Mi Abonyunk - Jól bevált az új ceglédi kapitány:Felére csökkent a bűncselekmények száma Cegléden
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.03.03. 20:43

Évértékelő állománygyűlésre érkezett Ceglédre a megyei rendőrkapitány. Dr. Mihály István úgy fogalmazott: két év viszonylatában csaknem ötven százalékkal csökkent a ceglédi térségben elkövetett bűncselekmények száma. Véleménye szerint a ceglédi rendőrség az elmúlt évtized legsikeresebb évét tudhatja maga mögött.

Ahogy a pest megyei rendőrség, úgy a ceglédi kapitányság is a közbiztonság javítása szempontjából különösen eredményes évet zárt. Ezért az állománygyűlésen inkább a dicséretet szerette volna előtérbe helyezni, nem a feladatmeghatározást – hangsúlyozta a megyei főkapitány.

”Két év viszonylatában csaknem ötven százalékkal csökkent ezen a területen az elkövetett bűncselekmények száma. Ez még egy év viszonylatában is igen jelentős, de hogyha a két évet vizsgáljuk, akkor közel van az ötven százalékhoz. Jelentős a közterületen elkövetett bűncselekmények számának a csökkenése, jelentős a 14 kiemelt bűncselekmény csökkenése. A kiemelt bűncselekményekként azokat a lakosság szempontjából kiemelten irritáló bűncselekményeket az emberöléstől a betöréses lopásig említjük, amelyek a hétköznapjaikat leginkább megzavarják.” – fogalmazott Dr. Mihály István r. dandártábornok.

Mihály István úgy fogalmazott: megkockáztatja, hogy a ceglédi rendőrkapitányság fennállása óta ebben a legjobb eredményt 2014-ben érte el. Ezért viszont nem csak a rendőröknek, de az együttműködő önkormányzatoknak, társszerveknek, vállalkozóknak is köszönettel tartozik. Hiszen az együttműködés kiemelten fontos.

”Pest megyében ennek hagyományai vannak, de a ceglédi kistérség ebben is kiemelkedik. Több olyan önkormányzat is összeszedte erőtartalékait, akik mind úgy érezték, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogatni kell a rendőrségnek a munkáját. Ezt meg is köszöntük nekik és ezúton is szeretném megtenni és biztatom őket hogy, továbbra is tartsák meg jó szokásukat és fogjanak össze a közrend, közbiztonság megerősítése céljából a rendőrséggel.” – mondta el a PMRFK főkapitánya.

Mihály István úgy fogalmazott: a rendőrségbe vetett bizalom az, ami a legjobban táplálja és motiválja őket.

Kép: Polyák Attila fotója Abonyi testületi ülés, Török Csaba kapitány

Forrás: Ceglédi Városi televízió

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok