Mi Abonyunk - Megfélemlítik gyermekeiket?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

admin - 2010.12.16. 14:14:45

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Kérem segítségüket az alábbi levél közzétételében, segítve több mit sem sejtő szülőt, akik lehet, hogy nem is tudják, hogy gyermekeik milyen atrocitásoknak van kitéve nap mint nap az iskolából hazafelé vezető úton.

 

Tisztelettel: Egy aggódó szülő Íme a levél: Szeptember óta bántalmazzák a gyermekeinket! Egy történet, melynek sajnálatosan szemtanúja voltam, a ceglédi vasútállomáson történt, illetve mivel a gyermekeim Cegléden tanulnak, így ők is gyakran szenvedő alanyai a Cegléden garázdálkodó hordának: Korábban csak a diákoktól, hallottam különböző rémtörténeteket, melyeket egy picit gyermeki túlzásnak éreztem és fenntartással fogadtam. Azonban a napokban magam is szembesültem eme fiatalkorú bűnözők brutalitásával. A következő történeteket mesélték el, amik már szeptember óta folynak Cegléd utcáin, a vasútállomáson, illetve aki feljut a vonatra, annak a vonaton. Ugyanis aki iskola után úgy gondolja, hogy indulhat haza, koránt sem biztos, hogy épségben hazatér.

Ez a körülbelül 20 fős, 20 év körüli etnikai kisebbség (horda) rendszeresen, már az iskolák kapuinál, az utcákon várja áldozatait, akiket megfélemlítve, gyakran megverve, megalázva kényszerítenek értékeik átadására. Akiknek sikerül eljutniuk a vasútállomásra, ők sem nyugodhatnak még meg, mert az állomáson tovább folytatódik az erőszakosság. Pénzt követelnek tőlük, cserébe azért, hogy verés nélkül felszállhassanak a vonatra. Egyik alkalommal, amikor egy diáknak sikerült feljutnia a vonatra, a horda tagjai utána mentek, és ott az utazó közönség láttára nyakára lánccal összekötött botot tekertek, így fojtogatva tették védekezésképtelenné, miközben társaikkal kirabolták.

Ez első hallásra is borzasztónak tűnt, amiről azt gondoltam, ilyen mértékű brutalitás nem lehet kitaláció a diákok részéről. A következő nap ebben meg is erősített, amikor közvetlenül több ismerősömtől értesültem, hogy pénteken iskola után 2-3 diákot és egy szülőt is megvertek a nyílt utcán. A tanári körökből is kiderült, hogy ez a brutalitás már szeptember óta gyűrűdzik Cegléd utcáin, ahol már a tanárok nem tudják megvédeni diákjaikat. Volt rá precedens, hogy az iskola előtt egyikük nyakához kést tartva fenyegették. Napjainkra már olyannyira felbátorodtak, hogy beugrálnak az iskola területére is, ahol kiszemelt áldozataikat bántalmazzák. Egy alkalommal észlelve az iskola udvarán zajló verést, a tanári vezetés értesítette a helyi hatóságot, akik öt perc után sem értek a helyszínre, ami körülbelül gyalogosan egy perc onnan, majd a második értesítés után sem mentek, a megérkező rendőrök elől menekülő tettesek után. Ezen események hallatán elhatároztam, hogy amikor időm, munkám engedi, elkísérem gyermekem az iskolába, illetve elé megyek és hazakísérem onnan.

Egy ilyen alkalommal, miközben az állomáson vártuk a vonat indulását, láttam, hogy egy nagyobb, társaság vasúti töltéskövekkel felfegyverkezve érkezik a peronra, ahol kettő felszállni készülő felnőttre támadnak. Rövid időn belül közel 20-an vették körül őket, és mint a hiénák, egy személyre egyszerre 4-en, 5-en támadtak. Ezt követően kisebb dulakodás alakult ki, mely következtében az említett két utazó gyalogosan menekülni kényszerült, mivel azok, a kezükben lévő vasúti kövekkel dobálni kezdték őket, és csak a szerencséjükön múlott, hogy komolyabb sérülés nélkül el tudtak menekülni a helyszínről.

Sajnálattal tapasztaltam, hogy nem csak a rendőrség részéről nem került sor intézkedésre, de a szülők passzív hozzáállása sem érthető. Bár ez betudható annak, hogy a gyerek megfélemlítései célra vezetnek, így azok nem merik otthon elmondani az őket ért inzultálásokat. Ezúton felhívnám a tisztelt szülők figyelmét, hogy a gyerek haza érkezése után, igenis érdeklődjenek értékeiknek (mobiltelefon, pénz, ruha stb.) hollétéről, illetve eltűnésének valódi okáról, hiszen lehet, hogy gyermekük e horda áldozatává vált.

Ha ez bebizonyosodik, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget, mivel lehet, hogy a feljelentések hiányában nem tud intézkedést foganatosítani a rendőri szerv.

 

Egy aggódó szülő.

Közbiztonság:
 8 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Hozzá állás

Mimi mama -

2010.12.18. 10:56:21

Ez aztán a jó hozzá állás Truckman! Szerinted mit csináljon egy 14-15 éves fiatal aki egyedül van ,egy 20 fős társasággal szemben? Te sem gondolod komolyan, hogy a magabiztosság elég egy nyakadhoz tartott késsel szemben!!! Az ilyen embereket pedig nem lehet észérvekkel meggyőzni éppen azért mert az IQ-juk mélyen 60 alatt van!
Hm...

Truckman -

2010.12.17. 14:05:53

Anno mikor engem is "bántalmaztak" mikor iskolából hazafelé mentem gyalog! Voltam úgy hatodikos. Sírva mentem haza apámhoz, hogy jöjjön, és megmutatom nekik kik voltak, és verje el őket ő! Mert engem meg vertek. Apám erre adott 1 pofont, s csak ennyit mondott: -Ezt azért kaptad tőlem, mert alul maradtál! Azóta sosem maradok "alul"! Bár nekem az elsődleges védekezési forma, az hogy ésszel győzedelmeskedek! De volt már rá példa is, hogy sajnos az ész nem volt elég! Tehát a cikkhez szólva, ki anyámasszony katonája, az meg is érdemli, hogy "bántalmazzák"! Cegléd, ceglédi bandák! Nos, erőszeretettel portyáznak 2 literes kannásborral, bagóval a szájban, effélék felénk a padozatokon. Jómagam nap mint nap találkozok velük szinte ISKOLAIDŐBEN! A baj ott kezdődik, hogy mindenki mikor meglátja őket, inkább a park másik oldalára "menekül"! Amit persze észrevesznek, és máris adott a fölényük. Számukra nincs iskolás, felnőtt, vagy öreg! Csak potenciális célpontokat keresnek! Engem is az egyik banda már bemért, miközben határozottan léptem a parkban egyenest feléjük. Azt figyelték, hogy hogy viselkedek, vajon kitérek e, keresték a kontaktot velem. HÉ? VAN CIGID? ...kérdezte az egyik. Mire odamentem, és adtam volna neki, de mondtam neki bocs, nem cigizek! Azzal tovalépve a hordától, pár lépéssel áréb rágyújtottam. -HEEH! BESZOPATOTT A KÖCSÖG! ...szólt oda neki az egyik. Mire én ezt halva, mint ha otthon hagytam volna valamit, sarkon fordultam, és visszafelé vettem az utamat. Mondanom sem kell, hogy a banda már nem is volt összetartó mire odaértem közébük. Csak az állt ott szerényen, ki tőlem bagót akart kérni! De nem szólt! Mindig felkészült vagyok. Akár 1 testőr. Számomra mindenki ki a környezetemben mozog "ellenség"! Én nem rejtem el a szatyrom mélyére a brifkóm, mikor a piacról vásárolva hazafelé igyekszem, hanem hagyom a tetején a bevásárlószatyornak! Amúgy, mint egy "csalogató" valamit, valakiknek! Felénk, pláne Kedden, Pénteken, és Szombaton, sajnos elég sok valakik járják a főutakat, gyalogos kereszteződéseket, áldozatra lesve. Nos egyszer láttam egy filmet, abba is megtámadta a főszereplőt, egy zsebes. Mire az csak annyit mondott a zsebesnek, mielőtt az még az karóráját lenyúlthatta volna: -Bazdmeg! De miért pont itt?! (Azzal fogta gyereket, és bevágta a kirakatba a fejét, majd nemes egyszerűséggel felnyársalta a nyakát, a betört kirakatüvegen.) AKI A MAI VILÁGBAN FÉL, HALOTT! A félelem annyiból jó, hogy megtanít "túlélni"! Ha már nem is félsz,de ugyanakkor korántsem vagy vakmerő, nos akkor te vagy az ÁSZ! ;) Nincs jobb annál, mikor már puszta tekinteteddel is megálljt parancsolsz!
Ez is érdekes adalék

Tárgyilagos -

2010.12.16. 21:32:48

http://www.youtube.com/watch?v=n0hvUxtykWg&feature=player_embedded
Közöny

joeblack -

2010.12.16. 18:48:51

Erre a problémára is van megoldás. Át kellene menni Ceglédre, kifigyelni a bandát és úgy elnáspágolni őket, hogy egy életre elmenjen a kedvük az ilyen szórakozástól.
amíg...

fejesg -

2010.12.16. 15:39:32

~ a gyerekek erőszakos TV-műsorokat néznek ~ sok szülő nem törődik a gyerekeivel, itt a pénz fiam/lányom, én nem érek rá ~ egyes személyek a segély miatt szülnek gyekeket, majd kicsapják az utcára "lopjál magadnak..." addig nem várhatunk mást. fg
Google ...

Hunter -

2010.12.16. 14:31:55

... kompatibilis link :D :D
Hunter.

Zsolti -

2010.12.16. 14:29:20

Hogy hogy a "rendőrök" és a "vigyázzák" szavak ékezetesek? :D
Kezdenek elszaporodni a hasonlo esetek...

Hunter -

2010.12.16. 14:27:27

..., sajnos nalunk is nagy port kavart az alabbi eset: Rendőrök vigyázzák a rendet

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok