Mi Abonyunk - Szakállas vállalkozói horrortörténet: A magyar jogrendszer nem védi a becsületes vállalkozókat?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.11.10. 17:51

 

 

Mészáros István, abonyi vállalkozó története immár szakállasnak nevezhető, már kilenc éve keresi az igazát. Nem leli, hiába tüntetett a Magyar Parlament előtt kétszer is, a rend őrein kívül szinte senkit sem érdekelt, hogy mit szeretne. Alvállalkozóként megjárta, valami felsőbb hatalom mindig közbeszólt, és a bűnös nem kapta meg méltó büntetését. Alvállalkozóként dolgozott, soha nem fizették ki, így csődbe ment, családi élete kis híján tönkrement. Mindene odaveszett, de a „ bűnös „ szabadlábon van. Most újabb fejezetéhez ért a történet, Mészáros úr elképedve meséli, hogy őt, hiába is volt károsult, becsapott, ki nem fizetett válallkozó, mégis csak tanúként kezelték a hivatalos szervek. Így aztán a mostani döntésről sem kapott hivatalos tájákoztatást. Ám ő megtudta, amit szeretett volna, igaz még jobban elkeseredett.

 

Kiderült, hogy a sok embert megkárosító személy simán megúszta. Gyakorlatilag csődbe ment építőipari vállalkozásokkal mintegy félmilliárd forintot sikkszatottak. A cégvezetőt ugyan elítélték csődbűntett miatt, még pedig keményen, de büntetését felfüggesztették próbaidőre. Hát nem megérte?

 

 

Mészáros István joggal érzi úgy, hogy meglopták, és azt aki ezt megtette vele, meg sem büntették. Mert ez a teljes igazság. „ Itt annyit sikkszatottak, hogy egy pedagógusnak 400 évig kellene dolgoznia érte. Ha nem lehet a zsiványokkal visszafizettetni a lopott pénzem, akkor a Magyar Állam fizesse meg. Régen azt büntették, aki nem dolgozott, ma pedig azt aki becsületesen dolgozik és meglopják. Az őseink forognak a sírjukban ilyen igazságtalanság láttán. „- mondja szomorúan az abonyi vállalkozó és hozzáteszi, nem adja fel.

 

 

Ismét levelez a hatóságokkal, és megint tüntetni készül a Magyar Parlament előtt. Hogy célt ér-e? Nem tudható. Négy Kft-t vittek csődbe, csődbűntettet követtek el félmilliárd forint értékben úgy, hogy nem fizették ki az alvállalkozókat, és ezek utána hajuk szála sem görbült. Ez a mai magyar szomorú valóság.... Azt beszélik, a vállalkozónak jó sok pénze van, ügyvéd is van a családban, és a kapcsolatai is remekül működnek. Minden felhőtlen. Egyelőre.... De talán jön még kutyára dér.

Korábbi cikkünk ezzel kapcsolatban, mely a részleteket is tartalmazza, az alábbi címen jelent meg, Kattintson a címre, ha elolvasná... A témára később visszetérünk.


Kis halak- Nagy halak: Így nyírtak ki egy abonyi vállalkozást

LŐVE

Gazdaság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok