Állok az egyik abonyi nagyáruház pénztáránál. Fizetni készülök, semmi különöset nem veszek, csak a szokásos legolcsóbb dolgot egy- két napi bevásárlás. Étel, alapvető élelmiszerek főként. Egy kis kedveskedés a kisfiamnak meg a páromnak. Előttem magyar asszony áll, két pici gyerekkel, lehetnek olyan négyéves formák, de lehet, hogy ennél jóval idősebbek, csak picik. Iszonyúan, selypítve beszélnek, nem lehet érteni, látszik rajtuk, hogy talán szellemileg sem épek. Ruhájuk tiszta, nem a legújabb divat szerinti, nem is túl kopottas, de mégis. Olyan, segélycsomagból való talán.

Vásárolnak ők is,(én is) egy szép csomag csirkecombot, szintén semmi luxus, csak étel az asztalra, mindenből a legolcsóbb.(mint  én  mert  nem vagyok  gazdag,miböl is lennék) A két kis fehér gyerek kiharcol magának egy- egy tic- tacot. Anyuka enged, dühösen, fásultan. Veszekedni, kiabálni nincs kedve, de durva, semmi szeretet, csak kötelesség. Látszik, megtörte az élet, szomorú, mosolytalan arc. Nem láttam még őket Abonyban. Anyuka viszonylag fiatal, rendezett ruházatú. Szomorú. A gyerekek arcán sebek, az egyik nagy ragtapasszal leragasztva. Fizetnek előttem a sorban. A csirkecombot elválasztja anyuka egy táblával, hogy külön fizeti. Van benne úgy nyolc darab. Elővesz egy kártyát, azt hiszem a banké. Aztán rádöbbenek, segélykártya ez. A többit nem fizetheti ki vele, pedig azt is a gyerekei eszik meg. Nem, nem. A 90 forintos croassant a „ rendszer „ szerint már luxuscikk, naná, ne is beszéljünk a 149 forintos tic- tacról….. Csirkecombot veszi a gép. Megkönnyebbülés. Ezt lehet venni. Többi külön fizet. 980 forint a summa, mindenből a legolcsóbb.

Biztosan jött már a családi, gondolom. Beosztja. Egy pár napig, amíg tart. Felteszi a fiúkat a kerékpárra, ketten szoronganak és viaskodnak a hátsó ülésen. Anyuka mérges, de nem ordít, csak szomorúan próbál rendet tenni. Nem igazán megy neki. Talán már el sem jut a tudatáig, hogy mi történik a külvilágban. Saját maga bánatával van elfoglalva. Minden fáj. Ilyenkor fáj az élet. Csendes anya, nem hivalkodó, nem olyan „ virtusos „. Szomorú kék szemében a Világ minden fájdalma megtalálható. Otthon biztos várja az ura. Hogy milyen ember? Jó vagy rossz? Nem tudhatom. Valaki, aki biztos szintén magyar. Sajnálom a családot, a talán betelepülőket, jobb sorsuk sosem lesz. Az arcukra van írva. Ellopták az álmaikat, ellopták a lehetőséget a felemelkedésre, Uram bocsá integrálódásra, no meg azt a töménytelen milliárdot is, amit a szegények felzárkóztatás égisze alatt bezsebeltek az elmúlt évtizedekben teljesen felesleges programokra. Mert attól még szegény ez a nép, fájdalmasan szegény, és szomorú is, mint a magyar asszony szeme….

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.