Mi Abonyunk - Balogh Edit legalább képes volt önmérsékletet tanúsítani: Nem vésette márványtáblába a nevét
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.11.26. 17:12

Ennyivel lehet összefoglalni azt, amit Abony város első asszonya, az Együtt PM jelenlegi országgyűlési képviselő jelöltje tett az elmúlt 7,5 éves regnálása idején. A kistérségben páratlan összköltségű beruházást valósított meg Abonyban, melyhez kellett az ellenzéki képviselő testület pozitív hozzáállása is. Kevesen mondhatják el magukról, hogy ellenszélben is képesek véghez vinni akaratukat. Neki sikerült. Igaz, Balogh Edit nem a demokratikus vezetési módszeréről közismert. Nyilvánvaló, hogy még orvosként megszokta, hogy azt mondja a betegnek: „ Uram, vagy megeszi ezt a gyógyszert, vagy elpusztul! „

 

Ez a mentalistás orvosként még érthető is, polgármesterként már kevésbé, de ennek ellenére egészen jól elboldogult. Viszont odáig még gondolatban sem jutott el, mint Nagykőrös városvezetése, hogy az EU-s pályázatok kapcsán saját nevét vésesse bele táblába a főtéren. Pedig neki talán több oka is lett volna rá. Ugyanis Nagykőrös nem épített új épületeket, a Főteret rehabilitálta. Abony is megtette ezt az utóbbit és e mellett az elmúlt nyolc évben a kormányváltás ellenére négy meghatározó impozáns hiánypótló új létesítmény is épült. A Kultúra Háza a zeneiskolával, könyvtárral, színházteremmel, a Piaccsarnok, valamint az előző ciklusban a Kostyán Andor rendelőintézet és a Pingvines bölcsőde.

 

Ennek ellenére csak szerény EU-s pályázatos táblák kerültek kihelyezésre. Nem állított magának örök mementót Balogh Edit. Ő ilyen, autokrata, de nem szereti az önreklámot. Valószínű, hogy a hálás utókor egyszer majd az ő nevét is felvési, mert kiérdemli. Ez sokkal másabb lesz, ezt ki kell tudni érdemelni. Csak halkan jegyzem meg, hogy a saját név felvésését Földi László Cegléd polgármestere sem engedte meg magának, de Jászkarajenő polgármestere sem, pedig ő is rehabilitálta a főteret, a település méretéhez képest hatalmas összegből.

Kép: Nagykőrös városvezetése viszont szereti az önreklámot, felvésették nevüket a főtérre.
 

Közélet:
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Akkor jó

Thomas -

2013.12.03. 20:37:29

Ha ez az igazság akkor jó. {#emotions_dlg.facebeard}

az igazság...

veroniq -

2013.12.03. 20:22:18

Semmi nem történt, ez az igazság:) Ami abban a cikkben van.

Már megkaptam rendesen, hogy támogatom, másoktól....

Nem, senkit sem támogatok, csak a tényeket közlöm....

És vak és hülye nem vagyok. 

LŐVE

Mi történt ?

Thomas -

2013.12.03. 19:31:02

Dicsérő mondatok a Polgármesterasszonnyukról? Itt ilyen ritkán olvasható, mi történt? {#emotions_dlg.smiley}


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok