Mi Abonyunk - A Városunk Fejlődéséért Egyesület valóban civil, nem pártoktól függő formáció
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.09.28. 18:30

Egyesületünk a megalakulás óta eltelt időszakban bizonyította, hogy pártoktól függetlenül működő civil szervezetként helye van a város közéletében. Az egészségügy, a szociális szféra, valamint a közösségi élet más területein végzett munkánkkal szolgáltuk és szolgáljuk Abony város polgárait. Tevékenységünk eredményeként egyre többen fordulnak bizalommal felénk, mely bizalomra mindennapi munkánkkal kívánunk rászolgálni. Az egyesület megalakulásától eltelt nyolc évben számtalan ingyenes egészségügyi szűrést szerveztünk, melyeket több százan vettek igénybe. Évente három alkalommal véradást szervezünk, valamint több alkalommal szerveztünk műtétekhez véradást, illetve első alkalommal ez év tavaszán csatlakoztunk, ahhoz az országos kezdeményezéshez, mely szerint a februári véradás tisztelgés azon rendőrök emlékére, akik mindannyiunk biztonságának megóvása érdekében teljesített szolgálatuk közben haltak hősi halált. Véradásunk néma főhajtás a hősök előtt, egyben néma tiltakozás az erőszak ellen. Valamennyi véradás sikere a véradóknak köszönhető.

 


Kiemelt feladatnak tartjuk a tudatos környezetvédelmet, melynek szép példája volt két évvel ezelőtt a főtérpályázathoz kapcsolódóan végzett tevékenységünk, melye a város valamennyi korosztályát bevontuk. Ilyen volt pl. a cserjék, virágok ültetése a városközpontban, az óvodásoknak és iskolásoknak a rajzpályázatok, vetélkedők, valamint előadások az érdeklődőknek.

 


Városi rendezvényként évek óta szervezzük nagy és egyre nagyobb érdeklődés mellett a mellrák megelőzésével kapcsolatosan az előadás-sorozatokat, kulturális rendezvényeket, rózsaszín felvonulást.


Ugyancsak évek óta minden évben várjuk a város lakosságát Advent idején a városközpontban a közös gyertyagyújtáson.
Városfejlesztési céljaink megvalósítása érdekében 2006-óta veszünk részt az önkormányzati feladatokban. Ahogyan eddig is, most is olyan programtervet állítottunk fel, melynek képviselete a megválasztott polgármester, illetve képviselő-testületi tagok személyétől függetlenül, a mindenkori városvezetéssel együttműködve Abony város fejlődését, az abonyi embereket szolgálja.


Az elkövetkező önkormányzati ciklusban képviselőink tevékeny munkájukkal kívánják szolgálni
• városunk polgárai által megteremtett értékek megőrzését,
• Abony város térségi szerepének erősítését,
• hatékony képviselőtestületi munkát elősegítő szervezeti és működési szabályzat megalkotását,
• a közbiztonságot szolgáló technikai és személyi háttér fejlesztését, a Rendőrséggel és a Polgárőrséggel való együttműködés erősítését,
• városunk gazdaságának fejlesztése érdekében a helyi gazdákkal és vállalkozókkal való fórumok megteremtését,
• a közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegőivel szembeni határozott fellépést,
• a város bölcsődei, óvodai, iskolai, egészségügyi, szociális, kulturális és sport célú intézményeinek fejlesztését,
• az önkormányzat által biztosított szolgáltatások színvonalának további emelését,
• a biztonságos ivóvízellátás tárgyi és szervezeti feltételeinek erősítését,
• az önkormányzati utak és belvízelvezető rendszerek további fejlesztését,
• a helyi sportegyesületek működésének hatékony támogatását,
• településünk fejlődéséért dolgozó önszerveződő közösségek erősítését,
• az Európai Unió és a Magyar Kormány által biztosított fejlesztési források hatékony felhasználását.

 


Céljaink és programjaink megvalósítása során együttműködéssel és nyitottsággal fordulunk minden polgár felé.
Hiszünk abban, hogy Abony Város fejlődése mindannyiunk közös ügye!
Kérünk minden választópolgárt, hogy október 12-én tegyen voksot e közös ügy mellé és szavazatával támogassa a Városunk Fejlődéséért Egyesület képviselőjelöltjeit!

Jelöltjeink:

Antalné Nagy Magdolna 2. sz. körzet


Kókai-Dudinszky Mónika 1. körzet

Dudok Zoltán 3. körzet


Dudinszky István 4. körzet


Pető Istvánné 5. körzet

 

Korbély Csabáné 8.körzet


 

Önök fent fizetett politikai hirdetést olvashatnak.

 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok