Mi Abonyunk - Vissza a jövőbe!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.06.21. 13:54

„ Remekül „ sikerült a kommunikációja az ivóvíz hálózat rekonstrukciós munkálatainak. A Kincskereső június 21-i számában már olvasható, hogy mit is mondott Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester a hivatalos átadási ceremónián, avatáson egy hét múlva, azaz június 29-én. Nem, nem elírásról van szó, csupán arról, hogy valószínűleg egy héttel korábban jelent meg az az anyag mely olyan érdekfeszítővé sikeredett, hogy tövig rágtam a körmöm. Megvilágosultam, mert megtudhattam, hogy szeretett városunkban tízezrek élnek…. „ Tízezrek ivóvize lett biztonságosabb és egészségesebb „ Ugyanis közel 20 ezer ( 16.000 körüli a lélekszámunk ) ember számára biztonságosabbá és egészségesebbé az ivóvízfogyasztás.

Azt tudtam eddig, hogy nem volt túl egészséges, de azt nem, hogy ezek szerint eddig még veszélyes is volt….. Most legalább már biztonságos. Szóval a polgármester már most elmondta, 21-én, hogy 29-én mit mondott. Hangsúlyozta, hogy a jövő nemzedékei számára is kulcsfontosságú feladat az egészséges ivóvíz biztosítása. A kis szösszenet kiemeli még, hogy az üzemeltetőnek hatalmas felelőssége lesz a megfelelő minőségű víz biztosításában. Ezt a sajtóközleményt Abony Város Önkormányzata adta ki, legalábbis ez áll a Kincskeresőben. Gratulálunk a magas szintű kommunikációs szakmai munkához….

Más. Június 29-én nagy nap lészen. Avatnak. Több dolgot is. Érdeklődve látom, hogy az ivóvizes pályázattal kapcsolatos záró rendezvény 10.30-kor kezdődő sajtótájékoztatóval zárul, 10.15-kor avatnak. Viszont a sajtótájékoztató kezdetekor, ugyanezen a napon 10.30-kor kezdődik a Mikes tónál is a záró rendezvény. Polgármesterünk nyilván helikopterrel érkezik majd egyik helyszínről a másikra, hogy időben odaérjen. No, meg a vendégek is. Igaz, a program a tónál vendégvárással és a Fúvószenekar és Majorette csoport bemutatójával kezdődik, ami 11-ig eltart. Ezek szerint őket majd nem nézik meg a prominensek. A meghívókból nem derül ki, hogy ki mond beszédet, ki avat. A jelek szerint kis családi rendezvények lesznek ezek, mert nem jönnek magasabb szintű politikusok Abonyba. 12.30-tól egészen 18.00-ig családi napot tartanak a tavon, ahol lesz kajak- kenu bemutató és csónakázni is lehet. Kíváncsian várjuk….

LŐVE
 

Citrom-díj:
Abony   
 9 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Jó minőség.....

napraforgo -

2012.06.24. 16:00:27

A minőségi javulás tény, mint az is, hogy az eternitcső megléte ezt rontja. Abony arról nevezetes-sajnos-mindig fél megoldásokat produkál (lásd főtér, strand, "csónakázó tó", giga piac, stb.). Talán ezért a fél megoldások megvalósulása előtt kellene kicsit józanabbul gondolkodni és dönteni, akkor lenne igaz, hogy aki nem dolgozik az nem hibázik...... Mert ebben a szűk költségvetésben minden forint sokat jelent.

Zsákutcákban

ellike51 -

2012.06.22. 10:20:19

a legtöbb helyen a vízvezeték végére tesznek tűzcsapot ... nem utolsó sorban mosatási célból.

Az eternitcső pedig ki tudja mikor lesz lecserélve?

Szerintem egyhamar nem... talán még a piac is előbb elkészül.

Tév hit a jó minőség!

TATU -

2012.06.22. 07:45:26

Környezetünkben még mindig ethernit csővezeték van,s mivel zsákutca jellegű nem lehet a rendszert kimosatni.Mitöl is javúlt a víz minősége? bármit beleengedhetsz az eternit akkor is megöli a viz minőségét.Majd ha mindenütt megfelelő lesz a vezetékrendszer és a zsák rendszereket is át lehet mosatni talán mondható javúlt a víz minősége,de míg megoldhatatlan a NEM !!

Talán

Steve968 -

2012.06.22. 06:43:39

csak az nem hibázik, aki nem dolgozik ...

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

jobb a víz

veroniq -

2012.06.21. 23:48:04

Jobb a víz.... de beégtünk, mert a környező településeken is rajtunk röhögnek!  Oda is jár ez az újság.... Egysszerűen szégyen! Most tapsolnunk kéne? Egyébként KÖTELEZŐ volt Abonynak ezt a  beruházást a jogszabály szerint végrehajtania..... Ha ez nem történt volna meg, akkor jöt volna a palackos víz {#emotions_dlg.Confused}

Van olyan...,

taurus -

2012.06.21. 23:22:35

 

...hogy a politikusok nagyon jól kommunikálják a semmit. Itt rossz volt ugyan a kommunikáció, de jobb lett a víz. Akkor vajon melyik a fontosabb hír: a kommunikáció vagy az iható víz?

Eddig....

Svoboda -

2012.06.21. 17:45:52

...az volt a baj,hogy késve,vagy egyáltalán nem tájékoztatnak.....most kicsit elöreszaladtak,no és?{#emotions_dlg.facewithglasses} Változtat a lényegen? Nem hiszem....és talán Törtel lakosságát is bele kellene számolni az ellátottakéba.....{#emotions_dlg.svgmed}

de

Lizah -

2012.06.21. 16:32:33

tudtam, hogy ebből cikk lesz :))) tegnap este mi is ezen röhögtünk :) amúgy senki nem nézi át ezt az újságot, mielőtt nyomtatásba kerülne? 

15.375 fő

Xavér -

2012.06.21. 15:46:38

15.375 fő az 2011. január 1-i KSH. adatok szerint és lélekszámban az ország 90. települése.


Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok