Mi Abonyunk - Ez itt normális?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.12.04. 19:14

Az alábbakban Olvasónk levelét osztom meg Önökkel, a nekünk küldött képekkel és tisztelettel várom az illetékes önkormányzati vállalkozás válaszát az eset kapcsán. Köszönöm.- Nem törzsgyökeres abonyi lévén, osztom meg most szomorú tapasztalatom Önökkel. Reggel – egy 10 hetes gyermekkel kettesben töltött hosszú éjszaka után – Abokom-os munkálatokra ébredek. Nincs is ezzel gond. Csőtörés, gyors intézkedés. 1 pont oda, de több sem… Mike kiértem érdeklődni, 2 ágat levágtak a diófánkról, és álltak a saras földkupacok. Persze nem vagyok annyira szőke, hogy ezen meglepődjek, hiszen ezek az idők járnak… Lásd piac, ahová babakocsival be sem merek menni. Vázoltam a helyzetemet a munkásoknak, erre kaptam a tájékoztatást, hogy sokáig tart, és víz a közkútnál szedhető. Fogtam a gyereket, és kiballagtunk vízért. Szerencsére kaptam némi segítséget. (Emberségből kicsi jeles.) Ezt követően tettem egy nagy sétát, hogy ne idegeskedjek tovább. Egy órás levegőzés után örömmel láttam, hogy végeznek. Hála az égnek, víz is lesz és csönd is, ami most nem is érdekes…

Láttam, hogy a levágott faágak a platón pihennek, ezért mint, akinek semmi fogalma a dolgokról megkérdeztem, hogy a gallyakat is elviszik-e, mert akkor bedobhatnák a kertünkbe. Azt hittem naivan, hogy gondolják, láttam a fánk egyéb részeit is… Csak mivel vagyok olyan jó fej, nem szóltam, remélve, hogy szépen visszaállítják az árkunk eredeti állapotát, az időjárás ellenére. De a csatolt képeken látszik, hinni, és remélni máshol kell.

Kérdéseim merültek fel, de az illetékes céget egésznap hiába hívogattam. Hol lehet akkor reklamálni???

 

Szinte várom, hogy a férjem munka után még a tereprendezéssel töltsön el jó pár órát, mert ugyebár a fű a mienk…

 

Ezzel az aprósággal tartottam fel Önöket, mindenféle kérés, elvárás nélkül.

 

További szép napot, estét!

 

Név és cím a szerkesztőségben!

Citrom-díj:
ABOKOM   
 22 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
A javitás biztosan még várat magára....

Lizy -

2012.12.08. 17:16:12

Történt ugyanis , a mi kapunk előtt is csőtörés, amit ugy tudtak megoldani, hogy az aszfaltot kivágták.Több mint két évig töltögettünk sóderrel, mert az arra haladó jármüvek nagy zökkenésekkel jelezték nem tetszésüket.Többször fordultunk az illetékesekhez, a baleset és az ut tovább romlása miatt, de hiába.Most, végre több mint két év után beaszfaltozták.

"Az idő mindent begyógyit" ??

T. Svoboda.

FIGURA7878 -

2012.12.07. 07:50:44

Azért lenne olyan kérdésem is ha már így belemerültünk a dolgokba.Ki téríti meg az önkormányzat hibájából okozott káromat esetleg a munkából való kiesésemet?Mert tételezzük fel hogy a gyönyörű Abonyi utakon amit télen b@szik takarítani rendesen az önkormányzat és én egy hó álltal eltakart kátyúba lépek és eltöröm a lábam esetleg még a ruhám is tönkre megy ki fog kártalanítani?Vagy egy másik elég sok utat töltöttek fel vasúti kővel amit elfelejtettek meghengerezni és egy autókereke alóll kirepülő kő betöri az ablakom ne agyja isten fejbe vág és ott pusztulok.Ki fogja az üvegezést állni vagy a családom eltartani?Mert ha jól tudom az utak karbantartása nem a lakók feladata.

Válaszodat előre is köszönöm.

 

Jut eszembe....

napraforgo -

2012.12.06. 16:53:18

Normális!?!? Mondja Galla Miklós és én is kedves gandalf! Talált, süllyedt. Üdvözlettel, békével és áldással Neked és Családodnak.

Napraforgó

gandalf -

2012.12.06. 13:39:37

Egyetértek, akár én is írhattam volna!                                                                                 

Tisztelettel!  Gandalf

Igen, kedves........

napraforgo -

2012.12.06. 11:41:00

Nem ide való lakótársam ez itt pár év óta normális. Sok hozzászóló nyugtatgatja, mert ők már ezt szokták meg! De talán a többi építés, útkarbantartás, közmű kiváltás stb. mely jelenleg is folyik a józan észnek is ellent mond, nem beszélve az időjárás körülményeiről. De a város gazdái( sokak közülük évtizedek óta bérelt helyeik biztos tudatában) jól döntöttek,  jól előkészített "projekteket"( jó pénzen nyertes menedzserek bevonásával) indítottak útjukra. Igen, mindezek komoly, hitelből finamszírozott adónkból megvalósulóak, melyet majd gyermekeink és unokáink is nyöghetnek még. Tehát tessék várni a tavaszt az majd mindent megold!

És még...

Svoboda -

2012.12.06. 10:23:51

...lenti törvényből:

125-131. §55A helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete

A törvényességi felügyelet eszközei, terjedelme

132. § (1) A kormányhivatal a helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete körében az Alaptörvényben meghatározott feladat- és hatáskörökön túl:

a) törvényességi felhívással élhet;

b) kezdeményezheti a képviselő-testület összehívását, valamint e törvényben meghatározott esetben összehívja a képviselő-testület ülését;

c) kezdeményezheti a Kormánynál, hogy indítványozza az Alkotmánybíróságnál az önkormányzati rendelet Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát;

d) kezdeményezheti a törvényszéknél az önkormányzat határozatának felülvizsgálatát;

e) kezdeményezheti a határozathozatali, feladat ellátási kötelezettségét nem teljesítő helyi önkormányzattal szemben bírósági eljárás megindítását, a határozathozatal pótlásának elrendelését;

f) javasolhatja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős miniszternek, hogy kezdeményezze a Kormánynál az Alaptörvénnyel ellentétesen működő képviselő-testület feloszlatását;

g) kezdeményezheti a Magyar Államkincstárnál a központi költségvetésből járó támogatás jogszabályban meghatározott részének visszatartását vagy megvonását;

h) pert indíthat a sorozatos törvénysértést elkövető polgármester tisztségének megszüntetése iránt;

i) fegyelmi eljárást kezdeményezhet a helyi önkormányzat polgármestere ellen és a polgármesternél a jegyző ellen;

j) kezdeményezheti a helyi önkormányzat gazdálkodását érintő vizsgálat lefolytatását az Állami Számvevőszéknél;

k) szakmai segítséget nyújt a helyi önkormányzatnak a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben;

l) törvényességi felügyeleti bírságot szabhat ki a helyi önkormányzatra az e törvényben meghatározott esetekben.

(2) A kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásának célja a helyi önkormányzat képviselő-testülete, bizottsága, részönkormányzata, polgármestere, főpolgármestere, megyei közgyűlés elnöke, társulása, jegyzője (a továbbiakban: érintett) működése jogszerűségének biztosítása

(3) A kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásában vizsgálja a helyi önkormányzat:

a) szervezetének, működésének, döntéshozatali eljárásának jogszerűségét;

b) döntéseinek (rendelet, határozat) jogszerűségét;

c) törvényen alapuló jogalkotási, továbbá jogszabályon alapuló döntési és feladat-ellátási (közszolgáltatási) kötelezettségének teljesítését.

(4) Nem terjed ki a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárása - az (5) bekezdésben foglalt kivétellel - azokra a helyi önkormányzat és szervei által hozott határozatokra:

a) amelyek alapján munkaügyi vitának vagy közszolgálati jogviszonyból származó vitának vagy

b) jogszabályban meghatározott bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak van helye,

c) amelyet a képviselő-testület mérlegelési jogkörében hozott, a mérlegelési jogkörben hozott döntések esetében a kormányhivatal kizárólag a döntéshozatali eljárás jogszerűségét vizsgálhatja.

(5) A kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárása kiterjed a (4) bekezdésben felsorolt határozatokra is a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott körben, továbbá a (4) bekezdés a) pontja esetében, ha a határozat a munkavállaló javára történő jogszabálysértést tartalmaz.

 

Kedves Figura!

Svoboda -

2012.12.06. 08:45:36

Óhajod parancs....:-)

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól

Önkormányzati határozathozatali és feladat-ellátási kötelezettség elmulasztása

140. § (1) A kormányhivatal a helyi önkormányzat tájékoztatásának kézhezvételétől vagy a tájékoztatás adására nyitva álló határidő eredménytelen leteltétől számított tizenöt napon belül kezdeményezheti a törvényszéknél a helyi önkormányzat törvényen alapuló:

a) határozathozatali kötelezettsége elmulasztásának megállapítását és a határozat meghozatalára való kötelezést, vagy

b) feladat-ellátási (közszolgáltatási) kötelezettsége elmulasztásának megállapítását és a feladat elvégzésére való kötelezést.

(2) A határozathozatali, feladat-ellátási kötelezettség elmulasztásának megállapítására irányuló bírósági indítvány tartalmazza:

a) azon törvényi rendelkezés megjelölését, amely alapján a helyi önkormányzat határozathozatali, feladat-ellátási kötelezettsége fennáll, és

b) annak okát, hogy a kormányhivatal miért tartja a határozathozatali, feladat-ellátási kötelezettség elmulasztását megállapíthatónak.

(3) A kormányhivatal kezdeményezésére a törvényszék megállapítja a határozathozatali kötelezettség elmulasztását és határidő tűzésével kötelezi az önkormányzatot a határozat meghozatalára.

(4) A kormányhivatal kezdeményezésére a törvényszék megállapítja a mulasztást és határidő tűzésével kötelezi a helyi önkormányzatot, hogy biztosítsa a feladat-ellátást (közszolgáltatást).

(5) Ha a helyi önkormányzat a törvényszék által megadott határidőn belül nem tesz eleget határozathozatali kötelezettségének, a kormányhivatal a határidő leteltét követő harminc napon belül kezdeményezheti a törvényszéknél a mulasztás kormányhivatal által történő pótlásának az elrendelését az önkormányzat költségére.

Svoboda és Steve!

FIGURA7878 -

2012.12.05. 19:52:35

Nem akartam a cikkhez szólni,de most már megteszem.

Azt itt leírtátok,hogy mi a lakosság dolga és mi kinek a tulajdona.

De nem ártana ha leírnátok azt is hogy mi az önkormányzat dolga,kötelessége és azt miért nem teljesíti.

Holott rájuk is vonatkoznak jogszabályok ha jól tudom.Őket ki ellenőrzi hogy elvégezték e vagy elvégeztették az ő feladatukat.

Esetleg hol milyen szervezetnél lehet panaszt tenni vagy feljelenteni a hivatalt?

Legyetek szívesek erre is választ adni mert szerintem lennének olyan emberek aki szeretnének ezzel a jogukkal is élni.

Köszi.

Abokom

Steve968 -

2012.12.05. 14:34:19

elérhetőségei

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

akkor ennyi...

sztszb1979 -

2012.12.05. 13:13:09

Az alábbi jogszabályok ismerete tükrében éli az ember az életét, joggal elvárható lenne, hogy fel tud hívni egy szolgáltatót, amit még ma sem sikerült...

Nem reméltem, hogy tökéletesen sikerül a helyreállítás, de a halmok elsímítása akkora nagy munka lett volna?! Arra lettem volna kíváncsi, hogy így hagyják, vagy esetleg... Még egyszer hangsúlyozom, nem a fa a lényeg, a termését is az szedi, aki érti, és nem sikoltozok érte!!!

A lényeg, hogy nemcsak csúnya, hanem veszélyes is, amit itt hagytak... főleg ebben az időben... Vagy nekem kellene körrbe keríteni?!

Azzal a ténnyel valóban nem voltam tisztában, hogy a Szolgáltató az Önkormányzat tulajdona...

Szóval továbbra is írthatom a parlagfüvet a közterületen, míg ilyen élhető környezetet bitosítanak számunkra... Tényleg röhej!!!

 

Csak jogszabályok ismerete

Steve968 -

2012.12.05. 10:59:51

Az közterület, az önkormányzat tulajdona - az nem azt jelenti, hogy mindenkié. Ha kiültetsz valamit akkor ezzel tisztában kell lenned, hogy az nem a tiéd.

 

Különböző szintű jogszabályok pedig rendelkeznek a portád előtti terület karbantartásával. Kötelességed a járdát tisztán tartani, a vízelvezető, szikkasztó árkok funkcióját biztosítani. Abonyban előszeretettel ültetik be fákkal, sövényekkel, majd hevesen reklamálnak, ha kiszedik azokat. 

 

A kapubejáró kialakítása is engedélyköteles, amit Abonyban szintén nem szokása a lakosoknak megkérni. A Közút munkatársa egyszer meg is kérdezte, hogy Abonyban nem szokás engedélyt kérni. Majd lesz még felzúdulás az Újszászi út felújításánál, mikor a vízelvezető árkok kialakításánál felszedik a viakolort, stb.

 

A cikkben lévő területet ebben az időben lehetetlen normálisan "megcsinálni" ...

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

röhej

veroniq -

2012.12.05. 10:58:20

Én tudom, hogy ez törvény szerint így van, de ez egy röhej!{#emotions_dlg.intraining}

Nem...

Svoboda -

2012.12.05. 10:47:56

....mundér-védelem, vagy bármi más, hanem Ptk. 126. § A föld tulajdonosa megszerzi mindazoknak a dolgoknak a tulajdonjogát, amelyek utóbb váltak a föld alkotórészévé (növedék). Ezt a szabályt a termékre, a terményre és a szaporulatra nem lehet alkalmazni, ha az valamely jogviszony alapján mást illet.

Az ingatlan előtti terület karbantartására pedig helyi, önkormányzati rendelet van.....sajnos ilyen világot élünk...amiről azt hittem az enyém, az nem az enyém, de nekem kell gondoznom, karbantartanom...

jaj neeeeeee

veroniq -

2012.12.05. 10:14:51

Ugye nem azt szeretnék mondani itt a mundér becsületét védő emberek, hogy ab abszurdum ültetek szép fákat a házam elé, és az MINDENKIÉ? Mondjuk van ott egy tízéves diófa, egyszer gondol egy nagyot a polgármesteri hivatal és megérkeznek, kivágják és elviszik..... Vagy amikor érik a gyömölcs, akkor fogják magukat és learatják..... Ez a közterület- nem közterület téma nagyon kényes. Amikor rendben kell tartani, akkor azé, aki ott lakik, amikor meg élvezni kell a javakat, akkor mindenkié? Ez azért nem egészen így van...... Legalábbis remélem. Mert ha így van, akkor a két hónappal ezelőtt ültetett növényeket inkább felszedem a házunk elől és beültetem kerítésen belülre...... {#emotions_dlg.Confused}

újabb pontosítás

sztszb1979 -

2012.12.05. 09:28:20

Nem a diófa itt a lényeg!!!! (mellékesen meg kell jegyeznem ismét a parlagfüves közterületet a ház mellett) Azt szerettem volna csak megtudni, hogy meddig kell a krátert nézegetnünk, de most a hó megoldotta... utána meg jön a fagy... Kedves Markó Ferencnek köszönöm a hozzászólását, ö megértett, nem szándékoztam ugyanis télen füvet nyírni... de márciusig sem várunk a helyreállítással...
Diófánk????

Svoboda -

2012.12.05. 08:37:55

Arról a fáról van szó, amelyik a ház előtti, vélhetőleg közterületen áll? Mert ha igen, akkor az nem az olvasóé sajnos, hanem azé, akié a terület, ahova elültették a fát....

Közterület

ellike51 -

2012.12.05. 00:33:29

az említett probléma helyszíne én úgy olvastam...

A diófánk ott van (annak termésével?) - tovább nem ragozom...

 

Minden bizonnyal tavaszig eltűnik az a kellemetlen "kráter", ha nem, hát most megígérem elmegyek és rendbehozom!

Kérek emkeztetőt ide március 14-ig!

pontosítok

sztszb1979 -

2012.12.04. 23:55:33

Hogy egyértelmü legyen: ha azt mondja valaki, hogy nem marad olyan a házunk eleje, mint ahol bomba robbant, nem kellene ezt a pár sort írnom... és azt se bánom, hogy más teszi tüzre a diófánkat. Söt tovább szedem a házunk melletti szennyvíz átemelö területén a parlagfüvet nyaranta... legyen bármikor csötörés, akkor is megkérdezem a munkásokat, kérnek teát vagy esetleg...
Normális

ellike51 -

2012.12.04. 23:13:32

az lenne, ha nem lenne csőtörés, nem kellene javítani és elviselni az ezzel járó kellemetlenségeket.

 

De oly korban élünk még sajnos, amikor semmi sem örök - még a mi életünk sem.  

Ami hirtelen helyrehozható azt az illetékesek - érdekük is - igyekeztek mielőbb helyrehozni, ahogy a cikkben olvasható, a sztori tehát jól végződött.  

 

A fű pedig? 

Sajnos csak tavaszra fog kihajtani bárhogy is szeretnénk előbb.

 

Már csak azt nem értem; milyen információ kellett volna még?

Az, hogy mikor törik el a cső?

jogos

sztszb1979 -

2012.12.04. 22:35:49

Nincs itt másról szó csak információhiányról... Az meg egy módon orvosolható. Valószínü, nem barlangban lakunk, és fizetünk is annyit... Meg hát emberek is volnánk, nemdebár!?
Mi lett volna normális?

Földműves -

2012.12.04. 20:24:34

    Kérdésem a tárgyban szerepel!

Tereprendezés

Markó Ferenc -

2012.12.04. 19:50:44

Biztos vagyok benne, hogy egy pár napot várnak a fiúk a föld szikkadására.

Utána helyre lesz állítva a terep. Tavasszal újra száguldhat rajta a fűnyíró!

Nálunk is úgy történt anno!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok