Mi Abonyunk - Az abonyi Zsinagóga és már a megmentésére létrehozott alapítvány is haldoklik
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 6661, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.05.07. 09:29

Az Abonyi Mezőgazdasági Zrt volt a tulajdonosa korábban az abonyi zsinagógának, azt lepusztították a korábbi rendszerben, és magtárként használták. Az állapota válságosra fordult, ezért a tulajdonos mindent megtett annak érdekében, hogy valahogy megszabaduljon tőle. Az első erőtlen kísérlet még Gajdos István polgármestersége idején történt, amikor a tulajdonos egy forintért akarta azt felajánlani Abony városának. Az akkori döntéshozók azonban bölcsek voltak, és átláttak a szitán, nem vették át a düledező romot. A műemlékvédelmi hivatal egyébként már akkor sem nézte jó szemmel a Zsinagóga sorsát, tudomásunk szerint több bírságot is kiszabtak. 2007. fordulópontot jelentett az épület életében, ekkor ugyanis sikerült rásózni egy másik tulajdonosra azt.

2007. novembere: „ Az Abonyi zsinagógáért alapítvány a napokban veheti át a településen található zsinagógát, mondta Baksa István, az alapítvány öt fős kuratóriumának elnöke. A két magánszemély és egy cég által alapított alapítvány célja, hogy felújítsák, korszerűsítsék az épületet. Első körben a tetőszerkezetet szeretnék rendbehozni, később történne a funkcionális helyreállítás. Az alapítvány tagjai már sok szervezettel felvették a kapcsolatot a zsinagóga korszerűsítésének érdekében és szeretnének a jövő évben is majd több, erre vonatkozó pályázatot benyújtani. „ – írja a Szoljon.hu


A helyzet pár évre állóvízzé vált, nem történt érdemben semmi, hacsak az nem, hogy életveszélyessé vált az úgynevezett portikusz és a tetőszerkezet. Ez utóbbival vidáman játszadoztak a szelek, a szomszédos iskola diákjainak is állandó veszélyforrást szolgáltatott az itt tapasztalható tűrhetetlen állapot. A cserepekkel kénye- kedvére játszadozott a szél, jutott a suli udvarára is belőlük. Aztán kisebb fajta csoda történt, mert két nyertes pályázat is rendelkezésre állt, az egyik a Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma által megítélt 5.000.000,- Ft., illetve a másik a Várépítő pályázaton elnyert 1.210.526,- Ft.. A felújítással végre megszűnt az életveszélyes állapot. A tetőt és a portikuszt sikerült rendbe hozni. A felújítási munkálatokat a Generál Kontakt Bt. végezte társadalmi munkában. Legalábbis ez olvasható a www.abony.hu honlapon. A felújítás során a szükséges mértékben cserélték, valamint megerősítették a tetőszerkezet gerendáit, cserépléceit.


Ugyanezen a honlapon olvasható a felhívás, mely szerint, idézem: „ Az Abonyi Zsinagógáért Alapítvány várja a Tisztelt Lakosság felajánlását, a személyi jövedelemadó 1%-a formájában is. „ Azonban senki ne kezdjen el gyorsan számlaszámot keresgélni, mert a 2014. rendelkező évben tett, Szja 1%-os felajánlásokból történő részesedésből kizárt civil kedvezményezettek között is szerepel már az Abonyi Zsinagógáért Alapítvány, ez többek közt a www.langlovagok.hu honlapon is szerepel elrettentő példaként. Az alapdokumentumot a NAV tette közzé. A kizárásnak nyilván nyomós oka van. Az alapítvány a mai napon aktív státuszban szerepel a magyar bíróság honlapján, vélhetően adóssága van az állam felé, vagy a pályázatokkal nem tudott kellő mértékben elszámolni, ezért nem lehet nekik adó 1 %-ot felajánlani.


Egyébként a beruházáshoz önerőt is kellett, pontosabban kellett volna produkálnia az alapítványnak, hiszen az elnyert összegek nem futották ki a munka elvégzésének költségeit. A gyakorlatban lapinformációink szerint nem sikerült saját forrást biztosítani, azt a Generál Kontaktnak a mai napig nem fizették ki.

A felújítás fedezete felerészben saját forrás lett volna, másik része a Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma által megítélt 5.000.000,- Ft., illetve a Várépítő pályázaton elnyert 1.210.526,- Ft. Tehát ebből következik, hogy ötmillió forintot legalább mellé kellett volna tennie a felújításhoz az Abonyi Zsinagógáért Alapítványnak, melynek székhelye Abonyban, a Deák Ferenc út 4. szám alatt van és a képviselője, mint kuratóriumi elnök, Baksa István. Cél szerinti besorolása kulturális tevékenység. Ez a következőt takarja:


„ A 2740 Abony Deák Ferenc u. 4. szám alatt fekvő, Abony, belterület 3263 hrsz. alatt nyilvántartott, jelenleg műemléki védettség alatt álló volt Zsinagóga-épület megmentése, helyreállítása és kulturális, oktatási célokra való hasznosítása. „

Az Alapítvány egyébként céljainak egy részét még ilyen visszás körülmények között is elérte, hiszen nem életveszélyes már a Zsinagóga, tehát megmentették. A felújításoknak köszönhetően nem csak az életveszélyes állapot szűnt meg, hanem a további állagromlást is el tudják kerülni. Lapunk úgy tudja, hogy a szükséges önerőt, mely a költségvetésben szerepelt, nem fizették ki a vállalkozóknak. Arról nincs információink, hogy ennek ellenére vajon sikerült-e az állam felé elszámolni a pályázatokkal. A végső költségvetés szerint egyébként összesen 16 millióba került volna a felújítás, ennek egy részét a kivitelező társadalmi munkában bevállalta. A 16 millióból farigcsáltak ugyan, de még így is bőven több volt a pályázatból rendelkezésre álló összegnél a munka ára.

Jelenleg ez az abonyi Zsinagóga szomorú története. Már nem csak az épület van bajban, hanem maga a birtokos alapítvány is.

Lőrinczy Veronika

Képeink a  felújítás előtt állapotokat tükrözik

A zsidó szervezetek az abonyi Zsinagóga ügyében is kértek már állami segítséget, évekkel korábban. Lázár Jánostól azonban a mai napig érdemi választ nem kaptak. 

Citrom-díj:
 17 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Katasztrofális igen RETRO állapotok a központban

Mondd, ezt mikor cserélik le?

Abony romokban heverő kastélyairól ír az országos sajtó

Olvasónk anyukája összetörte magát Abony egyik kátyús járdáján- Nem akarnak neki költségtérítést sem fizetni

Mit keres egy kutya az abonyi orvosi ügyeleten? Lekezelően bántak a betegekkel

A nap képe: Most komolyan nem viszik el a zöldhulladékot a központból?

Ki a felelős azért, hogy Abony egy fillért sem kapott a megyei 7,5 milliárdos útépítési pályázati keretből?

Ez tényleg kegyetlen! Hol lehet panaszt tenni az utca állapotáért ?

Abonyi ügyeletes doki: Bar en szarok az egészre,ti meg itt maradtok.

Elképesztő dolgot műveltek a Nagykőrösi úttal! Felújították majd szétmarták!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Szerintem csak el vannak keseredve az emberek!

TATU -

2014.05.13. 06:00:36

Ebben a felbojdúlt világban hol ma már sikk mi anno tíltott volt,akiben hittek az sem segít enyhíteni problémáikat.Egy oly teremtett födön hol a vízekben óceánokban, a rovar és állatvilágban csak egymást eszik meg fennmaradásukért.Ennek tetejében jön az emberiség a világ legnagyobb létszámú tudatos ragadozója hol mindezt,sőtt egymást is felfalja.Nagyrészük hitükben csalódva kérdéseket tesz fel,ha létezik Teremtő,miért engedi mind ezt mi a múltban s jelenben történik,ami rossz a föld minden résztvevőjének."Ember bízva bízz....."na de kiben? A szegény küzd életben maradásáért miközben mások milliárdjaikban dúskál.Az elkeseredetségtől érdektelenek lettek.Hogy a zsinagógánál maradjunk,szerintem minden oly létesítményt intézményt vagy pártot a saját híveik adományaiból kellene fenntartani,nem azok adóiból kiknek semmi közük a létesítményhez.Bízom,hogy van hit és remény,ez élteti tovább az emberiséget,csak maradjunk egymásiránt tisztelettel.Ha bánt valaki van rá egy mondás: szeresd sőtt imádd ellenségedet,hidd el be fog dilizni tőle.

Úgy gondolom

foltvarró -

2014.05.13. 00:45:56

az Eurovíziós dalfesztivál győzteséhez hasonlítható ebben a témában véleményünk... lehet győztes aki ...?

 

Normálisnak hitt és tudott véleményünk marad alul - a lájkok alapján - a bibliát ismerő és keresztény hitét tagadó ember véleményének?

 

Semmi gond; úgy gondolom többségünk számára akkor is legfontosabb (keresztény) hitünk és a szebb jövőbe vetett reményünk! 

Kedves foltvarró

ortega -

2014.05.11. 10:45:40

Magam is találkoztam az általad említett 21 grammal, ha jól emlékszem erről szól egy film.  Az ötven grammal Grandpierre Attila egyik írásában találkoztam. Ő az egyik kutatója ennek a területnek. 

http://www.grandpierre.hu/site/

http://www.grandpierre.hu/site/2014/04/az-elet-titka-kapu-2014-02/

 

Valóban nagyon elkanyarodtunk a cikk témájától. A negatív élmény elhárító mechanizmusom lépett működésbe. Valahol belül szégyelem, hogy emberek mire képesek, és "túlléptem" a zsinagóga kérdésén. 

Sokaknak van ma is szégyenkezni valója a zsinagóga állapota miatt. Talán túl sokan élnek meg jól azokban a hivatalokban, intézményekben akiknek a feladata lett volna az épület állagának megóvása, a kultúrális emlék megörzése. Mert nem csak a zsinagógáról, mint épületről van szó. Abony életének szerves részei voltak a zsidók, mint alább két forrást is feltüntettem.

Szépen elkanyarodtunk

foltvarró -

2014.05.10. 23:10:51

a témától azt hiszem, de nincs is miért vitatkoznom; TATU nagy ember szememben, de a véleményem marad.

 

Nagyon jók ortega meglátásai, de a "lélek" tömege, súlya az emberi testben, én másként ismerem, talán 21 gr?

 

Ami tény -  és ezt talán senki meg nem cáfolhatja - HIT NÉLKÜL NINCS EMBER! 

Szép dolog

foltvarró -

2014.05.10. 22:57:50

az őszinteség amit TATU itt említett is teológiai tanulmányai kapcsán.

 

Azt tudjuk sokan, ott mindig magas volt a mérce; nagyon sok állami tisztviselő Pannonhalmáról ment a Lomonoszovra és ott már tényleg favorit volt a béketábor akkori egyetemistái között, szinte biztos volt a moszkvai diploma.

 

Attól tartok, hogy az a kudarcos akkori tanulmányi eredmény - amint említettem magas a mérce - és amit TATU említ "nagy a leorzsolódás" talán az lehet az oka, hogy ennyire másként látja dolgokat.

 

Talán, ha jobbak lettek volna az eredményei, most dicsértessékkel köszönhetnénk neki? esetleg épp Abonyban?

 

Azért köszönöm, hogy megosztotta gondolatait még akkor is, ha nem azonos véleményünk.

A vallás története

kotivi -

2014.05.10. 15:42:49

Ráth-Végh István: A vallás története

Ha valakinek módjábal áll megszerezni a fenti művet, tájékozódhat olyan remek írásból mely az igazságot szinte 100%-osan közelítve mutatja be az emberiség történetén keresztül mi is a vallás és hogyan alakult ki. Arra már nem emlékezem pontosan hogyan származtatja le a mai vallást ezekből az ősidőkből származó félelmekből, hiedelmekből.


Mi az ember

ortega -

2014.05.10. 13:38:15

Érdekes a vallás témakör. Mi a vallás? Durván válaszolva intézményesült hit. Amikor sokan hisznek abban az egyvalamiben, és a hit "játékszabályait" is meghatározzák. Ha ezt szervezeti keretek közé terelik, az már az egyház. 

 

Miből ered a hit? Valahol genetikailag kódolt. Mert a hit ott van mindenkiben. Ha nyers akarok lenni, akkor fordítok a kérdésen, és megkérdezem, mi az embet. Nem kell megbotránkozni: az ember ötven gramm. Amikor az ember "kileheli a lelkét", ötven grammal lesz kevesebb a súlya. Ezt tudományos kísérletek keretében fedezték fel. 

Mi van abban az ötven grammban? A vitalítás, az életerő miből ered. 

Nemrég genetikus kutatók kimutatták, hogy génjeink információkészletük csak pár százalékát használják. Nagy hírtelen azt mondták: a többi felesleg. Nem létezik, hogy az ember spirituális szükségletét a kilencvenegynéhány százalékben kell keresni: Az un. kultúrális gének létező valóság.

Kalandozok, és még csak közelébe sem jutottam a vállásnak. Az emberi történelem legnagyobb hibája az egyisten hit  megteremtése volt. Itt kell keresni a demokrácia halálát. Több istenhit esetén, ha csalódtam az egyikben, megyek a másikhoz. Az egyistenhit a spirituális diktatúra. Vallástól függ, mennyire kultúráltan adják elő.

A vallás nem érthető meg a hatalomelmélet nélkül. A világi és a spirituális hatalom mindig kéz a kézben járt. Az ősi társadalmaktól napjainkig.  A rómaiak fogalmazták meg a lényeget: "kenyér és cirkusz kell a népnek". A nép nem szabad, hogy gondolkodjon. Vakhit alapján döntsön. Legyen az a keresztény - mohamedán avagy az MSZP - FIDESZ alternatíva. Kettőnél több alternatívát nem is szabad a tömeg elé vetíteni. Ezért folyik a hatvanas IQ-jú társadalom kiépítése - hatalmas sikerrel. Sőt: "Magyarország túlteljesít"

Egy kicsit elszomorít.

TATU -

2014.05.10. 12:53:51

Egy ilyen kimeríthetetlen témában 2075 reg.résztvevő közül csupán négyen tettünk némi eszmecserét.Hiszen ezen történelem az emberiség legfontosabb témája,sött jobban kellene foglalkoztatni mindenkit mint bármi más esemény.Nagyon örültem és köszönöm nektek az eszmefuttatást,és vigasztal,hogy vagyunk egy páran kiket igen csak érdekel a múlt és jelen vallástörténete.Még akkor is ha nem mindenben értünk egyet.Maradok irántatok tisztelettel.

Előre bocsátanám van hitem!

kotivi -

2014.05.10. 08:50:25

Ez az egész hitvilág finoman kifejezve elég fura. Ha tényleg az ember végigolvassa a Bibliát és megpróbálja logikusan végiggondolni (már pedig az egésznek az a lényege, hogy ne gondolkpzzunk logikusan) nagyon fura ellentmondó dolgokat tapasztalunk. Kezdve a világ teremtésével, egy emberből létrehozott emberiség azaz akárhogy nézzük Már Ádám és Éva megléte is genetikeilag ellentmondás, nem is beszélve a további szaporodásról mely csak vérfertőzés által jöhetett létre.

A tudomány ahogy fejlődik (tehát nem arról beszélek, ha azt mondja a hit tanítás ez mondom és el kell hinni ha logikus ha nem) visszamenőleg az eseményeket tudják konkrét időhöz kötni és az sok esetben ellentmond az Ó ill. Új szövetségben és a Bibliában leírtakkal. Az őzőnvízhez hasonló események konkrétan köthetőek egy természeti katasztrófához vagy egyébb megtörtént dologhoz.

Ha választani kellene egyházat nem olyat választanék amelyik azt hirdeti, minél szegényebb vagy itt a földön annál jobb lesz a "menyország"-ban. Inkább választanám melyik azt hirdeti legyél boldog itt a földön és a "menyország"-ban is.

Nem tudom mennyi lehet benne az igazság de ha kiderül, hogy ez igaz akkor lesz igazán kérdéses sok dolog.

http://erdekesseg.eu/megdobbento-jezust-nem-feszitettek-keresztre/

4 évig tanultam teológiát!

TATU -

2014.05.10. 07:12:21

Nagyapám mindenáron papot akart nevelni belőlem,mondván a papok gazdagok,szerencsére nem sikerült,inkább választottam a fegyveres erőket,hisz ügye azt mondja "Ne őlj"de a hadba menő katonákat felmagasztalja,most őljek vagy ne? Egy papnevelde osztályból nagyon kevesen kerülnek ki,nagy a lemorszolódás,ezek tértek észhez.Betéve szorul szóra ismerem a BIBLIÁT és utáltam a sok ellentmondást,tartalma egyik szavával meghazuttólja a másikkal.Nem elég egyszer olvasni,értelmezéséhez rendszeres olvasás szükséges újból és újból.Valóban hosszú évekfolyamán íródott. i.u. 40-es évektöl a 400-as évek végéig tartott,úgy,hogy tartalma a föld végéig a megsemmisülésig érvényes,de már reformálták a kornak megfelelő értelmében.Ha oly szentírás lenne nem nyúlnának hozzá tartalmilag,de megtették.Pont ezért nem több mint egy nagyon jó mondhatnám a leg jobb történelmi írás.Tele bölcseséggal és sok ellentmondással.Nagyon ajánlom mindenkinek ha teheti olvassa és sokat forgassa mert nagyon jó és érdekes.

Kedves TATU

ortega -

2014.05.09. 14:04:05

Ha kicsit is beleásod magad a Biblia történetbe, messze elkerülöd az olyan műsorokat, mint a Nat Geo. 

A Biblia hosszú folyamatban alakult ki. Az Ó-Testamentum (Ó-Szövetség) eredetei nyelve héber, az Új Testamentum eredeti nyelve ó-görög. 

Én tisztelem azokat, aki bármilyen vallásban, Istenben, bármiben hisznek. Első hozzászólásom alpári véleményednek szólt. 

Egyébként a Bibliáról nagyon keveset tudunk. Azért maradhatott fenn, mert csak kiragadott idézeteket használnak, és mindenre lehet benne hivatkozást találni és az ellenkezőjére is. 

Egyébként a keresztény Biblia forrásai jórészt első század beliek. Természetesen folyamatos vita folyt, melyek a Biblia hivatalos iratai. Ezt a vitát zárta le a A Biblia kanonizációja a 397-es III. Kárthágói Zsinaton. A kánonból kihagyott könyveket apokrifoknak nevezik.

 

Mást jelent a Biblia egy hívő kereszténynek. De még a kereszténységen belül is másképp értelmezik a katolikusok, reformátusok, stb.

Hited Benned van,nem a templomban!

TATU -

2014.05.09. 11:17:05

Ez az oldal azért van,hogy vleményeinket kifejezzük nem azért,hogy egymást szidalmazzuk.Mózes nem jó OMEN,hisz egy gyílkos volt kit a Fáraó halálraítélt,s kirakta a sivatagban,hogy az elvégezze feladatát.Bolyongása során rátalált hasonló társaira kikkel elindult a szabadulás felé.Valójában egy bűnöző csoport gyílkosok,a Teremtő nem engedte,hogy a csoportot be vigye Palesztínában.Damaszkuszban lelte halálát ott is van eltemetve a vándorlást Josué fejezte be.Mózes i.e.2400-ban született és i.e.2300 környékén halt meg életében egyetlen sort sem írt.A BIBLIA nem Isteni eredetü a IV.-században Contantin császár írta a zsidóságnak törvénykönyvül.A BIBLIA apostolai az I.-század felében már nem éltek azok sem írhattak.Ha olvasta valaki a könyvet az utolsó sorai "Ki e sorokhoz hozzátesz vagy elvész___________",mégsem azonosak mivel az egyik több a másik kevesebb fejezetből áll.A Net Geo műsora tökéletes sorozatot mutat be a kereszténység és Jétus történetéről,figyelmetekben ajánlom,mert amiben eddig hittél annak fele sem igaz.Higgy Önmagadban,embertársaidban,ideológia-vallás nélkül.Higgy abban,hogy az ember bőrszinétől függetlenül ember.Ez a fontos a többi csak bla-bla-bla,és a papok mértéktelen hazugságai és javukra fordított  dús gazdagság.

Az abonyi zsidósághoz

ortega -

2014.05.09. 10:10:34

Nem vagyok nagyon jártas a zsidó vallás történetében. Egy tény: a zsidó és a keresztény ugyanazt az Istent imádja. 

Jézus korában a Szentföldön mai ismereteink szerint húsz körüli zsidó szekta működött a római megszálás alatt. Ezek közül volt egy a Jézus szekta. 

Ha a Zeloták hatvan körül nem lázadnak fel a rómaiak ellen, Jézus feltehetően egy lenne a sok  elfelejtett spirituális útkeresés között.

Egyes történelmi irányzatok szerint a keresztelkedést Jézus az esszénusoktól vette át. (alámerülés)

 

Abonyi zsidóság történetéhez néhány adalék: 

http://chevra.mapline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=76:abony&catid=34:telepuelesek&Itemid=146 

Vajda Béla: A zsidók története Abonyban és környékén : http://mek.oszk.hu/04800/04887/index.phtml 

Magam az abonyi zsidóság történetét szeretném kutatni 1914-től napjainkig. Nehezen szánom rá a kezdetekre magam. 

Szomorú lenne,

foltvarró -

2014.05.08. 23:06:45

ha hagynánk veszni azt a kultúrát, ami történelmünk része is! 

Akár az abonyi zsinagógát is. Mentsük meg, amíg menthető, mert az abonyi történelem része is.

 

Még akkor is, ha volt egy szomorú kor, mely próbálta a zsidóságot nemcsak Abonyban ...

 

(Soha nem jön el az az idő, amikor egy avar vagy egy szkíta önként jelentkezik bizonyítható gyökereivel...)

Egyetértek...

foltvarró -

2014.05.08. 22:54:05

bár nem vagyok zsidó és nem tudom ők hogyan keresztelkednek - erről talán többet tudsz?

 

Szomorú ami akkor annak idején történt és nem ismerek számadatokat sem.

Szüleimtől tudom, hogy akik túlélték és visszajöttek azok többsége is magyarosított néven próbált szerencsét és igyekezett - a hitét akár tagadva is, de - megélni (életben maradni a további üldözések elől?) a maga módján az akkori társadalomban.

 

Példa a Langferder házaspár, akik kereskedők voltak a Ceglédi úton és aki marad, ahogy megkeresztelték.

 

Fekete doktor úr úgy tudom Schwarz néven született és tiszteletre méltóan végezte élete végéig orvosi tevékenységét!

 

Ennyit ismerek az abonyi zsidóságról.

Kérdezem

ortega -

2014.05.08. 21:56:00

Miért hallgat az abonyi közvélemény a zsidókról? Mekkora volt az abonyi zsidóközösség nagysága a holokauszt előtt? Hány zsidó jött vissza 1944-45 után? Nem kellene illő tisztelettel megközelíteni a kérdést?

Milyen keresztény világ adóiról beszélsz? Tudsz róla, hogy a zsidók szent könyve - a Tóra - tulajdonképpen az Ó Testamentum első öt könyve, Mózes öt könyve?

 

TATU! Te az agyhalál lábon kihordásának esete vagy.

Az itteni hívők !

TATU -

2014.05.08. 07:29:15

Vajon miért nem tettek semmit a saját imahelységükért? Miért hagyták,hogy az enyészet vagy egy TSZ bírtokolja.Merem remélni nem a keresztény világ adóiból fogják helyreálítani a MAZSIHISZ sem épít nekünk templomokat,remélem nekünk sem kell.Adják össze a hívők a felújjításra szükséges fedezetet.


Szavazás
Ön szerint szüksége van Abonynak Üzleti Parkra?
   
 IGEN, na végre! 
 Nem is tudom, lehet.... 
 Nem! Minek? 
 Ezzel már nagyon elkéstek! 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok