányzik a csapat által megszerzett kupák közül. Több, mint 20 éves kitartó munkáját szeretné megköszönni a BÁRMIKŐ Strand Kisvendéglő csapata Balázs Károlynak, ezzel kívánva sok erőt és egészséget további munkájához. A díj átadására felkérem a csapat illetékes képviselőjét.

 


Van a városunknak egy olyan kispályás labdarúgó csapata, amely méltán kiérdemli a legdinamikusabban fejlődő csapat címet.
Ahol elindultak, ott dobogós helyezésnél rosszabb eredményt nem értek el.
Néhányat eredményeik közül:
- 2014-ben a Szegfű Kupán két csapattal is indultak.
- Első csapatuk I. helyezést ért el, s ezzel elhódította a Szegfű Kupát.
- Második csapatuk a Szegfő Kupán IV. helyen végzett.
- Imperiál Kupán I. helyezést értek el,
- Az V. Karácsony Kupán szintén az I. helyen végeztek.
- Nagykőrösön, a Kinizsi Kupán a III. helyet sikerült megszerezniük.
- A következő eredményüket majd a 2015. év értékelésénél kell figyelembe venni, de mindenképpen meg kell említeni, hogy idén januárban a 20 csapatos országos tornán a nagyon erős mezőnyben az előkelő 6. helyet sikerült megszerezniük.

Ez a csapat nem más, mint az Abonyi Rendőrőrs csapata


Most pedig jöjjön egy kis hab a tortán. Ebben az évben először kerül díjazásra egy fantasztikus versenyző páros, akik sem időt, sem energiát, sem pénzt nem sajnálva járják az országot, és egyre többször jutnak fel a dobogó legmagasabb fokára. Egy meglehetősen erőt próbáló, és extrém sportról van szó, ha úgy tetszik technikairól, ahol nagyon fontosak a széles gumik, és a sár. Szeretettel köszöntöm Abony város legjobb OFF Road versenyzőit, számos futam érmeseit, Magyarné Nagy Nórát, és Magyar Zsoltot.


Az ÉV EDZŐJE kitüntető címet több kiváló megszállott abonyi sportszakember is megérdemelné minden esztendőben. Így van ez idén is, sok szeretettel adjuk át ezt a díjat annak a kiváló sportembernek, aki évről évre szebb eredményekre vezényli amatőr sportegyesületének tagjait, úgy, hogy rengeteg rendezvényre hívják őket bemutatókat tartani, további járják az országot, dicsőséget és hírnevet szerezve ezzel Abony városának, no meg a Nagyabonyi Íjászoknak. Ő pedig nem más, mint a közmegbecsülésnek örvendő, Vincze István.
 

Sport:
Sportbál   
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
El a kezeket a sportbálról!

pepe -

2015.02.25. 23:52:13

„Dr. Magyar Gábor édesapja, Magyar Sándor emlékét is őrizve díjat alapított, melyet minden évben a tehetséges, a legígéretesebbnek választott fiatal kézilabdázók vehetnek majd át.” (www.kettorony.hu hír)
Ki merne egy ilyen kitüntetést kritizálni? Bennem azért kérdésként merült fel: a díjalapítás és a sportbálon történő átadás Magyar Sándor emlékének őrzéséről vagy dr. Magyar Gábor polgármesterjelölt emlékének életben tartásáról szól?!
Kifejezetten tolakodónak érzem dr. Magyar sportbáli szereplését. A rendezvény eddig a helyi sportolók ünnepe volt. Klasszikus civil megmozdulás, ami tömegeket vonz a városban. Valószínűsítem, hogy ezt a helyi politika nagyágyúi is megérezték és megkezdték ennek kihasználását. Díjalapítás, megjelenés, széles mosoly, kézfogás, hátba veregetés, fotózás, médiaszereplés és minden, ami kell a népszerűség növeléséhez. Innen kezdve már csak pár lépés, hogy a bál ne a sportolókról, hanem az „önzetlenül” adományozó politikusokról szóljon.
dr. Magyar nehéz helyzetbe hozta a szervezőket is. Ki szab majd határt a gátlástalanságnak?

Háááát... sok jót nem várhatunk

ortega -

2015.02.23. 13:23:50

Ha Földi Lászlót nem csak a protokoll - közösségi rendezvényeken, az önmutogató reklámműfajban, az ingyen-kaja, ingyen-pia világában látnám a médiában, hanem ipari park, üzemavatásokon, akkor örülnék a közösségi életről szóló tudosításoknak. De amikor a tevékenységéről nem látok többet, mint Fővédnök a közösségi pézből szervezett böllérversenynek - gondolom gusztusos disznótoros csomaggal útravalóul, addig hányingerem van, ha látom a képét valahol. Mennyit tapsolhattak szét ilyen rendezvényekre? 

 

Hány új munkahely lett Földi László bulizását követően?

 

Én ma is vallom: Írány Szolnok. Az ilyen képviselettől csak a mélyrepülés folytatása várható. 

...

Steve968 -

2015.02.22. 17:47:01

{#emotions_dlg.facewithglasses}

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok