Mi Abonyunk - Romáknak: Állami támogatással elindult a szolnoki Ökölvívó Akadémia
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.05.08. 18:39

A sport a társadalmi integráció hatékony eszköze, kiváló lehetőséget teremt a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózásához. Ezért Magyarország Kormánya az Országos Roma Önkormányzattal kötött megállapodásában célul tűzte ki harmincezer roma fiatal sportprogramjának támogatását. Szolnokon, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a megye ökölvívásának akadémiai rendszerének mintaprogramjaként ökölvívó-osztály indul.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ökölvívó Akadémia mintaprojektjének bemutatóján Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára arról beszélt, hogy ezzel a kezdeményezéssel az érintett fiatalok esélyt kapnak a gyorsabb, hatékonyabb és eredményesebb társadalmi felzárkóztatásra. Az államtitkár hozzátette, hogy a hátrányos helyzetűeknek sokkal több energiát, akaratot kell befektetniük egy-egy cél eléréséért, és az ökölvívás, mint küzdősport ebben segíteni fog nekik. "Nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindez egy szakiskolában zajlik, ahol a diákoknak szakmát kell elsajátítaniuk, ezért elvárás velük szemben, hogy ne csak jó sportolók, hanem jó tanulók is legyenek" - hangsúlyozta Dr. Simicskó István.

Langerné Victor Katalin, az EMMI Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkára a Szolnok Megyei Ökölvívó Akadémia megnyitóján azt mondta, hogy a Nemzeti Felzárkózási Stratégiát a felnőttek írták, de a főszereplők azok a gyerekek, akik ma itt ülnek. Ők azok, akiknek már karnyújtásnyira van a lehetőség, hogy a kilátástalan szegénységből a sport révén kitörjenek. A Helyettes Államtitkár szerint mindehhez szükséges az is, ami egyetlen sportból, különösen az ökölvívásból nem hiányozhat, méghozzá az akarat. Az akarat, hogy többet akarjunk elérni. A felzárkózás pedig itt kezdődik, egy jó kezdeményezés által kínált lehetőséggel, amit meg lehet és meg kell ragadni, és kitartani mellette a pedagógusok, valamint az edzők segítségével.

A bokszosztályban 14 roma származású és hátrányos helyzetben lévő tehetséges bokszoló sportpályafutását segítik majd. Az Ökölvívó Akadémia olyan tehetséges, ifjú ökölvívókkal kezdi meg működését, mint a hétszeres korosztályos magyar bajnok, 2012-ben felnőtt ezüstérmes Nagy Krisztián, a tavaly bronzérmes magyar bajnok Bene Gergő és a 2012. év ifjúsági Európa-bajnokságának ezüstérmese Kalderás Erika. Az utánpótlás-nevelés akadémiai programjában érintett roma fiatalok sikeres jövőképük kialakításához, érettségire való felkészülésükhöz, mentális fejlesztésükhöz mentortanáraiktól egyaránt segítséget kapnak. Az akadémiai rendszer a nemzet sporttársadalmának bővítését, a sportintegrációt segíti és megteremti az eredményes továbbtanulás lehetőségét is.

A rendezvényen ünnepélyes keretek között aláírták az Országos Roma Önkormányzat és a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) között létrejövő együttműködési megállapodást is.

(Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság)

Közélet:
Roma   
 4 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Inkább így

ArsenalPA -

2013.05.09. 09:17:00

Mit vártok...

ArsenalPA -

2013.05.09. 09:11:39

Orbán Viktortól, mikor Ő is kisebbségi származású?: http://sajatgondolat.blog.hu/2011/05/25/title_1621580

Szépen megtanítják nekik, hogy miképpen kell majd az agresszivításukat az utcákon hatékonyabban levezetni!

... és még csodálkoznak azon, hogy bizonyos honpolgárok különböző egységekbe szerveződnek????

sajnos igaz

veroniq -

2013.05.08. 21:58:40

Nem hihetetlen, igaz {#emotions_dlg.smiley}

Ma egyébként reggel nem kellett kávé....

Romáztak, zsidóztak a tvk-ben..... Nem véletlenül..... Szörnyű.

Hihetetlen...

Süllő -

2013.05.08. 19:53:54

Eeegen... És a felzárkóztatás következő nobel díjas ötlete lehet pl. a kés vagy kardforgatás mindennapi gyakorlatai?...{#emotions_dlg.ah}


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok