Mi Abonyunk - Elkészült a Bercsényi Miklós és az Október 6. utca is.
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

admin - 2014.12.11. 20:14

 

 Kedves olvasóink számoltak be arról, hogy elkészült a Bercsényi Miklós és az Október 6. utca is. Elmentem hát, meglestem, hogy alakult, hiszen egyik út sem volt valami jó. A Bercsényin végigmenve még azt lehet mondani, hogy talán az egyik legnormálisabban kinéző utca az eddig elkészültek közül. Persze a tartóssága ugyanúgy megkérdőjelezhető, mint a többi utcáé. Az Október 6. utca már hagy maga után kívánni valót, ami ténylegesen az útépítők hibája. Elhiszem, hogy azt a minőséget csinálják, amit megrendelt az Önkormányzat, de itt szó szerint még azt is sikerült igazán alulmúlni. Az utca ma délelőtt lett kész, délutánra már rendes autónyomok voltak benne, valószínűleg még a hengeres a kishengerével sem mert lemenni és jól megjárni az út szélét, hiszen félt, hogy elakad. Mivel az ott egy laposabb rész, valószínű, hogy a mart aszfaltot terítő gép sem tudta jól letömöríteni a bedolgozott anyagot. Én úgy gondolom, hogyha még rászántak volna egy fél kocsinyi alapanyagot, akkor ez nem süllyedt volna meg így, illetve magasabban lenne az út, mint az árok partja. Ennek eredménye az lenne, hogy lefolyna a víz, és nem az úton állna meg, ezzel is károsítva azt. Sajnos az árkolás, mint máshol itt sem lesz megcsinálva. Pár kép az utakról:

 

 

 

 

 

Közélet:
 9 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Chliievő verseny

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Elolvastam az egész cikket.

gandalf -

2014.12.15. 09:48:45

Valóban nincs még kész, de ez a technológia egy nagy nulla. Más településeken van pénz normális utakra, Abony-ban miért nem képesek elegendő anyagi forrást biztosítaní az utak megfelelő minőségben való elkészítéséhez, meglévő utak folyamatos karbantartásához?Természetesen a súlyadó és a többi adó az kell, normális szolgáltatás az viszont nincs! Tudom hogy a kivitelező cég jóesetben abban a műszakitartalomban végzi el a megrendelt munkát, amire szerződött. A műszaki ellenőr, és a képviselőtestület hogy mer ilyen silány minőségű munkát megrendelni, ez egy normális aszfaltozott úthoz képest egy nulla. Valóban nem kötelező járni rajta, csak az ott lakóknak MUSZÁJ!!!! Ezt a förmedvényt egy gereblyével  felkaparom, öszegereblyézem ha akarom! Halkan kérdezem a télen mi fog történni az eddig elkészített és nem befejezett utakkal, ha esik a hó(télen általában szokott) a hókotró fel fogja szántani.Tavasszal ha elkészül és beitatják bittumennel, leszórják zúzott kővel,ragad, a kocsikat és a kapubejárókat garázsokat összekeni bitumennel, a kocsik telelesznek kőfelverődéssél!!! Ez szerintetek normális a 2014-ben,szerintetek ezt érdemlik az abonyi emberek???Kérdezem,hány évig fog nomálisan funkcionálni az így elkészített út ebben a minőségben, nem kidobott pénz ez így az ablakon? Ti kedves abonyi polgárok saját zsebből kifizetnétek-e ezt kritikán aluli minőségű valamit? Mert ezt útnak nevezni nemlehet! Tisztelettel! Gandalf

A színeket helyre kellene rakni

kotivi -

2014.12.14. 10:28:52

nehogy valaki megvádolja Őket, hogy idehozták a vörösiszapot!

gandalf

Bugi -

2014.12.13. 22:52:19

Ne védd az álláspontod ha fáradt vagy lentebb is olvasni...

Egyszerűbb

foltvarró -

2014.12.13. 21:16:48

valóban ismeretlenül kritikákat megfogalmazni... 

 

Steve968 leírta még nem készültek el, sőt közzétett egy cikket is fontos infókkal:

 

"... észrevételeikkel forduljanak bizalommal kollégáinkhoz... " telefonszámos elérhetőséggel.

 

Arra azért kíváncsi vagyok; vajon vette-e valaki a bírálók közül a fáradságot, hogy kifejezze nemtetszését a megadott telefonszámon?

 

Azt hiszem, hogy nem. Ha pedig igen, akkor illett volna közreadni a kapott választ is!

Bugi

gandalf -

2014.12.13. 20:50:07

Ne védd a védhetetlent!

Steve968

Bugi -

2014.12.13. 19:40:14

Steve968 Lentebb írta hogy nincs kész csak el van kezdve,akkor meg minek lármázni? Jobb lenne ha lezárnák a befejezésig?Senkinek nem kötelező járni rajta 

Gusztustalan

BMW -

2014.12.13. 10:42:22

Inkább hagyták volna meg az eredetit, mint ahogy most kidobták a pénzt az ablakon. Nem értem meg azokat akik ezt az utat megrendelik és átveszik. Tiszta kavicsfelverődés lesz az autó apró kavicsoktól. Nem tudom mit mondana az önkormányzat ha kártalanítást kérnénk? Nincs aki felelőségre vonná őket?

Ahol lett volna elég hely ott is már most látszik , hogy egy nyomvonal lesz kettő helyett. Gusztustalan az egész.

Kontár munka!!!!!!!

gandalf -

2014.12.12. 16:50:14

Aki ezen útfelújítást, ebben a müszaki tartalomban megrendelte, és van pofálya átvenni,azt azonnal ki kellene rúgni a munkahelyéről!!!!! Itt minden forint kidobott pénz, a közpénz elherdálás iskolapéldája!!!!! Az abonyi lakosság komlett hülyének nézése, szerintem!!! Ezt érdemlik az abonyi lakosok, és utat csak  aválasztások évében kell gányolni?????!!!!! Hol sunnyog a képviselőtestület, és a polgármester!!!!                                              Akinek nem inge, ne vegye magára..........!!!                                                                                                          Tisztelettel!                                                                                                                                                                Gandalf

Az utcák

Steve968 -

2014.12.11. 21:42:23

a címmel ellentétben még nem készültek el ...

Lásd a tájékoztató ...

Tájékoztató


Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok