Mi Abonyunk - Blaskó Sándor szobrát avatták Törtelen
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.10.06. 17:53

Boldogasszony - szobor avatás Törtelen- A közelmúltban ünnepélyes keretek között avatták fel Törtelen Blaskó Sándor abonyi szobrászművész alkotását, a Boldogasszony- szobrot. Godó János polgármester kihangsúlyozta, hogy a szobor a falu önkormányzatának egyetlen fillérjébe sem került, azt ajándékba kapta Törtel. A Millenniumi emlékpark még 2007-ben jött létre közadakozásból. Godó János az ünnepségen elmondta, hogy azért avatnak Boldogasszony- szobrot, mert Mária országában élünk, és a Kárpát- medencében száznegyvenhat Mária kegyhely létezik. Már egy zarándokcsoport be is jelentkezett. Az ünnepségen Bekő Dóra leplezte le a szobrot, Sajtos József katolikus plébános megáldotta. Dr. Kiszely István antropológus, címzetes egyetemi tanár mondott köszöntőt majd Maczkó Mária énekművész Mária énekeket énekelt. A polgármester szerint már nem csak országosan, hanem határainkon túl is ismert a törteli szoboravató, mert Erdélyben is tudnak róla. Az ünnepség a nemzeti egységet szimbolizálta, hiszen erdélyi vendégek is érkeztek a programra.

Képek: www.tortel.hu, Pásztor József, itt egy egész galéria is van a képekből!

Közélet:
Törtel   
 5 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
No...

Süllő -

2012.10.10. 08:50:21

Köszöntelek újbóli visszatérésed alkalmából...{#emotions_dlg.facewithglasses}

Sajnos

ellike51 -

2012.10.09. 23:08:35

ilyen világot élünk... lehet, hogy megérdemeltük?

 

Emberek vagyunk és különbözők, talán ezért is lehetnek eltérő ízléseink.

Ami oda került mégha "ingyen" is van, az sincs valójában ingyen, azt mindenki tudhatja.

Az pedig, hogy valakik lekicsinylik...? sebaj.

 

Volt már nagyon sok példa a zene- és művészettörténetben...

 

Isten éltesse - így ismeretlenül is - sokáig az alkotót  Blaskó Sándort!

Remélem lesznek követői is, akik azt az emlékparkot ingyen alkotásaikkal gazdagítják!

 

Ajándékba kapták

Bugi -

2012.10.09. 22:39:38

Így már értem miért áll még ott mindig a pusztán,de remélem egyszer elkerül méltó helyére valahol Indiába vagy Kínába ahonnan hozhatta valaki szuvenírként.Csak feltételezem hogy műanyag vagy felfújható az egyszerűség kedvéért.....

Szerintem inkább

északi mágus -

2012.10.07. 09:02:53

írónak kellene mennie, hátha...

 

 

Úristen....

Tárgyilagos -

2012.10.07. 07:58:39

Ez a .......szobor.........Magyarországon van?


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok