Mi Abonyunk - Orsi a sikeres klubvezető, Budapesten is bemutatkozott
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.10.27. 20:01

Lőrinczyné Lukács Orsolya Abonyban vezeti a Szépség- Egészség Klubot, mely foglalkozásait havonta tartja az érdeklődő hölgyek számára. Már nem csak Abonyban hallgathatják meg az érdekes előadásokat a lányok és asszonyok, hanem Budapesten is járt Orsi, a Vénusz Szépségszalon vezetője, aki lapunknak adott villáminterjújában elmondta, hogy ennek az október 7-én megtartott budapesti előadásnak a témája az üzleti megjelenés volt, ami nagyon tetszett a résztvevőknek. Egy másik budapesti női klubban október 16-án indult egy előadás sorozata a frizurákról, ahol szintén nagyon nyitott és érdeklődő közönséget fogadott Orsi.

„ Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor a Magyar Üzletasszonyok Klubja felkért, hogy tartsak nekik egy előadást olyan témáról, ami a szépségápolással és az én tevékenységemmel kapcsolatos, mert eljutott hozzájuk az információ, hogy sokrétű tanácsadást folytatok ebben az irányban és hölgyek lévén minden érdekli őket, ami ezzel kapcsolatos. Akkor javasoltam, hogy az üzleti megjelenés lenne a leginkább odavaló téma, mert az magában foglalja az öltözködést, a kiegészítők használatát, a színek helyes viseletét, a frizura kialakítását, a sminket. Ez az előadás 2013.10.07-én volt Budapesten. A közönség nagyon jól fogadta az információt, és nagy tapssal jelezte azt, hogy tetszett nekik, amit hallottak.

Szintén hasonló előzményekkel keresett fel az egyik Budapesten működő női klub egyik vezetője, hogy hallott róla, hogy nagyon klassz tanácsadásokat, előadásokat tartok hölgyek számára a szépségápolás különböző témáiról és szeretne felkérni, hogy tartsak az Ő általuk működtetett klubban, hajas témában előadást. Így indítottuk el előadás sorozatunkat 2013.10.16-án, ami a frizura készítés különböző szegmenseit vizsgálja. A tervünk az volt, hogy havi egy alkalommal jövünk össze, de az első alkalom után a programon résztvevő hölgyeknek annyira megtetszett, hogy sűrűbbre szeretnék venni a találkozások számát. Nagy örömömre a résztvevő hölgyek életkora a húszas évektől a nyugdíjas korig terjedt. „

Mondta el lapunknak Lőrinczyné Lukács Orsolya, aki Abonyban havonta tart hasonló témában előadásokat és szeretettel várja itt is az érdeklődőket.


LŐVE
 

Közélet:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok