Mi Abonyunk - A karácsony melege, Didergő királlyal
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8072, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.12.15. 12:54

Fantasztikus élményben, megható pillanatokban lehetett azoknak részük, akik az abonyi Karitász csoport rendezvényén részt vettek. Az Idősek Karácsonyát immár több éve szervezi a lelkes kis abonyi csapat. Ezúttal 150 idős embertársunkat hívták meg a programra december 14-én, a Katolikus Közösségi Házba. A terem zsúfolásig megtelt, az időseket kis csomaggal és szíves vendéglátással ajándékozták meg a Karitász tagjai. A rendezvény elején megtisztelő kitüntetéseket vehettek át azok, akik már évek óta önzetlenül segítik a Karitász munkáját. Így kapott díjat az INNOVEN Kft., a Mészáros Vendéglő, valamint Makka Béla és neje. A díszoklevelet a Váci Katolikus Egyházmegye küldte meleg szeretettel, azt Dr. Beer Miklós püspök személyesen látta el kézjegyével.  Képgaléria ITT

 

Az abonyi Karitász csoport ebben az évben is nagyon sok rászoruló családon segített, összesen 100 élelmiszercsomagot juttattak el hozzájuk. A program megnyitóján szó esett arról is, hogy a közelmúltban országos kitüntetésben részesült a szervezet vezetője, Dr. Tóth Katalin, és újabb megtiszteltetés érte egyik tagjukat. Vida Sándorné Erzsike, aki hosszú évtizedek óta nevelőszülőként is munkálkodik, Szent Erzsébet díjat vehetett át. Az Idősek Karácsonyának egyik fénypontja a Didergő Király című mesejáték előadása volt. A Somogyi iskola 2. m osztályának kisdiákjainak produkciója könnyeket és mosolyt csalt az idős emberek arcára, hatalmas közönségsikert arattak. A mese üzenete, mely szerint a szeretet melege minden egyébnél jobban átmelegíti a testet és lelket, ma is igaz. A mesejáték után varázslatos fuvolakoncert következett. A tragikusan korán elhunyt abonyi fuvolatanárnőről Szolnokon együttest neveztek el, így a Vargáné Szűcs Györgyi zenekar csodálatos játékát hallhatták a résztvevők.
LŐVE
 

Közélet:
Somogyi   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Tarka tér

Rózsaszín séta

Könyvtári Napok

Mezőgazdasági kiállítás

Éjszakai Tarka Tér

Kinizsi szoboravató

Örökség- Kiállításmegnyitó

Mobilitási hét

Terménybemutató felhívás

Vámos Zsolt emlékére

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok