Mi Abonyunk - A Jobbikra, és a tagokra esküdött, nem támogatják Dr. Magyar Gábort
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.08.15. 16:04

Mészáros Lászlóné lesz a JOBBIK abonyi pogármester jelöltje. - Négy évvel ezelőtt az abonyi Jobbik Alapszervezet, akkor még Kelemen Tibor elnök vezényletével, aki jelenleg aljegyzőként dolgozik a polgármesteri hivatalban, Dr. Magyar Gábort támogatta polgármesterként való indulásában. A helyi szavazók akarata azonban idén már nagyon kötelez, a Jobbik mostani elnöke Mészáros Lászlóné, Szeremi Anikó nem fogja támogatni Magyar Gábort, a FIDESZ- KDNP közös jelöltjét. Röviden, ezzel kapcsolatos kérdésemre elmondta, hogy, idézem: „ Nem támogatja a Jobbik a Fidesz – KDNP jelöltet, a a Jobbik a saját jelöltjét támogatja.

 

„ Hamarosan ők is bemutatják majd jelöltjeiket, természetesen erről is kellő súllyal beszámolunk Olvasóinknak. Mint ismeretes, négy évvel ezelőtt több száz szavazatot szerzett Dr. Magyar Gábornak a Jobbik. Idén a jelek szerint nem fog. Mészáros Lászlóné lapunknak elmondta, hogy nem a pártfegyelem miatt nem támogatják Magyar Gábort, hanem a szavazóik, híveik miatt nem. Ők négy éve csalódtak a polgármester jelöltben, aki végül nem ért célba. Mészáros Lászlóné cáfolta a városban keringő pletykát, mely szerint a Jobbik gyenge jelöltet állít majd polgármesternek, mert ezzel akarják „ fű alatt „ támogatni Magyar Gábort. „ Ez egyáltalán nem igaz! Mint ahogyan az sem, hogy ezért bárki is fizetne, vagy fizetett volna nekünk! Visszautasítom a vádakat. Igen, az viszont igaz, hogy én magam leszek a Jobbik abonyi polgármester jelöltje. „ – mondta el lapunknak a helyi Jobbik elnök.

 

A felmérések, és az országgyűlési képviselő választási eredmények szerint Abonyban ma a második legnépszerűbb párt a Jobbik. Így, nekik is lesz beleszólásuk a végső sorrendbe.

LŐVE
 

Politika:
JOBBIK   
 10 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
:)

lóvé -

2014.08.19. 22:25:32

Kotivi előbb támad és utána olvas. :)

major027

kotivi -

2014.08.19. 20:40:00

Bocsika, elnéztem!

Újból elolvastam, rosszul értelmeztem!

Az viszont igaz, hogy Mészárosné nem volt valami aktív!

 

kotivi

major027 -

2014.08.19. 18:45:37

Tisztelt kotivi!

Mivel ez a cikk Mészáros Lászlóné, a JOBBIK abonyi polgármester jelöltjéről szól, nem értem, hogy miért kavarod bele Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester jelölt asszonyt. Nincs elég témád?
Érdekes, hogy a többi előtted szóló felismerte ezt.
Természetesen Abonyban élek, és láttam már "1-2" testületi ülést.

Üdvözlettel: major027

major027

kotivi -

2014.08.19. 10:17:36

Ja és nem úgy mint Magyar Gábor!

Amin egyátalán részt vesz, akkor is csak a városvezetés ellen szegül.

major027

kotivi -

2014.08.19. 10:15:39

"Remélem, hogy a Tisztelt polgármester jelelölt Asszony legalább többet fog megszólalni, nem úgy mint a testületi üléseken"

Te hol élsz?

Láttál már testületi ülést?

Ezeket legtöbbnyire Ő vezeti!

Mészáros Lászlóné

gerely -

2014.08.19. 08:59:59

ÉÁn úgy tudom hogy Mészáros Lászlóné Anikó nem igaznak nevezte a híreket egy hónapja amikor azt kérdezték tőle , hogy valóságosan polgármmesternek jelölteti magát. Biztos hogy jelölt lessz? Ha igen soksikert kívánok neki a nagy megméretetésen.

Gyenge jelölt...

Nagyfehér -

2014.08.17. 17:29:27

Hm....azon gondolkodom, hogy akkor milyen lenne egy gyenge jelölt?

Ha-ha-ha

Valentics -

2014.08.16. 17:59:27

Álmodik a gyomor.

Stratégia

major027 -

2014.08.16. 13:41:04

Remélem, hogy a Tisztelt polgármester jelelölt Asszony legalább többet fog megszólalni, nem úgy mint a testületi üléseken. Vagy ez a stratégiája?

Választás

kiskegyem -

2014.08.15. 18:47:01

Sokan reménykedünk a változásban a városban és bizakodunk, hogy ezt a Jobbik meg is fogja hozni. Persze rajtunk is múlik, hogy hova rakjuk az X-et.


Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok