Mi Abonyunk - Tinilányok halálát okozta:VÁDEMELÉS A KÉT EMBER HALÁLÁHOZ VEZETŐ CEGLÉDI DISZKÓBALESET ÜGYÉBEN
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.06.13. 20:44

A Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2013 októberében Cegléden egy éjszakai száguldozás során okozott balesetet úgy, hogy az két fiatal lány halálához vezetett. A tápiószőlősi férfi 2013 októberében egy szombat éjszakai buli után, a hajnali órákban Cegléd lakott területén, a Külső-Jászberényi úton a megengedett sebességet erőteljesen túllépve, mintegy 85-90 km/h sebességgel száguldott egy Opel Astra személygépkocsival.


Vezetői gyakorlata szinte egyáltalán nem volt.

A gépkocsiban a vádlotton kívül még öten utaztak, egy fiú és négy, még kiskorú lány.
A férfi haladása során utolért egy szabályosan, 50 km/h körüli sebességgel közlekedő
személygépkocsit. A vádlott – mit sem törődve a nagy sebességgel és azzal, hogy az autóban többen utaztak, mint lehetett volna – úgy előzte meg az utolért gépkocsit, hogy a kormányt hirtelen balra, majd jobbra, aztán megint balra rántotta. A gyors irányváltoztatások miatt a férfi elveszítette uralmát a jármű felett, és az úttestről balra lesodródva egy út menti villanyoszlopnak csapódott.

A baleset következtében a vádlott két utasa, két fiatal lány olyan súlyos sérüléseket
szenvedett, hogy egyikük a helyszínen, másikuk a kórházba szállítását követően életét
veszítette. A többi utas súlyos, nyolc napon túli sérüléseket szenvedett.
A balesetben a vádlottnak könnyű sérülései keletkeztek.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt
a Ceglédi Járásbíróságon emelt vádat a férfival szemben.
Önök fent hivatalos ügyészségi közleményt olvashattak
 

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok