Mi Abonyunk - JAPÁN AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓ FEKTET BE NAGYKŐRÖSÖN- 300 új munkahely, 6,4 milliárd
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.11.16. 11:31

 

Mintegy 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corporation elektronikai vállalat Nagykőrösön, amelyhez a kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Szijjártó Péter hozzátette, a SIIX Corporation döntően az autóipar számára termel, az elektronikai gyártási szolgáltató szektorban a világ 13. legjelentősebb vállalata, Japánban az első.
Magyarország egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy a keletről nyugatra áramló tőkét megállítsa az országban, erről szól a keleti nyitás – mondta. Közép-Európában Magyarországra érkezik a legtöbb távol-keleti tőke – tette hozzá.

A kép a nagykőrösi sajtótájékoztatón készült, részletek erről később


Szijjártó Péter kiemelte, a következő időszak sikerei azon múlnak, sikerül-e megfelelő partnerséget kötni a gazdasági fejlődés új korszakát, a digitalizációt, elektromobilitást, automatizálást képviselő vállalatokkal.


A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, hogy január elsejétől átalakul a befektetésösztönzési rendszer. A jövő évtől már nemcsak a munkahelyek létrehozása alapján lehet költségvetési támogatást kapni a beruházásokra, hanem a technológiai színvonalat és a hozzáadott értéket is figyelembe veszik. Hozzátette: a költségvetési források akkor is rendelkezésre fognak állni, ha a vállalat  új típusú technológiát hoz Magyarországra és megtartja a már meglévő munkahelyeket. A képzési támogatások rendszerét úgy alakítják át, hogy elérhető legyen a részmunkaidőben dolgozók számára is, emellett egyszerűsítik az adminisztrációt és mérséklik a bürokratikus terheket – mondta a miniszter.


A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, 151 japán vállalat van jelen az országban, közülük 46 gyártókapacitással is rendelkezik. Mintegy 30 ezer embernek adnak munkát, és a legfejlettebb technológiai színvonalon termelnek. A kormány 7 stratégiai megállapodást kötött japán vállalatokkal, a szigetország a második legfontosabb kereskedelmi partner a Távol-Keletről, idén nyolc hónap alatt 8 százakkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom – számolt be a miniszter.
Kodzsi Janasze, a SIIX Corporation igazgatója elmondta, a tervek szerint az új egység 2017 harmadik negyedévében kezdi meg  működését. Az új gyárban ipari, autóipari és háztartási gépek elektronikus részegységeit gyártják majd – mondta.


Az igazgató ismertette, az Európában több mint 40 éve jelen lévő SIIX Corporation forgalma évi 2,2 milliárd dollárra tehető, a vállalat több mint 10 ezer munkavállalót foglalkoztat, világszerte – a nagykőrösi beruházással együtt – 12 gyárat üzemeltet.
A 16 800 négyzetméteresre tervezett nagykőrösi gyártóegység az európai partnerek outsourcing és logisztikai igényeit elégíti majd ki.
 

Gazdaság:
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nabammeg

Bugi -

2016.11.20. 10:40:59

Szóval ez egy kibaszott nagy hír csak páran tudják hogy a japán úr volt az meg a képeken látszó maláj úr akik ugyanott dobtak ki majd 800 munkást Sansin néven futó gyárukból.

Most a kormány ad nekik 1,3 miliárdot hogy pár évig ellegyenek belőle és újra mehetnek az utcára a szerencsétlenek akik addig eltengődhetnek minimálbér közeli jövedelemből.

Éljen a vezetés!!! Mármint abból amit ilyenkor kiosztanak zsebre maguk között.Így könnyű.

Napi_2

gykiss57 -

2016.11.18. 22:37:44

Ilyenből napi 2 kéne, hogy legyen Orálisztánból valami.

A bezárásokról valahogy nincs hír a Pribék Médiában.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok