Mi Abonyunk - Abony nem cicózik, beperli a biztosítót
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

admin - 2010.12.17. 15:43:51

Ki fizet a károsultaknak?

Több lakos is jelezte Abony város önkormányzata felé azt, hogy kátyúba hajtott és ezért sérülés történt a gépjárművén. Mindezért kártérítést kértek az önkormányzattól. Lapunk úgy tudja, hogy erre már átcsoportosítottak pénzt és hamarosan kártalanítják is őket. Százezres nagyságrendű károkról van szó.

A helyi önkormányzat továbbpasszolta a labdát a biztosító társaság felé, de az Allianz Hungária Biztosító Zrt. arra való hivatkozással, hogy a helytállási kötelezettség nem terjed ki a külön jogszabályban meghatározott útkezelői, útkarbantartói kötelezettség elmulasztásával okozott károkra, nem fizet. Ugyanakkor a közbeszerzési eljárás során kitétel volt a kátyúkárok megtérítése, ez a szerződésben is szerepel.

A dolog pikáns. Több okból is. Most négyen kértek kártérítést, de nyilván sokkal többen lennének azok, akik ezt megtehetnék. Ha híre megy a dolognak és mindenki bejelenti a kárt, az önkormányzat a vacak utak sok százezret fizethet a lakosságnak. A kátyúkárosultakat nyilvánvalóan nem érdekli, hogy ki fizet a végén, ők csak szeretnék a javítás költségeit megkapni. Megkapják, hamarosan. Viszont, hogy az önkormányzat mikor jut pénzéhez, nem tudható, mert hosszú évek is eltelhetnek. Ha jut egyáltalán, hiszen az igazságszolgáltatás útjai kifürkészhetetlenek.

Abony Város önkormányzatának a biztosítási alkusz cége a Bróker Royal Biztosítási Alkusz Kft., mely cég is váltig állítja, hogy az önkormányzat és a Hungária Biztosító közti szerződés szerint fizetnie kéne a biztosítónak, mert a szerződés bizony kiterjed erre a kárra.

Hol is voltak az ominózus kátyúk? Hát, nem a Holdon….

  1. Radák út, ahol az egyik lakos személygépjárművével kátyúkba hajtott, melyek 25-30 cm mélyek és 40 cm szélesek, fél méter hosszúak. A gépjármű bal első futóműve sérült.
  2. Mátyás király út, ahol egy ökölnyi méretű kő kiütötte az autó olajteknőjét, és ennek következtében elfolyt a motorolaj. (alsó képen látható)
  3. Kálvin János utca: útpadkán lévő mélyedésbe hajtott az egyik károsult, ez megdobta az autót, minek következtében az első lökhárító bal oldalával a szegélykőnek csúszott. Az első lökhárító keresztben átrepedt, nem javítható, cserélni kell.
  4. Mátyás király út: Az egyik lakos egy 30 cm mély, 1 m széles és 1,2 m hosszú kátyúba hajtott, ennek következtében a gépjármű eleje sérült.


Ennyi. Ugye Önöknek is ismerősek ezek a szituációk?

Képen: "Mátyás király út, ahol egy ökölnyi méretű kő kiütötte az autó olajteknőjét, és ennek következtében elfolyt a motorolaj."

LŐVE
 

Közélet:
Utak   
Kátyú   
 16 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nem illik rám!

Truckman -

2010.12.25. 09:54:26

Én nem sajnálom magam, se nem szeretem magm. Csak ha bemondom az igazat, az SOKAKNAK FÁJ! Munkában tényleg a legjobbra hajtok mindenki előtt! Ezért is hívnak bent Sztahanovistának. Nem is tagadom. Ezért viszont sokak irígyek rám. :)
nárcisztrikus......

én -

2010.12.25. 07:16:55

Akkor ugye igazam van....trucki nárcisztikus..szerintem egyértelmű...
Sigmund Freud

Steve968 -

2010.12.25. 04:53:36

Lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg. A pszichológiában a nárcisztikus személyiség az, aki nagyon szereti (sajnálja) magát, de fontos hangsúlyozni, hogy a kifejezésnek nincs alaphelyzetben patológiás értelme. Kívülről nézve úgy látszik, hogy a nárcisztikus személyiségnek nagy az önbizalma, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önértékelés az igaz. A nárcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie. A nárcisztikus személyből, sok más emberhez hasonlóan, általában hiányzik az empátia képessége, de problémáikat kezelni tudják azzal, hogy igényüknek megfelelő foglalkozást választanak, mint például színészet, tanítás, vezetés, és általában a média. Ezekben a foglalkozásokban a nárcizmussal még exhibicionizmus is párosul. Csaó-csaó: Steve968
Nárcizmus

Steve968 -

2010.12.25. 04:51:59

A nárcizmus a nárcisztikus személyiség által mutatott tulajdonságok és viselkedés absztrakciójának a neve. A nárcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés szemelyiség vonása. Alkalmazzák az elnevezést társadalmi csoportra, gyakran használják utalásként elitizmusra, vagy közönyösségre mások nehéz helyzete iránt. A nárcizmus kifejezést Sigmund Freud alkotta meg a görög mitológiai alakra, Narcissusra utalva. Ő egy betegesen önhitt fiatal férfi volt, aki beleszeretett saját tükörképébe. Freud úgy hitte, hogy egy bizonyos szintű nárcizmus mindannyiunkban születésünktől fogva jelen van. Andrew P. Morrison szerint felnőtt korban egy indokolt mennyiségű nárcizmus teszi lehetővé, hogy az egyén tisztában legyen szükségleteivel, ezáltal pedig kiegyensúlyozottá váljon másokkal való kapcsolataiban. Csaó-csaó: Steve968
Truckman

én -

2010.12.24. 21:09:49

nem látszik rajtad a sok OKJ-s bizi ! Aki a végzettséget 1 t-vel írja..... Amúgy a nárcisztikus azt jelenti hogy önimádó. Az idióta azt jelenti hogy az IQ-ja kb.a béka segge alatt van.Hát a tiéd is ott valahol lötyög..Érted...??? Tehát nincs igazad ! Ha egyszer szar az út akkor az szar.Nem lehet rajta közlekedni.Érted ?????
...

DArtagnan -

2010.12.20. 21:45:58

Ha beleolvasnék a biztosítós szerződésbe, biztosan találnék olyan 'szabályokat' amik ütik egymást, így ebből kifolyólag, a biztosítónak kötelessége lenne vmit tennie... Ha nem is kifizetni a károkat, de legalább az útkarbantartó céget perelni, vagy a tökeit szorongatni...
Mondóka

Truckman -

2010.12.19. 18:07:12

Te vagy Én, Én vagy Te! Melyikünk a hülyébb én vagy te? Nárcisztikus? Ammeg mi? Vagy lehet hogy azt az "r"-t is véletlenül közéütötted? :s
Csucsukám!

Truckman -

2010.12.19. 17:59:12

Ezt megsem hallottam! Amúgy tévedsz! Sok OKJ-s bizonyítványom van, mondjuk nem is nem is létminimumon vagyok miattuk bejelentve. (Szakmásított bér) Csak tudod amit adnak, adnának, azzal éhenhalnék. Ahogy nálam felsőbb végzetségűek is. Ahogy azt szoktam látni a munkaügyin, mikor be be lesek! Tucatnyi bizonyítvánnyal várdogál sorszámmal a kezében, a csodára! Kitörölheted a segged a sok bizonyítvánnyal manapság! Szóval másképp próbálj hergelni, mert ez qrvára nem jött be!
Tuskó

én -

2010.12.19. 17:44:08

vagy te Trucki.Látszik hogy nincs gyereked.Egy önző nárcisztikus idióta vagy...
Truckman

csucsu -

2010.12.19. 10:34:50

Truckman - 2010.12.18. 15:21:10 A te értelmezésed szerint ?kik? kátyúkárt szenvednek azok csak figyelmetlen, úgynevezett vakegerek. ?kik csak néznek elöre, ki a fejükből, de nem látnak? Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy az út kezelőjének, fenntartójának a feladata az utak karbantartása, hogy ne csak az olyan mágusok tudjanak egy városban közlekedni, mint te. Azt tapasztalom, hogy nagyon osztod az észt. Meg kellene értened azokat az embereket is, akik nem érnek fel olyan magasságokban, mint a hozzád hasonlók. A megszerzett jogosítványodra nagyon vigyázz, mert úgy gondolom ez az egyetlen hivatalos (oktatási intézmény által kiadott) dokumentum, amivel büszkélkedhetsz.
Tudom már ki vagy ÉN!

Truckman -

2010.12.19. 08:29:25

Te vagy ez, vagy legalábbis "felfogásod" detto ezé a nőé: http://www.youtube.com/watch?v=uFBhXuzEM58 Remélem nincs jogosítványod!
Út állapotáról ???

én -

2010.12.18. 20:49:38

És hogyan kell megállapítani az út állapotát ???Pl.ha nem látszik az út állapota a hótól ?? ÉN nap mint nap levezetek több kilométert.Tulajdonképpen Abony sok utcájába bemegyek de ha áll a víz az út közepén akkor hogy kellene megállapítanom hogy a tócsa alatt van-e gödör? Előtte belesétálok és ha van benne mélyebb gödör kikerülöm.Már persze ha van merre kikerülni ......
Csucsu

Truckman -

2010.12.18. 15:21:10

Asszem, majd ha felnősz 1x, majd megérted! (Amúgy 1 észrevétel: Általában azok nem értik ezt meg, kik nem mások, mint a vakegerek.)
Kivételesen

ketila -

2010.12.18. 13:33:04

Majdnem teljesen egyetértek Trucki-val. Sajnos úgy kell vezetni, hogy az ember meggyőződjön az út állapotáról nehogy egy ilyen kátyúba beledobbantson. Ha nem így vezetnék már sokszor lett volna futómű problémám. Az, hogy vezetés közben telefonálnak, segédeszköz nélkül, (remélem akit érdekel tudja miről beszélek, ezért büntetnek, nem eleget) és ezzel elvonják figyelmüket a vezetéstől, ugyanúgy kellene büntetni azokat akik felelősek az úthibákért mert ezzel szintén elvonják a figyelmet a vezetéstől.
Húúúúúú!

csucsu -

2010.12.18. 12:25:40

Vakegerek Truckman - 2010.12.17. 20:38:38 Mit értesz azalatt, hogy ?az olyan közlekedési partnereket kik csak mennek, de nem vezetnek, és kik csak néznek elöre, ki a fejükből, de nem látnak!? Ez most találós kérdés? Állj! Megvan, kivilágítatlan, de működő személyfelvonó min. két utassal. Talán rovásírással tudnál csavarni rajta.
Vakegerek

Truckman -

2010.12.17. 20:38:38

Sajnos észreveszem nap mint nap, az olyan közlekedési partnereket, kik csak mennek, de nem vezetnek, és kik csak néznek elöre, ki a fejükből, de nem látnak! ...viszont, ha megvan a baj, saját ökörségüknek köszönhetően, síránkozni azt bezzeg tudnak!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok