Mi Abonyunk - Még a lakásodat is lefoglalhatja a NAV
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.12.06. 12:14

Egy év alatt 93 ezerrel emelkedett az adótartozást maguk előtt görgető magánszemélyek száma, a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót - írja az MTI a Magyar Nemzet cikke alapján. Átlagosan nagyjából minden kilencedik magánszemélynek van kisebb-nagyobb köztartozása: szeptember végén csaknem 1,1 millió embert tartottak nyilván az adóhátralékosok között, egy ember átlagosan 153 ezer forint befizetésével maradt el.

Linczmayer Szilvia, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: idén, szeptember végéig a hatóság háromnegyedmillió alkalommal bocsátott ki inkasszót, emellett a NAV kilenc hónap alatt százezer munkabérletiltást is elrendelt.

A házat is elvehetik

A tartozás be nem fizetése továbbá az ingatlan lefoglalását is maga után vonhatja: a NAV 20 ezer ingatlant foglalt le az említett időintervallumon belül, ám árverésre mindössze 166 eljárás végén került sor, ilyenkor ugyanis a legtöbben rövid időn belül kifizetik adótartozásukat - olvasható a lapban.

Ugyanakkor a törvény szerint december 1-jével életbe lépett a kilakoltatási moratórium, mely szerint lakóingatlant március 1-jéig bizonyos esetek kivételével tilos kiüríttetni.

A végrehajtó a lakóingatlan kiürítését elhalaszthatja, ha a kötelezett magánszemély, erre azonban nincs lehetőség, ha önkényesen elfoglalt lakásról van szó, vagy ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot szabtak ki.

Gazdaság:
NAV   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok