Mi Abonyunk - Életet mentett a defibrillátor
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.08.18. 15:20

 

Egy idős hölgy az életét köszönheti a szakszerű, gyors segítségnek, valamint a Budai úti fürdőben levő defibrillátornak. Nem ez az első eset Cegléden, hogy a készülék életet mentett: korábban éppen ennek hatására szorgalmazták a városban további életmentő műszerek kihelyezését s hangsúlyozták annak fontosságát.
Augusztus 15-én, szombaton a 9 órai nyitás előtt nem sokkal egy hatvan év körüli idős nő összeesett a Budai úti fürdő területén.

 

A szíve megállt, szakszerű újraélesztését közeli hozzátartozója kezdte meg. „Köszönhetően annak, hogy a fürdőben nyitvatartási idő alatt szolgálati időn kívüli, szabadidős mentőst alkalmazunk, a mentős munkatárs, Horváth László rövid időn belül a helyszínre ért, és az önkormányzat által kihelyezett defibrillátorral megkezdte újraéleszteni a hölgyet.” – tájékoztatott Tótin Lóránt, a Ceglédi Termálfürdő Kft. ügyvezetője. Hozzátette: az úszómesterek is ki vannak életmentésre képezve, de éppen az ehhez hasonló esetek miatt vannak a fürdőben nagy tapasztalattal, napi gyakorlattal rendelkező mentősök is.

 


A mentős munkatárs háromszor defibrillálta az idős hölgyet, aki a klinikai halál állapotába került. A kiérkező esetkocsi egy óra alatt stabilizálta a néni állapotát, akit a ceglédi Toldy Ferenc Kórház Intenzív osztályára szállítottak, jelenleg a kardiológiai osztályon fekszik.
Az önkormányzat által kihelyezett újraélesztő készülékek esetében nem ez az első alkalom, hogy életet mentett a defibrillátor Cegléden. Akkor, hét éve nyáron egy 28 éves fiatalember életét sikerült megmenteni, szintén a termálfürdőbe kihelyezett gépnek köszönhetően. A defibrillátorok beszerzésére még 2005-ben, Dr. Őze Béla kezdeményezésére, pályázaton keresztül sikerült igen kedvező árajánlatot kapni. Ezzel élve, 2006 januárjában az önkormányzat egészségügyi bizottsága 7 készülék megvásárlásáról döntött. Azóta további beszerzésekkel a defibrillátorok száma már közel kétszeresére nőtt. A rendszeres műszaki felülvizsgálatról, az akkumulátorok cseréjéről az önkormányzat illetékes munkatársa gondoskodik.
Az önkormányzat által és az önerőből kihelyezett defibrillátorokat Cegléden az alábbi térképen találja:
http://www2.cegled.hu/index.php?t=egeszsegugy/defibrillatorok
 

Közélet:
Cegléd   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok