Első<< Előző78910111213Következő >>Utolsó
miczi - 2015.09.30. 08:10:01:

Lenne szives megmondani aki tudja, hol van legközelebb kutyakozmatika, Előre is köszönöm.

 

koma - 2015.09.20. 16:52:52:

Jaj! Az Újszászi úton ismét dübörög a forgalom, befelé egymást érik a járművek. Baleset történhetett az elkerülőn.

Csilli-Villi - 2015.06.10. 18:20:16:

Egy kis pontosítás. A Komáromi Család új telephelyét, 2015-06-05 én adták át.

ruki - 2015.06.07. 12:22:59:

Egy elrontott fagylaltozás

2015.06.06-án késő délután az Abonyi nagytemetőbe mentünk a városba visszaérve meg akartunk állni, fagylaltozni a régi négyesen egy rózsaszín fagylaltozóba.

A fagylaltozó udvarába parkoltunk a párom azt mondta ő inkább csavaros fagylaltot enne, mondtam nem gond majd utána veszek gombócos fagylaltot a rózsaszín fagylaltozóba.

Az autóból kiszállva elindultunk mire a rózsaszín fagylaltozóból egy vendéglátósnak nem mondható ember odaszólt nekem: Várjon már! Felkiáltással az összes ott ülő vendég előtt mire én parancsoljon.

Az ember minősíthetetlen alpári módon közölte, ha nem itt vásárolnak, ne parkoljanak, az udvarba jelzem a parkolóba nem állt autó.

Mire én mondtam neki szándékunkba áll venni gombócos fagyit is, mindjárt de ezután már meg gondolom.

Erre az ember még ordenárébb hangon utasított álljunk ki a parkolóból.

A kérésének eleget tettünk és megjegyeztük neki, hogy a viselkedéséért sem most sem máskor sem mi sem a családunk sem a hozzánk érkező vendégekkel nem fogunk ebbe a fagylaltozóba jönni.

Mire ez az ember ordibálva még feljelentéssel is fenyegetőzött egy három perces parkolásért.

Fagylalt nélkül átmentünk egy másik fagylaltozóba ahol vendéglátóshoz megfelelő viselkedéssel és modorral fogadtak minket.

Valamint nem érdekelte Őket hova és miért parkoltunk az amúgy is szabad parkolóban.

Az úrnak nem nevezhető embernek üzenem talán meg kellett volna várni, hogy mit és hol vásárolunk majd távozáskor, ha nem vettünk volna az ő üzletében tapintatoson nem ordítva a vendégei előtt, és még akkor is udvariasan kellett volna közölni, hogy legközelebb csak akkor használjuk a parkolót, ha vásárlunk nála.

Ilyen vendéglátói hozzáállással ne csodálkozunk rajta, hogy a fizető vendégek nem választják városunkat. Az említett ügyben sem tudhatta az illető, hogy mi odavalósiak vagy átutazok, vagyunk esetünkben körülbelül 10-15 fizető vendéget vesztett.

De ha átutazok lettünk volna a városunk rossz hírét keltette volna az említett ember miatt az átutazó szerte az országban.

Flowers - 2015.06.03. 21:38:35:

A leg jobb és a leg okosabb polgármesterünk lenne ha Ballangó úr lenne !! mi az hogy mit akar?

s.imola - 2015.05.31. 10:35:54:

Tájékoztatom a pizza-evőket, hogy a Kantinban másfél órát kell várni egy pizzára. Ha valaki sietve szeretne enni, ne innen rendeljen.

s.imola - 2015.05.31. 10:32:32:

 

Mit akar Balangó? Polgármester lenni? Még el sem döntötte a fentiek alapján, hogy milyen politikai hovatartozással bír.

Jobb lenne, ha tanítani menne, ahhoz talál ért, mert Igazgatónak nem vált be, akkor majd Polgármesterként szeretne valamit elérni. Nagyon sokat kellene tanulnia, hogy egy töredék résszel tisztában legyen, mivel az üléseken csak kérdez, ahelyett hogy elolvasná a kiadott anyagot. Kevés rá a 2 hónap??? Előre kell haladni - a városért - , nem pedig a hozzáértőnek állandóan keresztbe tenni!

as1961 - 2015.05.27. 17:32:28:

4-es út fejleményei:

http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/bloffel_allitottak_le_az_m4-es_autopalya_epiteset.214676.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

csa-ja950 - 2015.05.18. 21:32:48:

csa-ja950

Napos - 1-2 hetes is lehet - tanyasi (paraszt) kiscsirkéket vennék.

Tel.:0630665-5810

Sovany - 2015.05.13. 02:47:51:

Fiatal eros  Emberek.

2oras  lerakodas {1000 Ft  oaber}Contanierbol.

Telefon  szamot kerek szepen.

Elore is  "KOSZI"

s.imola - 2015.05.04. 09:44:52:

Tudja valaki, hol lehet megnézni a képviselőtestületi ülések felvételeit???

 

Sovany - 2015.05.01. 00:43:27:

Koszi  szepen a tajekoztast,

s. marti

gandalf - 2015.04.30. 12:08:26:

http://www.portfolio.hu/ingatlan/retail/fabatkat_sem_er_a_quaestor_300_milliardja.212888.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

s.márti - 2015.04.29. 11:45:05:

Szerintem náluk próbálj érdeklődni. Biztosan tudnak segíteni:                               GENERÁL KONTAKT BT.
Munkahelyi cím:
2740 Abony, Bercsényi M. út 25.
Munkahely telefon/fax:
53/562-105, fax: 53/360-436

Sovany - 2015.04.28. 03:11:11:

Szeretnek edeklodni, Villas  Targoncavval  mejik  valat  rendelkezik??

Erdeklodni szeretnek, mert  Szeretnek  segitseget  kerni, hogy  Abonyban  lehet -e   kiberelni/ FOLK Liftet  kiberelni  kezelovel/  Vagyis azt hiszem  azt

ugy hivjak villas targonca emelo,,

Segitsetek  ha van ilyen vallalat  Abonybaan.

elore is  koszonom

Nagy  faba vagtuk a fejszet, abony a szulofoldem.

VISSZAKOLTZES 47ev utan.

 

 

 

 

miczi - 2015.04.23. 07:39:01:

Köszönöm a hozzászólásokat szemét ügyben. Eszrevettem hogy a szelektiv gyüjtés sem lett egyszerübb. :(

koma - 2015.04.20. 12:41:37:

Jaj nekünk! Most olvastam.

A bankszövetség azt az álláspontot képviseli - s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás - jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hétfőn.

gandalf - 2015.04.13. 17:29:32:

Nagy a csend az eltapsolt önkormányzati vagyonról, az ősszel elkezdett utak befejezetlenek maradnak?Kérdésem a műszakiellenőrfelé,az ősszel elkezdett útéptések rendben vannak?

foltvarró - 2015.04.09. 21:29:28:

Hja és a tényleges költség akkor is esedékes, ha egyben kéri azt a szolgáltató... akár utólag.

foltvarró - 2015.04.09. 21:26:36:

Kedves icus!

Légy türelemmel, majd keresnek. Ki sem látszanak a teendőkből ahogy hallottam... arra azért vigyázz, hogy ne a szemét legyen már bűzös... bár jön a tavasz és a szebb idő. Minden jót kívánok!

icus - 2015.04.09. 21:00:42:

Ki tudja, mikor akarják már küldeni a szemétszállítási számlákat? Már áprilist írunk, hány hónapot akarnak majd együtt behajtani a lakosokon? Nekem itt valami bűzlik! 

foltvarró - 2015.04.06. 20:05:34:

Nagyon egyszerű a teendő; mégegyszer kell jelezni az Abokomnak és ha nem, utána a területileg illetékes Környezetvédelmi Felügyelőségnek, jelezve azt, hogy nem tettek eleget a kérésnek. Április 1-től a Pest Megyei Kormányhivatal látja el ezt a feladatot. Biztos, hogy találnak rá megoldást. Járjatok sikerrel!

www.kormanyhivatal.hu/hu/pest

 

Süllő - 2015.04.06. 11:04:52:

Valóban, az új hulladékszállító belépésével a telepre kivitt kommunális hulladékot nem veszik át. Ez gáz...Rosszall

foltvarró - 2015.04.05. 17:56:31:

Kedves miczi!

Tedd az Abokom elé a 2012. évi CLXXXV. törvényt a hulladékról, annak 31.§-a:

" 1. a hulladékbirtokos gondoskodik a hulladék kezeléséről,

2. a hulladékbirtokos a hulladék kezeléséről 

a, b, c, d,.... g. alpontban: a hulladék közszolgáltatónak történő átadása - ideértve a hulladékgyüjtő ponton vagy hulladékgyüjtő udvarban történő átadásának esetét is -, vagy 

h. a hulladék átvételi helyen, illetve átvételre kötelezettnek történő átadása útján gondoskodik."

Persze ennek is vannak költségei, a hulladék gazdálkodási költség, de kötelesek átvenni!

Járj szerencsével!

miczi - 2015.04.04. 13:09:30:

Kedves Miabonyunk olvasó, vagy bárki aki tud erre nekem megoldást! Hulladék a háztartásban,--- vajjon hová tudom tenni? Talán az útszélére? Nem tudom megtenni. Égessem talán el? Nem tudom megtenni. Ami szelektálható az a helyére megy természetesen, de pl. konyhai, háztartási cikek csomagoló anyagai, aprő cseprő müanyag zacskók.  Abokom erre nem jár, helyszinre szállitva sem fogadja el a hulladékot, pedig nem sok. Végül is mi a teedő? 

biga - 2015.03.28. 22:22:32:

Kedves Vera!Nem óhajtanál esetleg ABONYI híreket közölni?Szerintem elég sok minden történt itt a héten!Ez nekünk 279 milliószor fontosabb,mint bármi Nagykőrösön!

as1961 - 2015.03.25. 22:46:44:

Ha ez igaz..... 

"Az Index információi szerint a múlt héten Brüsszelben elbukott az M4-es sztráda Abony-Fegyvernek közötti szakaszának támogatási kérelme."

Teljes terjedelmében itt olvasható:

http://index.hu/belfold/2015/03/25/kartellgyanu_miatt_beintett_az_eu_az_m4-es_110_milliardos_szakaszara/

indal75 - 2015.03.15. 09:32:30:

Vigyázzunk értékeinkre!

2015.03.14-én délután a ház előtt parkoló autómról letörték az antennát és az ablaktörlő lapátot.

Süllő - 2015.03.08. 13:50:22:

Köszöntöm a Miabonyunk főszerkesztőjét és minden hölgy olvasóját Balzac gondolatával: 

“A nő átmeneti lény az ember és az angyal között.”

kotivi - 2015.02.28. 19:17:03:

Végül a Somogyira kattintva megtaláltam, de még mindég hiányolm a pont szerinti szerepelést!

 

admin - 2015.02.28. 18:42:22:

Kedves kotivi!

Erre a cikkre gondolt? 

http://www.miabonyunk.hu/cikkek/2015/02/24/Egy_osztalybol_12-en_is_az_orszagos_matekverseny_dontojeben!

kotivi - 2015.02.28. 15:32:39:

Hová lett a matekversenyről szóló cikk?

Mostmár nem csak az elért pontokat nem lehet megtudni, de magát a versenyről szóló cikk is eltünt?!

Mi történt?

Thomas - 2015.02.21. 13:49:54:

Miket lel az ember a facebookon! Javaslom feltenni a " Parkolj hülyén" rovatba! {#emotions_dlg.big}

http://www.kepfeltoltes.hu/150221/Lakatos_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

admin - 2015.02.09. 15:43:43:

Emeli bruttó 7-7 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

dr bubó - 2015.02.08. 14:51:35:

A szemétszállitással kapcsolatosan szeretném megemliteni, hogy ezeket is az Orbán küldte ide, hogy igy tudják emelni  a szemétszállitási dijakat szép csendesen 

admin - 2015.02.02. 16:16:19:

Pár hét és igen!

koma - 2015.02.02. 10:44:49:

A Lidl-telek már a város tulajdonában van?Zavarban van

fabula - 2015.02.01. 14:36:21:

Felraktam egy kommentet a Lidl telek ügyében az utolsó cikkhez (http://www.miabonyunk.hu/cikkek.php?cikk=16085).

Várom a konstruktív(!!!) hozzászólásokat. Ártatlan

S.pataki - 2015.01.23. 12:59:18:

Gk. vezetök!

Meglepetten vettem tudomásul az eljáró hatósági közeg kijelentését, hogy

KRESZ 21. § paragrafus, Gyalogosok közlekedése 5. bekezdésében foglaltak elavultak,nem érvényesek, tanulmányozzam az újat. De mivel írták azt felül azt már nem voltak hajlandók közölni. Utána néztem, de nem frissültem fel.

kotivi - 2015.01.20. 09:08:53:

Mondjak valamit?

Így sem nézem végig a reklámokat csak bosszankodva végigpörgetem, de lehet, hogy utóljára!

gandalf - 2015.01.19. 22:21:46:

http://index.hu/belfold/2015/01/19/erzsikeek_szembeszalltak_a_lancfureszesekkel/

Süllő - 2015.01.19. 15:08:03:

Ha a kommentek fent lennének, nem néznéd végig a szép reklámokat. Szerintem azért jól megijedt az admin Király

kotivi - 2015.01.18. 08:41:43:

Admin!

Ha nem rakjátok feljebb a kommenteket kilépek innen, nem vagyok hajlandó egy fél óráig pörgetni!

Ha már én sem leszek ki fog kommentelni!?

TATU - 2015.01.17. 10:09:27:

Veroniq Nagyon Boldog Névnapot. Köszönöm az ebösszeírás cikket.

kotivi - 2015.01.15. 19:45:20:

Helló Admin!

Sorold már feljebb a kommenteket, nagyon lecsúszott!

Süllő - 2015.01.13. 15:38:07:

Isten éltessen a névnapodon Főnökasszony!  

Keta - 2015.01.10. 17:47:32:

Sziasztok.cegléd-írsa között útlezárás az elkerülőn! Bercelnek tudtok kerűlni(arra terelik a forgalmat)

mrnight - 2015.01.08. 13:30:39:

Üdv! Nemtudja esetleg valaki hogy Abonyban van e lehetőség arra hogy Erusébet edzőteremben személyi edzővel lehessen kondizni? És ha igen akkor van egyáltalán Abonyban személyi edző? :) előre is köszönöm a válaszokat

admin - 2015.01.06. 17:07:35:

Örülök, hogy segíthettünk! Írt a kedves hirdető, hogy sikerült albérletet találnia!

koma - 2015.01.05. 19:37:02:

Köszi Kedves Admin! Csak összehoztuk! A hirdetés utáni e-mail címben a com után  fura módon pont van, így másoltam be. Nem csoda, hogy nem ment el!

Köszi még egyszer, segíteni próbálok.

admin - 2015.01.05. 16:20:26:

Kedves koma! A hirdetés alatti hozzászólásban megtalálod a telefonszámot!

admin - 2015.01.04. 20:47:53:

Nemtudom miért, pedig arról a címről kaptuk a levelet.

 

koma - 2015.01.04. 18:48:47:

Albérlrtet keresőnek!

Érvénytelen email cím a "Címzett" mezőben:
szniki904@gmail.com. Nem megy el az üzi albérlet ügyben.Rosszall

ando.aniko - 2015.01.01. 11:01:08:

Kérem az abonyiak segítségét! Sajnos eltűnt Döni névre hallgató fekete selyemszőrű kutyusom. Nyakában fekete bőrövön medál, melyen a neve és telefonszám található.
Kérek mindenkit, aki látja valahol értesítsen.

Köszönöm.

Krajcsi József 30/612-6930.

Yudit - 2014.12.28. 17:23:11:

Sziasztok! Abonyban nem lesz szilveszteri rendezvény sehol??

ortega - 2014.12.25. 00:09:12:

Ha ráismer az, akinek véletlenül kiesett az autójából Kőrőstetétlen határában a kutyája, Kőröstetétlen Halász út 5-7 közötti ideiglenes kutyamenhelyről még elviheti A Polgármester törvényi kötelezettsége ellenére nem köt gyepmesteri szerződést, mert nem futná úri huncutságaira. Viszont a szerencsétlen kutya sorsát végérvényesen rendezni kell. Fáj a szívem - de állatatmenhely - kényszerelaltatás lesz a vég, ha nem viszi el valaki. A Megyei Kormányhivatalt az ünnepek után keresen meg a szerencsétlen eb sorsának rendezésével. 

csa-ja950 - 2014.12.20. 09:39:12:

Villanytűzhely javításával foglalkozó szakembert keresek sürgősen. Elérhetőségem:0630/665-5810

Sovany - 2014.12.12. 02:38:50:

Hat a fogak is meg a szemek is, meg tegyuk ide a fullunket is,  Hat  ami a  fejben van, bizony  borsos aron foglalkoznak vele.

Mert eza  emberelet meghatarozo zsepsege "AFEJBEN VAN"

dr bubó - 2014.11.30. 09:52:32:

Az útépitéssel kapcsolatosan szeretném megjegyezni hogy nig az útnak alapja nincs addig kár bármilyen drga aszfaltot rárakni.

Sokhelyen az úttesti réteg földel van feltöltve és arra harárakják az aszfaltot mit sem ér.

nagyobb odafigyelést és afelelőssőgre voná sem maradjon el.  Tisztelettel.

gandalf - 2014.11.29. 21:57:16:

http://beszelomajom.blog.hu/2014/11/27/nem_ott_kene_haldokolni_ahol_masok_shoppingolnak

Süllő - 2014.11.22. 19:44:16:

{#emotions_dlg.veroniq} ez egy  jó hír. Kicsit bővebben: ez egy nem túl jó hír. Akkor ki kell néznem egy elhagyatott árkot, vagy erdőszélt?... 

veroniq - 2014.11.22. 02:20:43:

Én komolyan nem tudom, hogy hova lettek, de keresem őket. Azokat akik nem szólnak, mert megbuktak. A két GÁBOR. Mikor nyilatkoznak végre? Álnéven, vagy a valódin.... Én spec nem csak a kampányban kerülök elő.... 

veroniq - 2014.11.22. 02:13:48:

süllőke, sehova sem.... 

gandalf - 2014.11.21. 14:29:57:

https://www.youtube.com/watch?v=yYdx-G5KIrc

Süllő - 2014.11.18. 17:36:21:

Sziasztok! Ki tudja:

Hová lehet elhelyezni cca. 2 talicska betöntörmeléket? (kisebb-nagyobb darabok)

- Van-e kisvároskánkban cipész? (a Szelein a benzinkúttal átellenben már nem dolgozik)

Köszi a válaszokat előre is. Üdv

 

koma - 2014.11.14. 16:26:42:

Ismét baleset! Dübörög az Újszászi út, nem lehet autóval kiállni!Rosszall

 

Magyarabb - 2014.11.04. 19:43:29:

Hát, dr.Bubó én sem tudom megvédeni a messziről jött urat. Hol Fideszes, hol sértődött független. Főleg a választóktól. Kell a pénz. Nincs mese. Tanárként kevesebb a fizetés, mint igazgatóként. Megvédeném viszont, ha bizonyítaná az önzetlenségét és lemondana a tiszteletdíjáról! Na, erre nem fogadnék most a fentiek miatt... Király

 

 

dr bubó - 2014.11.04. 11:55:26:

az gond,hogy sokilyen Balangó van a polgármesteri hivatalokban és az országba  n hogy befészkelik magukat ezekre a helyekre felveszik a jó fizetéseket de semit nem tesznek érte.   Ezeket kell megszüntetni nem adókat emelni .és munkahelyeket megszüntetni ez az ember semmiért veszi fel afizetést évek óta     .   Üdv BUBÓ

Magyarabb - 2014.10.28. 23:04:03:

Majd, most a Balangó megint "valódi" független lesz, ha megbukik a "logója"... Nagyon úgy áll a zászló :)

 

veroniq - 2014.10.24. 09:47:15:

s.imola - 2014.10.22. 10:19:44:

Én egyenlőre még azt sem értem, hogy Balangó László egyáltalán mit keres ott, nemhogy a Fidesz- KDNP frakcióvezetője legyen, hiszen 10-20 éve független, most egyik napról a másikra hogy lett az, ami lett??

Egyetértek Magyarabb-bal. Valóban nem a legmegfelelőbb emberek találhatók ott!

 

foltvarró - 2014.10.18. 20:24:30:

Szép estét Mindenkinek!

Mikor fordult meg a szavazás eredménye a NEM többségre?

 

No majd mindjárt rásegítek, hogy mindenki elégedett legyen!

 

Ennyit ér a szavazás, ami CSAK a MiAbonyunk olvasói körében értelmezhető és nem azonos a VÁROS teljes lakossága szavazataival! (ugye a többség mást mutat?)

 

További szép estét!

kotivi - 2014.10.18. 19:36:20:

Csend van. csend van

Mindenki nyugalomban

Elmúlt a választás

maradunk magunkban!

tyb - 2014.10.13. 13:20:12:

Kedves S.pataki! Mostanság nemigen jártam erre, de LŐVE ideirányított, mert megszólíttattam Nevetés

Nagyon köszönöm az elismerésed, nekem ezek a szavak többet jelentenek, mint egy "izzadtságszagú" győzelem.

S.pataki - 2014.10.13. 09:58:16:

Kedves Tyb!

A 02. választókerületben elért eredményedként fogad elismerésem. Kezdetnek nem rossz! Szívesen láttam volna egy MÉRNÖK Ember jelenlétét a testületben, akinek már a vénájában van , hogy miként csatlakoznak egymáshoz az alkatrészek( problémák). Aki mérnöki pontossággal tudja analóg a problémák besorolását, és megoldását. Legyen kitartásod ötév múlva is, hiszen az értelemnek van létjogosultsága és nem az élősködésnek.

Üdvözlettel: l.m.f.

s.imola - 2014.10.13. 08:36:53:

Dr. Balangó László a választással kapcsolatban.

Kissé fura, nem???

A dolognak több érdekes vonatkozása is van, tekintettel arra, hogy kilépését közhírré tette, több fórumon is, még a Kincskereső számaiban is többször megjelentette, hogy függetlenként indul, ráadásul elmondása szerint mindezt Romhányiné Dr. Balogh Edit felkérésnek megfelelően vitte véghez. Igaz, akkor még Gedei Gábor és barátai Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármesterré válását segítették.

Gyorsan változnak egyes emberek elhatározásai!

Vajon mi változott??

Magyarabb - 2014.10.09. 22:12:31:

Gratulálok Veroniqu! Ez az igazi győzelem! Az igazság győzelme! Hiába a teátrális körítés, a vereség megalázó! Ezek a helyi Fideszes (?) fiúk nem túl tehetségesek. A támadásban és a védekezésben sem. Kiken, kiknek az érdekeit szeretnék Ők képviselni? Ilyen tehetséggel megáldva, még önmagukra is veszélyesek. Ön és közveszélyesek...

   

Magyarabb - 2014.10.08. 14:20:42:

Kedves Veroniqu! Kérem,hogy a dupla kommentem közül törölje, azt amelyik szimpatikus :) Elvileg ugyanarról szól mindkettő! Vigyor

 

Süllő - 2014.10.08. 09:36:49:

Kedves Magyarabb! Még dolgozom a projekten, de Önnek máris felajánlanék egy alpolgármesteri széket. Remélem horgászik is...Vigyor

veroniq - 2014.10.07. 23:50:13:

Megkérem a kommentelőket, hogy becsületsértő hozzászólások közzétételétől tartózkodjanak. Mentem az összeset. A választások után megteszem a szükséges jogi lépéseket. 

Magyarabb - 2014.10.07. 23:30:43:

Kedves Süllő úr! Én támogatnám, ha valami értelmes programmal előállt volna... Halljuk! :)

 

Süllő - 2014.10.05. 18:23:14:

Minél többet olvasom a kommentekben a különböző pártok és jelöltek önkormányati választással kapcsolatos megszólalásait pro és kontra, annál biztosabb vagyok benne, hogy én lennék a legalkalmasabb személy polgármesternek...Vigyor  Várom támogatóim szíves jelentkezését...Király

veroniq - 2014.10.03. 10:28:12:

Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik a hamis vádak miatt aggódnak értem! Nos, egyik olvasónk küldte ezt nekem azzal, hogy jó kis szlogen, használjam. Megteszem! Békés napot mindenkinek!

Jurta Gyurka - 2014.10.02. 22:29:14:

Kedves Főszerkesztő-asszony! 

Látom,hogy azért vannak támogatói és nem kell féltenünk Önt a oknyomozásainak eredményének nyilvánosságra hozatala miatt. Köszönöm, köszönjük, hogy kicsit tisztábban láthatunk az elkövetkezendő öt évre érvényes döntés meghozatala előtt. Remélem, hogy győz az igazság és csak makulátlanul tisztességes képviselők tölthetik meg októberben a tanácstermet! Addig kívánok Önnek kitartást és azzal biztatom, hogy a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét! Legyen az Ön lapja az egyetlen valóban hiteles hírforrás!   

üdv. hűséges abonyi olvasója: János 

Magyarabb - 2014.09.30. 23:13:29:

GYŐZÖTT AZ IGAZSÁG! MOST HÍVOT VERONIQU, HOGY MEGSEMMISÍTETTÉK AZ ŐT ELMARASZTALÓ HATÁROZATOT! HAJRÁ VERONIQU! NE ADD FEL! VELED VAGYUNK! NEM GYŐZHETNEK A SÁRGÁK! 

TATU - 2014.09.28. 05:53:40:

TESCO előtt egy gyönyörő árva Dalmataszerű fiúkutyus várná gazdiját.Azt a barmot ki kidobta kívánom járjon ugyan úgy.

 

Magyarabb - 2014.09.27. 08:57:58:

Kitartás Veroniqu! Veled vagyunk! Nem lehet a halyi hatalom tagja egy bukott, hamis bizonyítványos!

Ne add fel Veroniqu!

üdv.: egy valóban érettségizett, valóban jobb oldali és valóban abonyi magyar

 

ketila - 2014.09.26. 15:46:03:

Süllőnek!

Mint ahogy a blogban írtam "Volt egy ""VIRÁGOS ABONYÉRT PÁLYÁZAT"".

Van egy pár abonyi "hírportál", de úgy látszik senkit sem érdekel. Temesközi Tamás készített egy pár fotót a díj átadásán, de sehol sem látom.

Alább beszúrom a meghívót melyen láthatók az eredmények. Ennél többet É nem tehetek!

ortega - 2014.09.26. 02:02:18:

Köszönet a kutyus megtalálásának segítéséhez. Nem a mienk, csak annyira sajnáltuk a gazdikat - idős házapár - hogy minden lehetőséget megpróbáltunk. Volt is öröm, amikor éjjel  féltizenkettőkor SMS értesítés alapján megtaláltuk a kutyust, és felcsöngettük őket. 

Jó példa, hogy kis odafigyeléssel emberibbé tehetők a hétköznapok.

Süllő - 2014.09.25. 20:35:21:

Gratula, azonban jó lenne látni az 1. és 2. helyezettet is a korrektség miatt.. :) Milyen kategóriák voltak még? Ja, kik voltak az elbírálók?

ketila - 2014.09.24. 09:30:23:

Itt vannak a képek, de kevés pixellel

veroniq - 2014.09.23. 21:07:38:

Szeretettel gratulálok! {#emotions_dlg.loveheart}

ketila - 2014.09.22. 19:38:24:

Ezt kaptam ma!

ortega - 2014.09.21. 13:31:28:

Elveszett egy kistestű keverék, spániel-foxi kutyus Kőröstetétlenen, ma hajnalban. Színe fehér, vörösesbarna foltokkal a hátán és a fülén. Hosszú zászlós farka van, kép sajnos nincs róla.
Aki lát hasonló kutyust, kérem jelentkezzen a 06203883802-es telefonszámon, vagy írjon üzenetet, bármilyen segítségnek örülünk.

kotivi - 2014.09.17. 20:39:10:

Közbe jött az infláció és mire kiírták újból annyi lett!

Csak azt nem értem, hogy a KÓR-mány szerinti 0% közeli iflációnál ez hogyan történhet meg.

veroniq - 2014.09.16. 08:37:42:

Az alábbi kép: Abony, TESCO, Szuper TV 99.990 Ft-ért

veroniq - 2014.09.16. 08:37:18:

Steve968 - 2014.09.09. 07:40:31:

http://abony.hu/files/ledok/HVB/hatarozatok/52.pdf

pepe - 2014.09.02. 09:11:18:

Gulykánénál véletlenül bedupláztam a hozzászólásomat. Kérem az egyiket törölje le valaki. Köszi

gandalf - 2014.08.31. 06:59:00:

http://www.mosogato-nemetorszagban.com/sites/default/files/assets/100_mondat_-_1-10._lecke.pdf

Első<< Előző78910111213Következő >>Utolsó