Mi Abonyunk - A Mérgesen jártam, de senki nem volt mérges, pedig fényképeztem
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.07.24. 19:27

Közkívánatra az abonyi Mérges városrészre vezetett az utam, ahol pár fényképet készítettem Olvasóink kedvéért az ott látható épületekről. Mikor mondtam barátaimnak, hogy hova készülök, figyelmeztettek: Aztán vigyázz ám magadra, de nagyon! Nehogy bajod essen! Nem vagyok egy félős típus, és elmondtam nekik, semmi félnivalóm nincsen, hiszen nem bántom az itt élőket, így hát ők sem bánatnak engem. Sokuknak segítettem már, ügyes, bajos dolgaikban, és nem nézem, hogy a lakos roma származású- e vagy sem. Az embert nézem, nagy E-vel. A kis körutam a következőkkel zárult. A július 21-én és 22-én végzett tevékenységem során nap közben a városrész igen csendes, sőt, mondhatni, kihalt volt. Nem töltötte meg hangos cigányzene és gyermekzsivaj a városrészt, mintha szomorúan magukba fordultak volna az itt élők. A képeken nem csak azért nincsen ember, mert személyiségi jogi okok miatt nem fényképeztem, hanem azért sem, mert szinte nem is találkoztam senkivel. Nem találtam olyan házakat, melyek olyanok lettek volna, mint a nagykőrösiek, melyek láttán kértek meg az Olvasók arra, hogy fényképezzek itthon is. Képgaléria a fényképezésem eredmlényéről ITT

Nos, találtam viszont számtalan lakatlan házat, mely teljesen elhanyagolt, elhagyatott, némelyikük az összeomlás határán van, baleset, sőt életveszélyes állapotban. Megdöbbentő látványt nyújt az egyik kis utcában egy hatalmas, luxusház, melynek teteje azonban már életveszélyes, mert kilopták alóla a tartóléceket. Az utcáról, hosszú teleobjektív segítségével sikerült befényképeznem a házba is, mely egykor szebb napokat látott, most azonban az enyészeté. Talán még összedőlés előtt el kéne adnia azt a tulajdonosnak. Kedves, jóravaló roma szomszéd ismerősöm látta, hogy fényképezem, és beszédbe elegyedtem vele.

Megtudtam, hogy ők is szenvednek ettől, és nem csak a látványtól. Később más elmesélte nekem, hogy vannak olyanok, akik mindennapos szemetüket behordják a ház pincéjébe, és ezért orrfacsaró bűz árad időnként erről a helyről. Megdöbbentő volt számomra a dudva alatti drága viakolor, a szétvert WC és fürdőszoba, de persze a szépen épített műkandalló is. A szép ház segélykiáltásai szinte hallatszanak! Kérem, a tulajdonost, hogy segítsenek rajta, mentsék meg. Vagy adják el, vagy újítsák fel. Nekem a szívem szakad meg érte.

 

Rengeteg tehát az elhagyott ház, a lakók inkább beköltöznek már a városba, sokan a belvárost választják, így alakul át egy természetes folyamat szerint a Mérges lakóinak összetétele. Sok abonyi, nem roma származású ember vesz itt házat, mert olcsóbb, mint máshol a városban.

 


A közelmúltban beszámoltunk róla, hogy fél napig nem volt víz a Mérgesen, mert csőtörés volt. Ennek nyomai a fényképezés első napján is, és a másodikon is láthatók. Persze a fémtolvajok „ áldásos „ tevékenységének nyomai láthatók. 21-ére kilopták a jelzőkarókat, szegény ABOKOM-os munkatársak a balesetveszély elkerülése érdekében másnapra már pótolták azokat. Jellemző. Mármint a fémlopás ilyen módja. Akkor is megteszik, ha ezzel balesetet okozhatnak. A területre ugyanis tilos egy jó darabig autóval ráhajtani, mert könnyen beszakadhat.

 

Aztán a túrám vége Somogyi Imre szülőházához vezetett. Emlékét tábla őrzi, a házat szépen, rendben tartják, az utókor nagy- nagy örömére. Lehet a régi is hasznos, szép maradandó. Régi értékeink nem feltétlenül kidobandók! Sőt, kérem, ha tehetik őrizzék meg azokat az utókornak. Tegyék meg azt úgy, hogy minél kevesebb összedőlő házat hagyjanak maguk után. Akár a Mérgesen, akár máshol.

Kívánok a Mérges lakóinak nagy tisztelettel további bűncselekménymentes életet, boldog gyermekzsivajt és munkát, no, meg kenyeret!

Egy dolgot viszont nagyon hiányoltam. Bő egy éve még a lődomb környékén az egyik betonoszlopon ott díszlett a MÉRGES falirat. Mára, sajnos eltűnt. Nem hiába, már a Mérges sem a régi….. Vagy mégis?

Lőrinczy Veronika
 

Közélet:
MÉRGES   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Fél évszázadra

ellike51 -

2014.07.24. 20:51:52

visszamenően ismerem a vidéket... gyermekkorom környéke, amikor még mindegyik ház lakott volt.

Tudnék neveket sorolni (ragadványnevekkel), melyik házba ki élt és bizony az ötven év alatt nagyon sok ház valamilyen tragédiának is helyszíne, vagy egykori lakója került a sittre bűncselekmények miatt; talán ezért is Mérges, mert a városban itt történtek a legtöbb rendőrségi ügyek?

Több háznak ma talán az állam a tulajdonosa - örökösök híján.

Az említett sajnálatra méltó "szép ház" tulajdonosának a Temető úton van egy lakhatásra és gazdálkodásra alkalmas otthona, ott él. 

A galériába legromosabbnak látható 48. sz házban ma is él az a kihalt F. E. gyermeke, pedig gyermekkoromban a környék leggondozottabb portája volt a tulajdonos gyermektelen házaspár. (Ila néni már nem lakott ott, már egyedül élt eltartóknál, mikor a kistemető kútjába vetette magát, nem sok víz volt a kútba és segítséggel, de kimenekítették...) 

 

 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok