Mi Abonyunk - Földi László szerint idegen tollakkal ékeskedik a Jobbik a négyes autópálya ügyében
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.08.04. 15:41

Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint pártjának köszönhető, hogy M4-es autópálya első szakasza Cegléd és Budapest között épül meg. A valóság ezzel szemben az, hogy erről a Fidesz-KDNP kormánya hozott döntést, együttműködésben az érintett Pest megyei képviselőkkel, köztük velem is, mint a térség kormánypárti parlamenti képviselőjével. A Jobbiknak ehhez semmi köze és nem is tud semmit "kilobbizni" a helyieknek. Volner János pártja ugyanis nem a megoldás, hanem maga a probléma. Javasoljuk, hogy ne idegen tollakkal ékeskedjenek, hanem foglalkozzanak saját volt politikusaikkal, akik a gyanú szerint embercsempészetből és pénzhamisításból élnek.


Földi László
országgyűlési képviselő

 

Volner János a következőket mondta pár napja lapunknak a témával kapcsolatban:

 Volner János abonyi sajtótájékoztatóján örömét fejezte ki, hogy sikerült a 4-es autópályának másik nyomvonalat találni. „ Ez egy nagyon fontos dolog volt, amit a Jobbik is a zászlójára tűzött. A cél az volt, hogy a Budapesthez közeli településeknél kell megkezdeni az építkezést, nem pedig az Alföld közepén, jóval kevésbé forgalmas térségben. Örülünk neki, hogy ezt ki tudtuk kényszeríteni a kormánytól. Sajnálom, hogy a térség Fideszes országgyűlési képviselői semmit sem tettek ennek érdekében, hogy ez a beruházás itt valósuljon meg. Nem képviselték az emberek, a választóik érdekeit. Hiába kértük, nem voltak hajlandók ebben az ügyben az összefogásra. Ez pedig nagyon fontos, pártoktól függetlenül. Örvendetes, hogy törekvéseinket Abony polgármester asszonya, Romhányiné Dr. Balogh Edit is támogatta.

Mindez bebizonyította, hogy igenis létezik megalapozott célok mentén összefogás. A Jobbik továbbra is hasonló tevékenységet fog végezni. Az a cél, hogy segítsük a térségben élők minél nagyobb mérvű összefogását. „

Politika:
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
M8-as

ortega -

2015.08.07. 22:12:03

Ma jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyílvánította abony M4-M8 csomópont, illetve az M8 Kecskemét  - Nagykőrös közötti szakaszának elkészítését. 

Ha minimális érdekérvényesítő képeséggel rendelkezne, bekerült volna a tervezetbe az M8 Nagykőrös - Abony közötti szakasza. 

 

Ne mellé beszéljen. Válaszoljon nyíltam: miért nem került be ez az utóbbi a kiemelt beruházások közé? 

Az, hogy az előzőek bekerültek, szerintem személyének sok köze nincs hozzá. Az M8 Kecskemét - Nagykőrös szakaszt Kecskemét lobbizta ki, az M4 - M8 csomópont meg az Abony - Fegyvernek beruházás része, 

 

Számonkérés

ortega -

2015.08.07. 22:04:27

Beszljenek a számok. Földi László meghatározó szerepet tölt be a térség életében, több mint egy évtizede. 2006-2014 között Cegléd Polgármestere - mellette 2010 óta Országgyűlési képviselő. 

 

Száraz tényadatokra lennék kíváncsi, ebből levonható tevékenysége. 

2006 - 2014 idősoron Cegléd, Abony, a térség településeinek adóerő képessége?

1. Az önkormányzatok által beszedett adók - elsősorban iparűzési adó

2. Személyi jövedelemadó képesség. Adott évre vonatkozóan befizetett személyi jövedelemadó átlag/ település/fő

Ezek racionális értékmérők. Nem az, hogy pl. mutogatja magát különböző rendezvényken, hazavíve kisvacsoráját. 

aha

leho -

2015.08.04. 16:11:11

{#emotions_dlg.sm}de a próbléma lesz a megoldás ???akkor mi lesz ?

 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok