Mi Abonyunk - Nagy hiányosság Törtelen
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.08.11. 23:06

Törtelen nincsen olyan játszótér, melyet a gyerekek a hét minden napján használhatnának. Erről számolt be lapunknak az egyik helyi lakos, aki elmondta, hogy csak az oktatási intézményekben van ilyen létesítmény, valamint az úgynevezett Malomban, mely a Művelődési Házhoz tartozik. Ez utóbbi azonban sajnos hét végente általában zárva tart. „ Nem kérhetem meg, nem hívhatom fel a művház vezetőjét, hogy nyissa már ki szombaton vagy vasárnap az épület udvarát, mert a gyerekeink játszani szeretnének. A polgármesteri hivatallal szemben van egy nem túlzottan szemrevaló telek, mely itt éktelenkedik és az önkormányzat tulajdonában van. Szerintem itt remek helye lenne egy játszótérnek. Az is elképesztő, hogy rendezvény sem nagyon van Törtelen, ha például valódi gyereknapra szeretnénk vinni csemetéinket, akkor át kell mennünk Kőröstetétlenre. Ez tiszta szégyen, a fiataloknak nincsen semmiféle szórakozási lehetőségük. Én elhiszem, hogy nincs pénz, de ezek nagyon fontos apró dolgok lennének annak érdekében, hogy Törtel élhető település legyen. Egyre nagyobb a szegénység is Törtelen és munkalehetőség sincs. „- mondta el a lakos

HH
 

Citrom-díj:
Törtel   
 4 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
talán még rosszabb....

veroniq -

2012.08.22. 12:07:13

Közben én is megtudtam ma reggel, hogy itt nem lehet játszóteret kialakítani, legalábbis az önkormányzatnak ebben a formában nem, mert ez valójában egy magántulajdonú telek! Viszont tényleg nem lehet büszke erre az állapotra senki sem..... Itt, a település központjában, szemben a Községházával.... Remélem, hogy a tulajdonosnak előbb vagy utóbb lesz lehetősége arra, hogy hasznosítsa. Nem bántani szeretnénk ezzel és elnézést kérek, hogy azt írtam, hogy önkormányzati tulajdonban van. A lakosság azt hiszi mindenestre..... LŐVE

Büszke lehet rá a tulaj...

tyb -

2012.08.22. 11:37:37

Gondolom, hogy a parlagfű-rendelet nélkül, itt forgathatták volna a Jurassic Park legújabb részét...Király

 

Egyébként a jelenlegi "hasznosítás" helyett még egy játszótér kialakítása is ésszerűbb lenne. Az ilyen parlagon hagyott területeket azonnal "államosítanám" és kiutalnám bérföldként, vagy közösségi hasznosítás alá vonnám. Talán akkor nem éktelenkedne ennyi parlagföld...Nyelvöltés 

információ pontosítás..

kisvirag -

2012.08.22. 10:38:27

A képen szereplő telek nem az ömkormányzat tulajdonában van! Ez a telek magántulajdon!

háhá....

III.István -

2012.08.12. 08:11:52

Szombaton biztos hogy egész nap nyitva van mert piaci nap és egy az udvar a piactérrel....(én még nem láttam ott játszó gyereket) csak szerintem az a baj hogy a malomépület belső udvarán van,noha a gyerek tudna játszani ott is de mondjuk mutogatni jobb volna a főtéren....


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok