Karácsonyi mese- Igaz történet a XX. századból, Amerikából, New Yorkból - Egy kávézóban két férfi beszélget. Az első megkérdezi,- „ Mikor, hogyan kezdtél el fényképezni? Ne titkolj el semmit”- inti tréfásan barátját. Mire a másik-„ Ha titkolózol a barátod előtt, milyen barát vagy? Nem lenne érdemes élni!” és belekezdett a történetbe: 1976. nyarát írtuk. Akkoriban egy dohányboltban dolgoztam, aznap sok volt a vevő. Nem tudtam mindenhová figyelni, amikor egy kölyök jött be, és láttam, hogy néhány csokit és szex - újságot az inge alá dugdos. Ahogy észrevette, hogy figyelem, megindult, mint egy puskagolyó. Elkezdtem üldözni. Futottam utána, de, félutcányi futás után nem bírtam tovább, megálltam. A gyerek a rohanásban elejtett valamit, felvettem. A tárcája volt. Benne a jogsija és három-négy fénykép. Gondoltam, hívom a zsarukat, de ahogy a fényképeket nézegettem, meggondoltam magam. A fényképek egyikén a gyerek a nagymamájával, a másikon az anyjával, a harmadikon egy iskolai kupával, kissrác korában, olyan boldog mosollyal az arcán, mintha a mennyországban járna. Megsajnáltam. Szegény kis kölyök. Hagytam, s nem mentem a rendőrségre.

Hónapok teltek el. Ott ülök a szobámban karácsony reggelén. Eszembe jut a gyerek tárcája. Gondoltam, visszaviszem. Teszek valami jót, végtére karácsony van.

Nehezen találtam meg a sok egyforma ház között a címet, sokáig kellett keresgélnem. Végre megtaláltam, becsengettem. Bentről semmi nesz. Már épp’ el akartam jönni, amikor kiszólt egy hang: te vagy az Roger? Tudtam, hogy eljössz – és kinyílt az ajtó. Egy igen idős hölgy állt ott, lehetett úgy nyolcvan éves. Észre vettem, hogy vak. Egy másodpercig, de csak addig meginogtam, - aztán azt mondtam – igen nagyi, én vagyok az. Eljöttem hozzád karácsonyra. Erre kitárta karját, s én nem tudom, mi ütött belém, én is kitártam, és megöleltük egymást. Szorosan. A hölgy vak volt ugyan, de nem szenilis. Biztosan tudta, hogy nem vagyok az unokája. Úgy tűnt, olyan érzés volt, mintha mindketten játszottunk volna. Tudta, hogy nem az unokája áll ott, mégis belement a játékba. Játszottunk, mert jól esett. Karácsony volt.

A nagyi kérdezgetett, hogy milyen a sorom, hogy mit csinálok, és ilyesmit. Válaszoltam. „De jó Roger, tudtam én, hogy jóra fordul a dolgod.”- mondta, aztán beszélgettünk még másról is. Közben megéheztünk. A néni hűtőjében alig volt étel, ezért elmentem vásárolni. Hoztam grillcsirkét, zöldséglevest, burgonyasalátát, meg mindent, ami eszembe jutott. Megebédeltünk. A nagyinak volt néhány üveg bora a szekrény tetején, így hát, piknik alapon elköltöttük az ebédet. Egy kicsit be is csíptünk. Átmentünk a nappaliba, ahol kényelmesebbek voltak a székek, s tovább beszélgettünk. Majd engedélyt kértem, hogy kimenjek a mosdóba. Már az sem volt normális, hogy eljátszottam a néni unokáját. De amit ezután tettem, az végképp nem volt normális.

Ahogy beléptem a fürdőbe, földbe gyökerezett a lábam. Legalább hat-hét, különféle fényképezőgép, némelyik még becsomagolva sorjázott egy kis asztalon. Addig, soha életemben nem loptam. De most, valahogy ellenállhatatlan vágy kerített hatalmába, hogy elemeljek egyet. Úgy is lett. Nem tartott az egész három percnél tovább. Gyorsan a hónom alá kaptam egyet, és visszamentem a nappaliba. Amíg bent voltam, addig a néni elaludt. Úgy horkolt, akár egy kisbaba. Néztem, és pár pillanatig még tétováztam, aztán kimentem a konyhába, elmosogattam, és rendet raktam.
A néni még aludt, nem ébresztettem fel. Az unokája tárcáját az asztalon hagytam, majd csendesen kisétáltam a lakásból.
Eltelt három hónap. Addig hozzá sem nyúltam a géphez. Gondoltam, visszaviszem, mert zavart, hogy elloptam. A lakásba becsöngetve egy idegen nyitott ajtót, de nem tudta megmondani, hogy hová lett az asszony. Valószínű, hogy meghalt. Az utolsó karácsonyát tölthette velem. S ez, talán boldoggá tette.
Hát így maradt meg a gép. Azóta minden reggel, pontban nyolckor, ugyan arról a sarokról, télen-nyáron, esőben- hóban- napsütésben, készítek egy képet. Négyezer kép van már az albumokban. És mind más.

De olyan karácsonyom, azóta sem volt. Olyan meghitt, meleg és őszinte, soha.
Horváth Ágnes

Az írás megjelent a Heti Hírek című újság nyomtatott e heti lapszámában 

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.