Mi Abonyunk - Teljes gőzzel előre: Így készül az Abony KC a bajnokságra!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.08.26. 17:34

Gőzerővel készülünk a bajnokságra!

Az Abonyi Kézilabda Klub férfi csapatai továbbra is az NB. II. bajnokság déli csoportjában szerepelnek, a régi, megszokott riválisok mellett, néhány új csapat részvételével (Kecskeméti Főiskola, Ceglédi KKSE U23, Dunaújvárosi AC). Csapataink összetétele lényegében nem változott, az edzői feladatokat továbbra is Nagy Attila (ifi) és Petrezselyem Attila (felnőtt) látja el. Néhány fiatalkorú játékosunk szereplése tanulmányainak folytatása végett bizonytalanná vált, illetve vannak, akik távoztak a csapattól. Felnőtt játékos keretben egy fő játéka még labilis, viszont egy fiatal, balkezes játékossal bővült.



A 22 mérkőzésből álló 2014/15- ös bajnoki évadra történő felkészülésünket augusztus 5-én kezdtük el, néhány játékos, átmozgató edzéssel. A következő héttől már az érdemi része következett, az öthetes, 26 edzésből álló felkészülési, azaz az alapozási programnak. Az első kéthetes komoly erőnléti edzéseket követően, a kézilabda már egyre több szerepet kap, hiszen augusztus 30-án, azaz e hét szombaton a XIII. Makai Máté Kézilabda Emléktornán megtörténik a felnőtt csapat első megmérettetése.
Felkészülés során a hétközi, napi egy edzés mellett, hétvégén napi három edzésen vettek és vesznek részt a játékosok, hogy szeptember 20-án kezdődő hazai bajnoki rajtra a lehető legjobb erőnlétben legyenek.

Hétvégén már a kézilabda kedvelők és szurkolóink biztathatják csapatunkat a Városi Sportcsarnokban reggel 9 órától kezdődő csoportmérkőzések során. A felkészülési torna helyosztó mérkőzéseire 15 órától kerül sor, majd 17 órától a döntőre.
Várunk mindenkit szeretettel!

Hajrá Abony!
 

Sport:
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
dejó:)

veroniq -

2014.08.28. 09:20:28

Köszi az érdekes és értékes hozzászólást, most már kiokosodtam mozdony ügyben!

További jó olvasgatást kívánok Néked szeretettel: Veronika

Gözerövel!

S.pataki -

2014.08.27. 16:46:58

 

A képen a KIGLANCOLT a MÁV 375 sorozatú „ FICSUR” nevű mellékvonali gőzmozdonya szerepel füstölgő, életképes állapotában.

Az ifjú virgoncot 1907-től 52 éven át a MÁV Gépgyár gyártotta. Az utazó sebessége 60 km/h volt max. Egy-egy példánya Mezőhegyesen és Balatonalmádiban van kiállítva.

A mozdony csak előre haladt, nem tili – tolizott. Tehát Gözerövel csak előre! Ehhez kívánok fáradtságos , és folytonos TÜZELÉST! A lángot mindig fenn kell tartani, mert a mozdony gépezete ezt kívánja meg.

Ü.: l.m.f.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok