Mi Abonyunk - Vannak, akik örülhetnek, és vannak, akik nem- Útfelújítások jövő hó végéig
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.10.31. 10:53

Még mindig nagyon sok a lakossági panasz az utakra, több helyen térdig kárnak a sárban csapadékos időben a lakók. Most ezen az állapoton javít a testület. Szeptember végi testületi ülésén döntött a képviselő testület arról, hogy mely utakat hozzák rendbe. A repertoárban szerepel kátyúzás, padkázás, útalap készítés, és felsőréteg készítés is. A forrást a képviselő testület az úgynevezett volt Széll kastély telkének eladásából biztosította. Még az idén, november 30-ig elkészülnek a rekonstrukciós munkálatok, melynek sokan örülhetnek majd, de nyilvánvaló, hogy a rendelkezésre álló forrás nem lesz elég majd az összes lakossági igény kielégítésére, így lesznek elégedetlenek is. Az önkormányzat saját cége is dolgozik a beruházáson, mert arról döntött a testület, hogy 9,6 millió forintért ők padkázzanak.

A rendelkezésre álló forrás 20.584.600 forint. Ennyit kapott az önkormányzat az ingatlanért. Ennek az összegnek a fele tehát az ABOKOM-é lesz, de mások is labdába rúgnak a helyi vállalkozások közül. A Makadám Group útalapot készít a következő helyeken: (Függetlenség (két vége), Mikes K. (József A. és Mária T között), Török I., József ) , Mária Terézia( Mikes Kelemen Kazinczy között) nettó , 4.212.988,- Ft+Áfa díjért. A felsőréteg helyreállítás elkészítését ( Balassi B., Degré-Dózsa Gy. sarok, Endre (eleje), Erkel F., Petőfi S., Gaál M., Bercsényi, Kőrösi Cs., Tabán, Wesselényi) nettó, 3.759.785,.Ft+ Áfa díjért vállalták.


Az ABOKOM a következő helyeken dolgozik: Damjanich, József A., Hunyadi,
Jókai, Kazinczy F., Kodály Z., Könyök, Mátyás király, Mikes Kelemen, Radák, Szent
László). Ezek padkázások lesznek, nettó 7.564.200-, Ft+ÁFA azaz bruttó 9.606.534,- Ft díjért. Ezen kívül a képviselő-testület további padkázási munkálatok
elvégzését kéri a Temető dűlőben a (temető sarkától a Vadász házig) és a Gyulai Gaál
Miklós Általános iskola Kálvin út felőli részét a Sívó-kúriáig.

A fentieken kívül marad még pénz, 852.644,- Ft összeget az alábbi utak felsőréteg helyreállításra fordítja a város: Alkotmány utca 393.223,-Ft, Liget utca 142.478,-Ft, Szeretet utca 310.003,-Ft.

Íme, a lakossági tájékoztató, melyben benne van az ütemterv is:

Tisztelt Lakosság!


Abony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szeptember 27-ei testületi ülésen döntött a rekonstrukcióra szoruló utakról és a munkálatokat elvégzendő cégek megbízásáról.

Útalap készítés: Függetlenség utca (két vége), Mikes Kelemen utca (József A. és Mária T. utca között), Mária T., Török Ignác utca, József utca
Kivitelező: Makadám Group Kft

Felsőréteg helyreállítás: Alkotmány,Balassi Bálint u., Degré-Dózsa Gy. utca sarok, Endre utca, Erkel F. utca, Liget, Petőfi S. utca, Gaál M. utca, Bercsényi utca, Kőrösi Cs. utca, Szeretet, Tabán utca, Wesselényi utca
Kivitelező: Makadám Group Kft

Kátyúzás: Dózsa Gy. - Degré u. sarok, Mátyás király u. Kivitelező: Ga-Bau Kft

Padkázás: Damjanich J. József A., Hunyadi J., Jókai M., Kazinczy F., Kodály Z., Könyök, Mátyás király, Mikes Kelemen, Radák K., Szent L., Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola Kálvin út felöli része a Sívó kúriáig, Temető dűlőben a temető sarkától a Vadász házig
Kivitelező: ABOKOM Nonprofit Kft

Az útfelújítási munkálatok alatt kérjük a lakosságot, hogy legyenek közreműködőek és megértőek a járhatóbb utak és élhetőbb városunk érdekében.

Ütemezés:

Útalap készítés:
Mikes Kelemen utca (József A. és Mária T. utca Között) – Mária Terézia
2012. október 24. november 20.
Függetlenség utca (két vége), József utca és Török Ignác utca
2012. november 20-25.

Felsőréteg helyreállítás:
Endre, Erkel F. és Liget utca 2012. november 25.-november 30.
Gaál Miklós utca 2012. november 05.-november 25.
Bercsényi – Alkotmány utca 2012. november 25.-novembe r 30.
Degré-Dózsa Gy. utca sarok-Wesselényi –Tabán- Szeretet -Kőrösi Cs. -Petőfi S. utca, Balassi Bálint utca

Padkázás:
2012. november 05.-november 30.

További tájékoztatás és információ:
Abony Város Polgármesteri Hivatal – Településfejlesztési osztály
Cím: 2740 Abony, Kossuth tér 1. 105.szoba
Tel.: 53/360-832
 

Közélet:
Abony   
Utak   
 32 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Chliievő verseny

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Kedves Steve968

Veszettkutya -

2012.11.12. 14:44:13

Úgy döntöttem megválok a tanyámtól és mivel te annyira mondod hogy egy család fenn tudja magát tartani belőle így merem figyelmedbe ajánlani. Így legalább kipróbálhatod milyen a tanyavilág mostanság.

Kedves veszettkutya!

pivóivó -

2012.11.10. 19:05:56

Őszinte részvétem! A rossz szomszédság valóban török átok. Nekem is csak néhai, rossz álmaim között jön elő több mint 30év távlatából. Dicsekednék, nem is van 4 ludam, és a hangos „vendég fogadás” végett nincsenek fagyóban. A kis kolléga is kezd emberkedni, és már hajnalban hallatja hangját, de már nem sokáig. Lehet, hogy utána nem tehetem be a lábam a tyúkudvarba. A háklis szomszéddal a békesség véget, javaslok némakacsa tartást. Az apróban hirdettek is. Tény, hogy más életformára kell számítani Monacóban, mit a Bács megyei tanyavilágban, de mindenkinek szíve joga a választás. Meghát az anyagi lehetőség a legfőbb szempont. Bevallom sokszor jobban vágyom az ősi szülőföldhöz, mint szuper városállamba.

kedves pivóivó

Veszettkutya -

2012.11.10. 15:15:21

Nem hiszed el de addig míg ti a városban nyugodt körülmények és kisboltok társaságában éltek addig mink igen is megpróbáljuk magunkat fenntartani a tanyasi élet adta lehetőségekből. Ám de vannak sajnos akadályok. Nemrégiben a szomszédom feljelentett az önkormányzatnál hogy hangosak a libáim. Hozzá tenném 2 libám volt csak és szomszédokban sem dúskálok mert abból csak 1 van de az is sok.

Jól elkalandoztunk az alapkérdéstől.

pivóivó -

2012.11.05. 22:17:57

Igen Tyb, mint írtam FIFURÁNAK sok mindenben igaza van. Csak azt próbálom láttatni, hogy Abony gyümölcsös édenkertjének sorsa a tszesítéssel megpecsételődött. Az akkori politikai hatalom csírájából irtotta azt a független életformát, amelynek több évszázados tradíciója volt. Sajnos az ott meggyökeresedett lakosok, akik rokonságban álltak egymással kiöregedtek. Következményként a jól élhető Sági dűlő is felszámolódott. Az általad említett Pokol tanya sorsa is Szarvas Lajos ezermester kiöregedésével beteljesedett, sajnos. A két erdő is megosztotta a városhoz való kapcsolódását, amit az elkerülő út építése tovább generált. FIGURA említi, hogy akkor más világ volt. Valóban igaz, de voltak emberi kapcsolatok. A tanyasi emberek nem tudták elképzelni egymás nélkül az életüket. Ilyenkor elvégezték a napi munkájukat és összejöttek kártyázni, beszélgetni. El nem tudták a képzelni a disznóölést egymás nélkül. Nem múlt el úgy vasárnap, hogy be ne jöttek volna a templomba. Mi viszont éjfélig is itt acsargunk egymással, és sok esetben azt sem tudjuk ki kicsoda, de bíráljuk egymást. Természetesen hibát mindenkiben lehet találni, ha keresünk. De leghamarabb magunkban találhatunk eleget.

Kedves Pivóivó!

tyb -

2012.11.05. 20:35:14

Kérlek, hogy adjunk már kicsit igazat Figurának és a tanyasinak, mert az említett körülmények tényleg elég aggasztóak! Kicsit nekem is úgy tűnik - bár gyermekként, minden szünetet a Falusi mamánál töltöttem a III., utolsó villanyos, mára lakatlan dűlőben - , hogy másodrangúvá váltak a "nagy út" után lakók. A szavazataik száma viszonylag kevés, igazából politikailag jelentéktelen tényezők... Valahol itt (is) van a kutya elásva, mert ha bármely politikai tényezőnek fontos lenne ez a maroknyi lakosság, akkor nyilván már lenne rendszeres szemétszállítás, sőt talán egy kis víztornyot is emeltek volna, mint annak idején a györgyei Pokoltanyán...

 

Igen, lehet magyarázni a "bizonyítványt" a lehetőségekkel, meg a prioritásokkal, de ettől még nem lesz élhetőbb a Nagyjárás, sokunk bölcsője...  Persze, be is lehet költözni a városba, sőt el is lehet menni ebből az országból, ebből a "kurva" országból. Pfffff...

Milyen világ volt akkor

FIGURA7878 -

2012.11.05. 20:14:49

és milyen most?Annó nyitott ajtónál aludhatott az ember a jószágait kint hagyhatta a határba a kertjétbe nyugodtan termelhetett mert tudta hogy az az ővé és senki nem dézsmálja meg.Most meglopnak kirabolnak legyilkolnak 5Ftért.

Én 15 éve lakok kint nagyjáráson mikor kiköltöztem egy kis külön település volt teli jó emberekkel.De az öregek már kihaltak és velük együtt a kis falu is és annak a szelleme is.

Ne keverjük össze a múltat és a jelent.Két külön világ különböző emberekkel igényekkel és elvárásokkal.

Amiről te írtál annak az életformának és összekovácsolt jólelkű embereknek már nyoma sincs.

És ez nem csak a politikának köszönhető hanem a fejlődésnek és az enymástól való elidegenülésnek köszönhető.

 

Mint Marci a hevesen?

pivóivó -

2012.11.05. 17:50:36

Amit Te felnőttként éltél meg, én gyerekként. annyi kükönbséggel, hogy kisiskolásként gyalog, bicajjal, hóban, fagyban, hőségben mentem az iskolában. Este PETRÓLEUMLÁMPÁNÁL tanultam. Nagyiskolás koromban már a kenyeret a pékhez sütni is én vittem, és haza. Tudod úgy, hogy a veknis kosár a biciglikórmányra volt akasztva. Hazafelé annyi különbséggel, hogy a veknis kosár kormányon, a kisült kenyér csomagtartón zsákban. A többi napokon 25 literes kanna vízzel a csomagtartón. Még a városi gyerekek nagy része csavargott, edzésre járt, focizott, stb. Ezalatt én tehenet, malacot legeltettem miközben, tanultam, fociztunk, fejeltünk, palyáztunk. Jó szüleim meg dolgoztak látástól vakulásig. A 600 szögöles kertben megtermett annyi zöldség, gyümölcs, hogy még a piacra is jutott. Az ára fedezte a konyhai kiadást. Tehát nem gaz és gyom termett. Mikor már belterületi lakosok lettünk, nagyocska suhanccá cseperedtem valóban éltünk, mint Marci a hevesen. A bálból hazaétem éjfélkor, 4kor keltem szárat pakolni. A család minden tagjának megvolt a dolga erejéhez mérten, és a kötelességhez volt rendelve a jog. A gyerekeinket is hasonló szellemben próbáltuk nevelni, kisebb nagyobb sikerrel. A mai napig megtermelem a szükségletünket megneveljük az állatainkat, hogy még a gyerekeinknek is adunk, jóval túl a 60 on. Így élünk mi, mint Marci a hevesen, de boldogan.

T.pivóivó!

FIGURA7878 -

2012.11.04. 21:26:08

.Én nem támadtalak csak te írtad hogy egy család fent tudja ott tartani magát.Na én azt megnézném.Én annak örültem volna ha kintebb megy az elkerülő persze ha kisajátították volna annak is örültem volna ugyan úgy.Az életkor különbség semmit nem jelent a tanyasi élet tanyasi élet a városi meg városi.Nekünk ott télen nyáron meg kell küzdeni minden egyes nap míg ti bent éltek mint marci hevesen.Mi ott kint csak annyit akartunk hogy legalább havonta egyszer vigyék el a szemetet.A vizet a kistemető környékiek akarják nem mi.

Ja ha te olyan jól ismersz akkor esetleg te is felfedhetnéd magad.

Üdv Figura.

FIGURA-FIGURA!

pivóivó -

2012.11.04. 21:03:02

Egyáltalán nem kívántalak támadni. Nem tudom mi ez a nagy ellenszenv. A példaként felhozott esetek mind valós. Azt meg teljesen rendjén valónak tartom, hogy erőfeszítést teszel a könnyebb életvitelre. Talán még abban is egyet értünk, hogy ha az elkerülő feléd esik 3-400méterrel, a kártalanításból telhetett volna a vasúthoz közeli házra, és még futotta volna valamilyen autóra is. Biztos volt aki nagyon jól járt. Ez esetben feltételezem, hogy nem reklamálnál ha ez Te vagy. Bár ebben sem vagyok biztos. Az ingatlan értékek összehasonlításába ne menjünk bele mer nem tőlünk függ.Kacsintás nem felróni szántam, csak tényként jegyeztem meg, mint turisztikai jelenség a térségben. Ha nagyon kíváncsi lennék rá, sűrűn látogatnám G… nénit. A térség tudatos elsorvasztása kb. a születési idődre tehető, ami nem az elmúlt 20 év terméke.
Végén, nem volt szándékom támadni, sőt sok mindenben egyet értek. A tanyasi életről meg nem lehet összehasonlítási alapunk. Korkülönbségből adódóan vélhetően van behozni való.

Ja és még valami.

FIGURA7878 -

2012.11.04. 18:41:22

Ha annyira otthon vagy a tanyasi életben miért nem ott élsz hizs olcsóbb mint a városi élet.Szerintem egy évet nem húznál ki köztünk se te se a többi városi ember főleg ha még minden nap dolgoznod is kéne pontos reggeli munkakezdéssel.

Az észt ti tudjátok osztani de ha odakerülne a sor hogy meg is kéne mutatni ti adnátok fel legelőször és menekülnétek vissza a városi kuckótokba,

Mert az könnyen beszél aki még a Wcre is autóval jár de nem mindenkinek van autója.

Úgy hogy szerintem bölcsebb maradtál volna ha meg sem szólalsz.

T.pivóivó!

FIGURA7878 -

2012.11.04. 18:18:50

Csak hogy tud mielőtt az elkerülő el nem választott Abonytól addig sokkal többé tudtam volna eladni de akkor más terveim voltak vele amit a drága önkormányzatunk és a bűnözők sikeresen áthúztak.Az ingatlant csak azért adtam el ennyiért az az 1.7M Forintért mert 3 kiskorú vagyis 2 4 6 éves gyerekekkel onnan veszélyes bejárni sőtt van olyan időszak mikor lehetetlen.

De kérdezem én a ti házatok mivel értékesebb mint a milyenké?Szerintem semmivel se.

Ja és még valami a múltat és a jelent ne keverd össze.Régen volt bolt volt iskola volt út.Most mi van?Útnak nevezett csapás (ösvény) szemét hegyek stb.

A gumi meg hogy csak közelről látható.Szerintem akkor is guztustalan.De ha neked tetszik szívesen teli aggatom vele a kerítésedet csak úgy barátilag.Kacsintás

Ja és volt szeméttelep ahová az ember kivihette a szemetét köztük mi is.

Csak jószándékúan kérdezem mi most hová tegyük együk meg vagy hordjuk ki az erdőbe?

Hirtelen ennyi.

Üdv.Figura

 

???

happy5 -

2012.11.04. 13:43:03

A Harkányi Frigyes utcáról ne is beszéljünk!Néhány éve a környékbeli utcákat felújították,ez az utca viszont kimaradt!Úgy tűnik megint nem telik rá!De ha az ott élők töltik fel a kátyúkat törmelékkel/nem szeméttel/,akkor kitudnak jönni az önkormányzattól,hogy ez rongálás és büntetést is vonhat maga után ez a fajta megoldás!Most is fel van töltve ilyen módon,de legalább járható!Nem okoz kárt az autókban,mint a sok kráter!!!!

Ami talán

ellike51 -

2012.11.04. 00:13:11

nehezményezhető, hogy sajnos csak annyi pénz áll rendelkezésre.

 

Ahogy említette Steve968  ebből még egy utat sem lehet teljesen felújítani... így marad a "foltozgatás", (mint nálunk a vasúton, ha kevés a keret).

 

Szomorú emlék előttem a 11 évvel ezelőtti állapot, amikor a B.. János utcába az ügyeletes orvos kocsival nem tudott bemenni a nagy sár miatt. Gyalogolni kellett a mentősöknek is vagy három háznyit...

 

Nem külterület, de megtörtént.

Remélem, ma nincs ilyen Abonyban?

Tisztelt "tanyasi"!

pivóivó -

2012.11.03. 23:11:45

Kommentálók között legreálisabban Steve látja.Talán mert Ő van legközelebb a "tűzhöz"?

A közelmúltban ezen a honlapon kínált a Kerektó dűlőben eladásra FIGURA egy tanyát 1 hold földdel, (amiből akár a család még meg is tud élni) 1,7 milláé. A Rákóczi út és a Petőfi út torkolatában lévő telek ára, ami 500nm kb 3,5 milla. 

Ezelőtt 50 évvel a szüleim azért költöztek be a nevezett részről mert még a villanynak sem volt esélye. Viszont még mindíg laknak arra az akkori szomszédok közül. Vannak arra akiknek az a körülmény "aranybánya"természetesen sok-sok munkával. A szemét kirakás illegálisan sajnos országos jelenség, főleg az igénytelenebb részeken. FIGURA tanyája környékén valóban sok "gumi" van eldobálva, de csak közelről látszik.Kacsintás

Bartók Béla utca

Árvácska -

2012.11.03. 12:53:35

Ez az utca nem lesz felújítva..? Elég sok kátyú van. De köszönet azoknak az embereknek,akik nyaranta feltöltik a kátyúkat. De... Rövid életű. Sajnos sok autó jön be. 

Hagy vitatkozzak még

Steve968 -

2012.11.02. 11:43:36

Ennyi pénzből 1 (egy) utat sem lehet teljesen felújítani, elkészíteni, csinálni - ahogy jól esik. Rendes útalap, a megfelelő rétegrend, szegély, padka, csapadékvíz elvezetése (árok) járda.

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

útfelújítás

Veszettkutya -

2012.11.02. 10:44:30

Kész vicc! Ha rászánnák valóban azt a pénzt ami ki van írva akkor nem kellene minden évben felújítani, foltozni. Normális alapot kellene csinálni az utaknak és nem kéne spórolni a minőségen. Ha megfelelően megcsinálnák nem kellene minden évben újra javítani, elég lenne 10 évente. Nézzétek csak meg mondjuk a Mikes Kelemen utat. Pár éve készült el és már olyan mint a hullám vasút. A lakosság beleszállt pl. a Dembinszki út rendbetételébe mégis járhatatlan. De hogy ne menjünk messzire ott az újdonsült halastó és a sétálóútja. Most adták át de a viakolor már néhány helyen meg van sűjedve. Kérdem én akkor milyen munkát végzett a kivitelező? Mi lesz ebből a tavasszal mikor kienged a föld fagya? Egyébként abból se lett volna semmi ha a lakosság nem fordul fentebbi szervekhez. Nagy vitát szült a város központban élők részéről hogy mért nem utakat csinálnak a tó helyett. Csak abba nem gondoltak bele hogy az arra lekók háza víz alatt volt és csak hitegetve voltak. De mi tanyasiak szintén ebben a cipőben járunk. Tavaly szorgalmaztuk az ivóvizet és azt a választ kaptuk hogy Abony közigazgatási határain kívülre esik, de ha a parlagfűről van szó vagy esetleg más egyéb olyan dologról amiért birságot lehet kiszabni akkor bizony Abony közigazgatási határain belülre esik. Hogy van ez? Ha jobblétről van szó kihez forduljunk? Újszilváshoz talán?

Feri

Steve968 -

2012.11.02. 10:06:53

A vízvezeték cserés utcákban a kivitelezőnek csak a nyomvonal vonatkozásában volt helyreállítási kötelezettsége, illetve, ha valamelyiket esetleg a munkálatok alatt megrongálta, "tönkre" tette. Egy-egy utca volt, ahol valóban volt utcajavítás is a tavalyi program keretében. Most van olyan utca, ahol cserétek vezetéket, de most lesz az utca felújítva. 

 

A Széll kastély vonatkozásban ne menjünk bele összeesküvés elméletekbe.

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Steve

Markó Ferenc -

2012.11.02. 08:17:43

Köszi a válaszod, de ezt idáig én is tudtam!

Ha visszanézzük a választások előtti ígéreteket minden jelölt programjában benne van az utak felújítása.

Azzal nem értek egyet, hogy miért kell bizonyos utakat évente felújítani míg a többi le van .....!

A Szeretet utat három, négy éve új útalappal látták el. Másfél éve újra felújították!

Most megint szerepel a listában.

Kinek a javaslatára? Netán érinti a Széll kastélyt? Ott lesz az új tutaj bejárata?

A másik amivel nem értek egyet!

A tavalyi vízvezetékcserék utáni utcák burkolatát helyre állították.

Netán rosszul, hogy az idén újra kell őket csinálni?

 

 

Kinek a javaslatára ?

Steve968 -

2012.11.01. 22:13:31

A képviselő-tetület tagjainak ...

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Lista

Markó Ferenc -

2012.11.01. 18:43:21

Tetszik ez a lista!

Vajon kinek a javaslatára állították össze?

Érdekes, hogy némelyik utat már kétszer is felújították /most fogják harmadszor/, amelyiket meg valóban kellene ahhoz több mint tíz éve hozzá sem nyúltak.

/Valószínűleg azért mert itt nem lakik olyan ember aki közel áll a tűzhöz/

Steve.

FIGURA7878 -

2012.11.01. 15:10:13

Te most viccelsz ugye?

A szeszfőzdei ügyről nem tudok nyilatkozni,de a szemét ügyben megtettünk mindent amit lehetett.A válasz annyi volt hogy nincs rá kapacítás és neméri meg a szolgálltatónak.Mindenki vigye be zsaákkal a szemetét a lerakóba mert Abonyban nincs távolság ennyi volt a válasz.Ja és  földünkre kihordott szemetet a mi kötelességünk eltüntetni nem másé.(Pedig nem mi hordtuk oda)De erről bővebb és valamilyen szinten hivatalos tájékoztatást Kovács L képviselő tudna adni aki elméletileg a mi körzetünket képviseli de már több mint egy éve nem is láttuk.Ennyit a képviseletről.

Üdv.Figura

Ha

Steve968 -

2012.11.01. 14:15:41

valaki illegálisan önti ki a szennyező anyagot, arra ott  ahivatal hatósági osztálya ... - tettek már bejelentést. Vagy ott van a környezetvédelmi felügyelőség (hatósági jogkörrel), stb.

 

A szemétszedést kezdeményezték már az Abokom-nál ? A hivatalban ? Stb. ?

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Nem

Steve968 -

2012.11.01. 13:58:52

városi. Tanyán nőttem fel ... - 3. osztályos voltam, mikor a villanyt kihozták ...

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Veroniqa.

FIGURA7878 -

2012.11.01. 13:21:13

Ezt a szemét dolgot 2éve már elkezdtük aláírást is gyüjtöttünk de az egész elakadt a Kovács L képviselő úrnál.Csak hitegetést és mellébeszélést kaptunk.Nem beszélve arról hogy xy patkányok szemetét is nekünk kell eltakarítani mivel a mi földjeinkhez hordják ki.Erről már kaptál fotókat is ha jól emlékszem.Én is több képet raktam ide fel az utak állapotáról  és a kihordott szemétről ill.hogy hogy benőte az utat az erdő hogy már lassan biciglivel se lehet elmenni,nem beszélve a kurvákról akik az elkerülő mellett állnak és hol itt hol ott hagyják a szemetüket az ürüléküket és a használt gumit.

Ez valahol már egy lerágott csont.

A hivatalban lévők szemében és nemelyik (legtöbb) városinak a tanyasi ember nem ember csak egy állat ez az igazság!Mert ha emberszámba vennének bennünket is nem úgy viselkednének és cselekednének ahogy most teszik.

Üdv.Figura

kedves Veszettkutya és tanyasi!

veroniq -

2012.11.01. 13:02:09

Kérlek, keressetek meg e-mailben: szerkesztoseg@miabonyunk.hu Kész vagyok Hozzátok kimenni egy képes riportra. Már könnyen megtehetem, mert kaptam ajándékba egy gumicsizmát a PURINA-tól {#emotions_dlg.loveheart}Kérlek, egyeztessünk időponot. Köszike: Veronika

A Nagyjárást megölték

tanyasi -

2012.11.01. 12:57:01

Valamikor sok-sok parasztember lakóhelye volt, bolttal, iskolával, villannyal. A fiatalok közül sokan nem kértek a paraszti életből, ezért a városba be-, vagy innen elköltöztek. Aki volt olyan bátor és maradt, annak mostanság vették el végleg a kedvét a tanyasi élettől. A talajvíz már ihatatlanná vált, a sok műanyag csomagolóanyagot, pedig jóérzésű ember nem égeti el, el kellene szállítani. Hová? A steve biztosan városi volt világéletében valamelyik sokemeletes házban, ahol nem kérdés a tiszta víz és a szemétszállítás. Igenis hátrányban érezzük magunkat abonyiként a városban lakókkal szemben! Miért nem jár nekünk az egészséges víz, meg a szemetünk elszéállítása, ha megfizetjük? Fáj biztos valakinek, ha többet fog érni a házunk,ha ott lenne a közművesítés. A szomszédunkban Újszilváson, mined külterületi ingatlanhoz szilárd út vezet. A villany víz ott van. Jobb lenne ha oda csatolnák a négyesen túli részt, mert akkor legalább foglalkozna valaki a tanyasiakkal. Így ölik meg a mezőgazdaságot helyben, nem is kellenek ehhez a multik.  A levelet pedig meg is fogalmazzuk a doktornőnek,akinek tudni kellene, hogy milyen betegségeket lehet kapni az ilyen környezettől, ami már a városiak szemétlerakója lett patkányokkal és fertőzéssel. Gyöjjön ki ide lakni egy hétre, mint a Gyurcsány a Miskolciakhoz és majd meglátja, hogy hogy élünk. Ne csak a kopogtatócéduláink kelljenek!  

Kedves Steve968

Veszettkutya -

2012.11.01. 11:42:32

Hogy van az hogy a Táborhegyet megilleti a közmű pedig az is tanyavilág de a nagyjárást már nem? Tovább folytatnám. Fúrott kút van és sajnos abban a vízben kell fürdenünk ami abból jön. A szeszfőzdének a trutyiját megsemmisítőbe kellene hordania de ehelyett a földekre valamint az erdőbe az orrunk alá engedi ki. Köszönjük ebben inkább nem szeretnék fürdeni. Nem kérek aszfaltos utat de az a minimum hogy járható legyen. A szeméttel mit csináljunk? Együk meg? Télen még csak-csak elégeti az ember de nyáron nem tudja. Ha elássuk talajfertőzésért megbüntethetnek. Mi nem vagyunk olyanok mint "egyes városiak"(akinek nem inge akassza a vállfára) hogy kihordjuk az erdőbe a szemetet, de szeretnénk mink is megszabadulni a háztartásban felgyűlt hulladéktól. Nem kérem hogy minden héten jöjjönek el érte de havonta egyszer arra kanyarodhatnának érte igazán. Gondoljon csak bele mindenki ezekbe a dolgokba. Szerintem ez nem nagy kérés. Nem kell nekünk a gáz meg a csatorna. Megelégszünk az ivóvízzel is hisz nem mindegy hogy miből főzünk és miben fürdünk.

Víz

Steve968 -

2012.11.01. 11:24:35

Kutat furatni is lehet. A külterületen ez így oldják meg - szerintem. Külterületen a közművesítetség erősen hiányos, s nem csak Abonyban.

 

Attól nem lesz másodrangú állampolgár, hogy nem kap meg minden szolgáltatást. Mert ugye, ha oda minden közmű, minden kommunális szolgáltatás, aszfalt út menne, akkor annyiba kerülne az ingatlan, mint bent városban. 

 

Alapvetően nem itt kellene a Polgármester Asszonynak üzenni, hanem - mondjuk - egy levelet megfogalmazni. "Talán" úgy el is jut hozzá. 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Tanyavilág

Veszettkutya -

2012.11.01. 11:07:05

Örülünk neki hogy a már meglévő utakon javítanak, de vannak Abonynak olyan részei ahol abszolút járhatatlanok az utak és még ráadásul közmű és szemétszállítás sincs. Tisztelt polgármester asszony szeretném megkérdezni, hogy a kistemetőn túl lakó lakosság már nem számít emberiségnek? Nem illet meg bennünket a szemétszállítás valamint a közmű? Mit csináljunk a szeméttel, talán együk meg? Víz szolgáltatás nincs a gyerek abban a vízben kénytelen fürödni ami agyonig fertőzött a szeszfőzde álltal a földekre kiengedett trutyitól. Felháborító az, hogy míg másokat megillet a közmű és a járható út addig a tanyavilágot semmi. A Temető dűlőt meg glédereztette de ezzel csak adott a sz..nak egy pofont. Eső után kíváncsi leszek rá hogy jön be esetleg egy mentő. Minimum murvát szórhatnának rá. Bízok benne hogy záros határidőn belül tesz valamit a polgármester asszony az érdekünkben mert ha nem kénytelen leszek fentebbi szervekhez fordulni. Szerintem nem nagy kérés az hogy elvigyék a szemetet legalább havonta egyszer.

Felesleges?

Nagyfehér -

2012.11.01. 05:13:49

Hát ez igen nagy butaság! Jó példa rá a Damjanich utca. A nem megfelelő padka kialakítása miatt az aszfalt több helyen letöredezett. Ez által az út széle erősen kátyúsodik, ha így halad lassan az út közepéig be érnek a kátyúk. Már előbb meg kellett volna csinálni a padkázást, az úthibák kijavításával együtt.{#emotions_dlg.what}

Csodálatos

Hooligan -

2012.10.31. 23:45:58

Csodálatos, hogy olyan utakról beszélünk ami járható, bár a mátyáson van mit javítani, a padkázás egy teljesen felesleges dolog. Halyrá abony így kell ezt, hülyeségre költeni a pénzt...


Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok