Mi Abonyunk - Ki a tettes?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.01.25. 14:03:19

A tettes végre nem ismeretlen! Nyugtázhatnánk elégedetten. De mégsem tesszük. Mint arról már beszámoltunk Önöknek, három nap alatt két bűncselekmény is történt a város központjában. Most újabb szerencsétlen kimenetelű baleset történt Abonyban, a méteráru szaküzlet előtt. Ma a reggeli órákban egy járókelő felbukott a púpos, gödrös, repedezett, kritikán aluli minőségű gyalogjárón, melynek következtében a fejét ütötte meg, melyen hatalmas dudor keletkezett szemtanúk elmondása szerint. A sérülthöz szerették volna kihívni az orvosi ügyeletet, de rendelési időben ez nem működik a településen. Ezután szóltak Dr. Abonyi Viktor háziorvosnak, hogy baj van,  erre Ő kiküldte az asszisztensét aki beszállította a nénit a rendelőbe további vizsgálatra és a sérült haladéktalan ellátására

 

A városközpontban a volt négyes út mellett iszonyatos állapotban van a járda és ez nem az első eset volt, amikor sérülést okozott. Az én kisfiam is áldozatául esett már a rémségek járdájának, de szerencsére néhány horzsolással és egy lyukas melegítő gatyával megúszta a történetet. Azt senki sem tudja pontosan, hogy mikor és ki fogja megcsinálni a kritikán aluli járdaszakaszokat, de egy biztos, Abony szégyenfoltjai ezek, melyekkel a településünkre érkezőknek is szembesülniük kell. Talán ha lesz piacprojekt, akkor járda is lesz. Hogy mikor új lesz piacunk? Vélhetően évek múlva. De addig ezt kell használnunk? Én azt hiszem, igen. Sajnos.

 

A tettes tehát végre nem ismeretlen! Ezzel kezdtem a cikket és ezzel is fejezem be. Hozzátéve persze, hogy közvetlenül a tettes maga a járda, de vajon kik és miért hagyják, hogy így legyen?

 

LŐVE

Citrom-díj:
Baleset   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Na szép!

Truckman -

2011.01.25. 14:21:43

Mondjuk én sem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek, az ATM-re várakozva, a BANK előtt, mikor lecsapott egy arra tekerő pont-pont-pont sárfogó nélküli kepingjével engem, és másokat is.

Abonynak új piaca? Hehehehe!

Majd ha visszanyögi a község, az EÜ. központra fordított pengőt!

Mennyivel szebb lett volna az ott a LIDL üres  placcán nem? Lehetett volna sok halszákának is hely, meg drótszamár támasztók is!

 

Gyógyulást a felbukottnak!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok