Mi Abonyunk - Abony is érintett a Questor botrányban: 279 millió sorsa kérdéses
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.03.16. 12:17

 

Lapinformációink szerint Romhányiné dr. Balogh Edit polgármester a mai napon, március 16-án a testületi ülésen jelenti be, hogy értékpapír formájában 279 millió forintos befektetésük sorsa vált kétségessé, mivel a QUESTOR becsődölt. A gyakorlatban elvileg minden a törvényi előírásoknak megfelelően történt, mert a belső önkormányzati szabályozás szerint a polgármesternek felhatalmazása volt arra, hogy a város pénzét a legelőnyösebbnek látszó befektetési konstrukciók alapján fektesse be. Abony városának jó üzletnek tűnt értékpapírt venni a QUESTOR- nál, de mára bebizonyosodott, hogy ez volt a lehető legrosszabb választások egyike. A befektetés e hónap március 9-én járt le, először úgy volt, hogy a pénz azonnal vissza is jön a városhoz, azonban a cég egy nappal később, azaz március 10-én csődöt jelentett. Sok önkormányzatnak ragadt bent így pénze, egyikük sem tudja, hogy hogyan biztosítja majd az idei pénzügyi likviditás feltételeit.

 

Így nagy bajba került Abony városa is. Sokan a befektetési cégek csődje kapcsán azt az elméletet emlegetik, miszerint ez nem lehet véletlen. Már a kormány bejelentette, hogy ebből okulva a Magyar Államkincstárt javasolják az önkormányzatok egyedüli számlavezetőjének. Hogy mi lesz Abonnyal, és hogy a pénzét mikor látja viszont a felszámolási eljárás végén a város, senki nem tudja egyelőre. Az biztos, hogy a hivatalos levelezés megkezdődött ez ügyben, és a mai testületi ülésen robban a bomba, mert a polgármester, Romhányiné dr. Balogh Edit bejelenti a szomorú hírt.

Lőrinczy Veronika
 

Közélet:
Csőd   
 17 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
köszi, javítva

veroniq -

2015.03.20. 06:57:27

NEM tiltakoztam volna....

Ez a Város érdeke lett volna.

Egyébként meg számít az, ha én tilatkozom valami ellen?

Merem remélni, hogy okulva a fentiekből, most már megnázik, hogy mire adtak felhatalmazást és kinek a képviselő- testület tagjai....

Link javítva!

veroniq

biga -

2015.03.19. 22:35:43

Ha a testület megnyirbálta volna a jogköreit, te az elsők között tiltakoztál volna, kedves Vera!Ja a véleménylink nem mutat sehova nekem.

ősabonyinak...

veroniq -

2015.03.19. 20:59:36

Miért nem kérdezte meg senki sem az új testületi tagok közül " nénuskát " mióta megválasztották őket, hogy hogy is állnak ezek a befektetések? Miért nem számoltatta el ezzel senki sem? Ez nem volt felelőtlenség? 

Köszi a választ előre is!

Veronika

mutatom a véleményem, mely tényeken alapul

veroniq -

2015.03.19. 20:56:54

Még valami

biga -

2015.03.19. 11:14:46

Az pedig, hogy R.-né balos vagy jobbos az ebben az ügyben teljesen lényegtelen,hiszen egy fideszbarát brókercég baszott át mindenkit .

Kedves ősabonyi

biga -

2015.03.19. 11:10:41

4,25%-os kamat az nem uzsorakamat,az viszont egészséges megoldás lenne, ha ebben a helyzetben R.-né lemondana és egy újabb polgármesterválasztáson az abonyiak eldöntenék mennyire tekintik hibásnak.A testület hibáztatását, vagy lemondását viszont továbbra is értelmetlennek tartanám,hiszen ebben nem ők döntöttek.

polginéni

ősabonyi -

2015.03.19. 04:29:26

Csak tessék bátran védeni polgi nénuskát! Csak bátran! Ha úgy lett volna, hogy a testület fölhatalmazta a szabad pénzeszközök fölhasználására a korábban kifejezetten független, mostanra színbalos városvezető menyecskét, akkor az azt jelentené, hogy akár uzsorakamatra i kölcsön adhatja? Ugye nem gondolja ezt komolyan senki? A fölhatalmazás ez esetben is csak annyit jelentett volna, hogy keres befektetést, aztán a tapasztalatait megosztja a képviselőkkel, a képviselők pedig szavaznak a javaslatok közül valamelyikre. Ám anyuska nem így járt el, hanem egyedül döntött. Az összeg akkora, ami miatt egyébként sem dönthetett volna határozat nélkül. Másfelől, kedves nénuska védők: akkor tehát minden rendben? Puszikát a nénuskának az ő homlokára? Fizetésemelés? Jutalom? Ugye az volna a helyes? Vagy esetleg összedobjátok a hiányzó pénzecskét?

És akkor mi lesz?

gandalf -

2015.03.18. 20:40:36

Dicsérjük meg őket! Az hogy Törökszentmiklós vezetése is blőd, még nem mentség!                                    Tisztelettel!                                                                                                                                            Gandalf

És akkor mi lesz?

biga -

2015.03.18. 18:39:20

És akkor mi lesz, ha levonják a konzekvenciát és mindenki lemond, kedves gandalf?A "pénzügyi analfabéták" közt ott van Törökszentmiklós vezetése 103 millióval /az pl. jobbikos/.Nem hiszem, hogy sok értelme van  az ügyben bárkit keresztrefeszíteni.

Pénzügyi analfabéták???

gandalf -

2015.03.18. 16:43:54

Gondolom lessz itt még nagy mosakodás, és helyi adók emelése. Esetleg le lehetne vonni a konzekvenciát a tisztelt polgármester asszonynak, és az igentisztelt képviselőtestületnek is!                                                 Tisztelettel!                                                                                                                                             Gandalf

Hihetetlen okos emberek!

kotivi -

2015.03.18. 08:53:28

Pénzügyi zsenik akik mindent "előre látnak"! Kíváncsi lennék a saját pénzügyeiket hogyan irányítják? Utólag könnyű a sárdobálás, kibickedni. Még arra is kíváncsi lennék, hogy pénügyi befektetésnél ezek az "okos emberek" milyen tanáccsal szolgálnának.

A Questorról Én sem gondoltam volna, hogy ilyen történhet.

Ha már annyira keressük az okokat nézzük meg a drága Matolcsy véleményét. Csak az államkötvényt ajálja nem véletlenül és még azt is el tudom képzelni, hogy a kórmány áll az egész mögött.

Nehogy a végén az legyen, hogy a befektetők bízva az államkötvénybe és odarakva pénzüket úgy járjanak mint a Magán Nyugdíjpénztárak lenyúlja az állam kifizetni az államtartozásokat. Minden megtörténht!

felelősség

biga -

2015.03.17. 23:57:36

A balhét valakinek úgyis el kell vinni.Annyit lehet tudni, hogy a polg.asszony egyszemélyi döntése volt a kötvénykonstrukció kiválasztása /ezt ő maga nyilatkozta/ így a szar nagyja rá fog hullni.A Questort azzal is vádolják,hogy azt a látszatot keltette, hogy a befektetések mögött állami garancia van és az ígért hozam sem volt extrém magas.Romhányiné nem spekulált, de a felelősség a hibás döntésért elsősorban az övé.

 

Értem én, de...

napraforgo -

2015.03.17. 22:35:29

Ugye kedves feledékenyek-akinek nem inge nem veszi magára-emlékezzünk csak, amikor az állam bácsi(uram bocsá ez az utálatos Orbán kormány) átvállalta aváros adóság állományát is feltétel is volt. Nem lehet veszteséges gazdálkodás.... Ha most megint átvállalja a hazardírozó cégek és a kapzsi befektetők veszteségeit, akkor a város is megmenekülhet. Ha nem, akkor pánik ide-oda bukta van több évre borítékolva, pályázatokból kizárva, stb. A kockázat nélkül nem lehet nagyot bukni elv most is megült. Lehet itt mosakodni mindenkinek, a lényegen nem változtat. Csodák pedig csak Krisztus idejében voltak.

ősabonyi!

S.pataki -

2015.03.17. 20:44:24

 

Igazság érzeted remekül működik!

Ősabonyinak

Anna2 -

2015.03.17. 15:56:42

Kedves Ősabonyi, látom nem jeleskedsz az önkormányzati rendszert illetően. Szóval: A polgármester azon jogokkal rendelkezik amelyekkel a képviselő-testület felruházza. Információim szerint az éves költségvetésben határozott úgy a testület hogy a szabad pénzeszközt lekötheti. Egyébként szerinted a jósláshoz használt varázsgömb  is nála volt ? Ugyanis úgy beszélsz mintha  tudta volna előre, hogy mi fog történni! Először azt kellene tisztázni mielőtt bárkire sárt dobálnánk, hogy mihez volt joga a Polgármester Asszonynak. Egyébként meg az ún. szakbizottságban ( gondolok itt pénzügyi bizottságra) bizonyára a költségvetés megalkotásakor rákérdeztek arra a tagok, hogy a tartalék hol van befektetve- elvárás lenne-Ebből következően pártállástól függetlenül  mindenki hülye csaló szerinted. Ne ítélj elhamarkodottan!

polginéni

ősabonyi -

2015.03.17. 14:57:32

Valóban, joga volna egy polgármesternek a város pénzével játszadozni, más szóval: befektetni? Joga van bizonytalnra spekulálni közpénzzel? Mi volt az ő személyes kockázata, amikor a közpénzt befektette? Miért nem állami kötvényt vett, ha már...? Mindennek oka van. Vagy az, hogy némi személyes haszna volt belőle vagy pedig az, hogy mérhetetlenül felelőtlen az autokrata menyecske.  Nem tudom, melyik a jobbik rossz? Ideje távozni, polgi nénuska!

Vödörből- cseberbe

S.pataki -

2015.03.17. 13:03:45

 

esett az abonyi Önkormányzat. Nem is lenne csodálni való, ha ezt (egyszerű) olyan emberek követik el, akik az információk szűkébe vannak, és a nagyobb(beígért) kamat, hozam fejében belemennek, bedőlnek a kecsegtető ajánlatnak és befektetnek. Az államunk az Önkormányzatok által felhalmozott adósságát kifizette, és tessék, most meg, igen rizikós brókerezésbe fogtak bele 279 millió-val. Nem is lenne érdekes, ha a majd háromszáz milcsi az a polgármester és a képviselő testület saját forintjaiból tevődne össze, legfeljebb jót mulatnánk a balekokon. De nincs mulatnivaló kedve az embernek, ha pénzünkkel ilyen hazárdírózásba fogtak, akár milyen törvényesnek minősített felhatalmazás útján is bátorkodtak ebbe belevágni. Az állam által kínált és szavatolt befektetési kibocsátott kötvények nem feleltek meg a tisztelt önkormányzatunknak, most aztán futkorászhatunk a pénzünk után (30 M-ig a kártalanítás biztosított). Talán rosszul választottunk a múltév őszén? Nagyfokú, gondatlan, körültekintés nélküli, és a józan parasztészt nélkülöző elkövetők krédója az ami fennforog, akiket befíroltak alaposan, azok a szuper intellektuális fehérgalléros bűnözök, mert ellopták az emberek tulajdonát képező, zsugorgatott pénzbeli vagyonát.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok