Mi Abonyunk - Halál-kanyar a 40-es úton
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

tyb - 2013.09.14. 22:09

Meghalt ma egy kedves barátunk Laci. Alig 21 évesen érte a tragédia közlekedési balesetben. A ceglédi "Horthy-kanyar" újabb értelemetlen áldozata Ő. Valamikor, a 90'-es években, közlekedési vezetőként értetlenül álltam a közútkezelő tétlensége felett, ugyanis szinte hetente jártunk ki helyszínelni az ominózus kanyarhoz. Emlékszem, hogy volt olyan nap, amikor két halálos baleset is történt ott. Sok abonyi is pórul járt ebben a szerencsétlen útkanyarulatban. Egyik néhai nyugdíjas abonyi kollégánk gyermeke is itt veszítette életét. Sajnos, a két évtizede kezdeményezett nyomvonal-korrekcióra tett javaslatom, a mai napig nem érte el az illetékes szerv ingerküszöbét, bár több lépés is történt ezen a helyen a közlekedésbiztonság javítására.

 

 

 

 

 

Néhány kritikus helyen lévő fát kivágtak, az aszfaltra optikai figyelmeztető eszközöket ragasztottak. Az alapprobléma azonban nem oldódott meg. A kanyarív és a mély árkok maradtak, szalagkorlát, megfelelő megvilágítás továbbra sincs. Pedig, pl. a megfelelő ún. bukótér kialakítása sokat segítene, az esetleg kisodródó járművek utasainak megmentésében, a nyomvonal átalakítása nélkül is...

Meddig szedi még áldozatait a halál-kanyar? Nos, ezt nem tudjuk, viszont, hogy mióta és, hogy kiről nevezték el, azt biztosabban. Íme a történet, melyről a múlt században az MTI is beszámolt... Kedves Olvasónk, Markó Ferenc korábbi kommentje alapján tudhatunk erről a "jeles" eseményről. 

 

"Magyar Távirati Iroda iratanyagából, 1932. június 26
A Magyar, Távirati Iroda jelenti: Nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója szombaton Budapestről automobilon Kenderesi birtokára utazott.
Útközben Cegléd és Abony között a kanyarodónál a gépkocsi, első kerekének gumiabroncsa defektust kapott, aminek következtében a gépkocsi az esőtől síkos úton az útszegő kőnek futott.
Az ütődés ereje eltörte a gépkocsi kormánykészülékét.
A kormányzót semmiféle sérülés nem érte és ugyancsak teljesen sértetlen, maradt a kíséretében lévő Koós Miklós alezredes szárnysegéd is.
A kormányzónak a sofőr mellett ülő inasa az odaütődéskor előrebukott és felső ajka kissé megsérült.
A kormányzó a közeli vasúti őrházhoz ment és elbeszélgetett a vasúti őrrel, amíg a debreceni gyorsvonat megérkezett. A vonatot megállították és a kormányzó kíséretével beszállt a vonatba, ahol egy első osztályú fülkében helyezkedett el.
A kormányzó Kisújszállásig utazott, ahol leszállott a vonatról. A gyorsvonat utazóközönsége, valamint a kisújszállási pályaudvaron várakozók lelkes ünneplésben részesítették.
Útját Kisújszállásról gépkocsin folytatta Kenderesre, ahová szerencsésen megérkezett.
A kisebb sérülést szenvedett inas a kormányzó utasítására Szolnokon leszállt a vonatról, hogy az ottani közkórházban esetleges fertőzés ellen beoltsák."

 

Akkoriban a "40-es" út még a 4-es számú főútvonal volt és érdekességképpen íme néhány adat róla... 

 

"A 40-es számú főút Albertirsától Szolnokig ér. 42 km hosszú. A 4-es főút régi, Albertirsán, Ceglédbercelen, Cegléden és Abonyon áthaladó nyomvonalán halad. A 311-es és a 441-es főút kiindulópontja is Cegléden, és a 32-es út szolnoki végpontja is egyben. Az 1970-es években elkészült a 4-es főút Albertirsa-Ceglédbercel-Cegléd településeket északról elkerülő modern nyomvonala, ekkor a településeket átszelő régi nyomvonal a 40-es számot kapta. Az 1990-es években elkészült Szolnokot délről elkerülő, majd a 2000-es években elkészült Abonyt északról elkerülő szakaszok átadása, és a régi nyomvonalak átszámozása nyomán a 40-es főút meghosszabbodott, ma már Szolnok nyugati csomópontjáig tart. A jövőben fel szeretnék minősíteni másodrendűről elsőrendűre." 

 

Végezetül, csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb lépnek az illetékesek ennek a bűvös útszakasznak az átalakítása érdekében, mielőtt újabb családok lesznek kénytelenek gyászolni hozzátartozóikat ...

 

Nyugodj békében Lacika! 

 

 

TYB  

Közbiztonság:
Baleset   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok