Mi Abonyunk - Mária Szíve Leányai Társasága (Filles du Coeur de Marie)
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Zsolti - 2010.12.12. 11:25:27

A közösség hivatása: ifjúságnevelés, pasztorációs- és szociális munka.

 

A Társaság 1790-ben, a francia forradalom idején alakult. Abban az évben, amikor az emberi méltóság és szabadság nevében szerzetesi fogadalom letétele tilos volt. Az alapítók a P. Pierre-Joseph de Cloriviére SJ és Adelaide de Cicé. A Társaságnak nincs előre megszabott apostoli tevékenysége, teljesen nyitott szeretne lenni az idők és helyzetek kihívására. Mária Szíve tiszteletén keresztül törekednek arra a kegyelemre, hogy olyanok legyenek, mint az Istenanya, a világ közepette szemlélődők a cselekvésben.A tagok leteszik a hármas szerzetesi fogalmat (szegénység, tisztaság, engedelmesség), de nem élnek mind zárdai közösségben és nem hordanak semmi külső ismertetőjelet. A közösség az Egyház szolgálatában végzi apostoli tevékenységét különböző országokban. Ma 32 országban 2000 nővér él. A IX. Pius pápa jóváhagyásával alakult szerzetesrend házai apostoli célt szolgálnak, lehetővé teszik a nővérek találkozását, a lelki kapcsolatok ápolását, a fiatalok képzését és a továbbképzést.

 

A nővérek magyarországi letelepedését Pilisvörösváron 1996-ban a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke hagyta jóvá. Központi házuk Piliscsabán van, ahol ők vezetik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Boldog Gizella Kollégiumát.

 

 

 

Vinculum Caritatis Közösség (Communitas Vinculum Caritatis)

 

1949-ben alakult Palánkay Gausz Tibor jezsuita atya irányításával  A nevük (magyarul: a Szeretet Köteléke) jelzi, ami a lelkiségük lényege: a szeretet és a bennük élő Szentháromság személyeivel való személyes kapcsolat minél intenzívebb megélése. A Vinculum Caritatis Közösség tagjai azok a világban élő -bármilyen végzettségű vagy foglalkozású- nők, akik az evangéliumi tanácsok követésére hivatást kaptak. 1 év jelöltidő, 2 év újoncidő után összesen 10 évre tesznek ideiglenesen, majd örökre önátadást (fogadalmat). A világi állapot és a szerzetesi Istennek szenteltség összekapcsolása jellemzi őket. Nem laknak együtt, megkülönböztető ruhát, vagy jelet nem viselnek. Oda is eljuthatnak a társadalom bármely területén dolgozva, ahová papok, vagy együtt élő szerzetesek nehezebben, vagy egyáltalán nem jutnának el.  

 

A Közösséghez kapcsolódik: 

 

-A Vinculum Caritatis Papi Közösség, melynek tagjai olyan egyházmegyei szolgálatban élő papok, akik a Közösség célkitűzéseit elfogadva, arra magánfogadalmat tesznek. 

-A Vinculum Caritatis Családi Közösség, amelynek tagjai olyan családok és egyének, akik a Közösség szellemében törekszenek az evangéliumi tanácsok állapotuk szerinti követésére, melyre évente ígéretet tesznek.

 

UNUM Sanctissimae Trinitatis Társaság (Unum Sanctissimae Trinitatis Societas Vitae Apostolicae,UST)

 

A közösség hivatása: apostoli (egyházközséghez kapcsolódva).

 

A Társaságot 1938-ban Mester Margit Mária alapította P. Csávossy Elemér SJ segítségével. Egyházi jóváhagyását 1938. szeptember 15-én Glattfelder Gyula csanádi megyéspüspök adta meg.

 

A Társaság lelkiségének szentírási alapjai: Jézus búcsúbeszédéből: "Aki szeret engem megtartja tanításomat; Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és benne fogunk lakni." (Jn 14,23-24) Jézus főpapi imájából: "Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ" (Jn 17,21)

 

Az Unumot elsősorban a kegyelem által az emberekben élő Szentháromság imádására, tiszteletére alapították és a Benne való egység tudatos megélésére, előmozdítására, szolgálatára az áldozatos szeretet síkján. Lelkiségük "máriás" színezetű és Loyolai Szent Ignác aszkézisét követi. Mély imaélet és az ebből forrásozó apostoli buzgóság jellemzi.

 

 

Külső tevékenysége: felkarolhat mindent, ami elősegíti az emberek lelkében élő Isten hitét, imádását, és a Krisztusban való egység ismeretét, gyakorlati megvalósítását: hitoktatás, kisközösségek vezetése, családpasztoráció, gyermek-, és ifjúsági lelkigyakorlatok szervezése, vezetése. SOS mozgalmakban való részvétel. Ökumenikus mozgalmak támogatása (közös ima, egymás kölcsönös tisztelete, egymásért érzett felelősség, az egység előmozdítása, stb.) - a kor igényeinek megfelelően, az Unum szellemében.

 

Társulati felépítés:

-tagok: evangéliumi tanácsok szerint, magánfogadalommal közösségben élők;

-társtagok: evangéliumi tanácsok szerint, magánfogadalommal, világban élők

-kültagok: világban élő nők, akik az UNUM lelkiségét családjukban és környezetükben élik meg, szabályzatuk szerint fogadalmat vagy ígéretet tesznek a keresztény tanúságtevő apostoli életre.

-munkatársak: lehetnek mindazok, akik szívesen élnek az UNUM szellemében, imával, áldozattal törekednek előmozdítani a szeretet és egység életét.

 

Az UNUM magyar alapítás. Működött: Budapesten (1938-1950); Kassán (1941-1945); Szegeden (1941-1950); Abonyban (1945-1950); Zürichben (Svájc) (1966-1995); Krakkóban (Lengyelország) (1990-). Budapesten és Szegeden az élet nem szűnt meg, csak "lakásba kényszerült". Az UNUM létszáma 1950-ben: 14 fő fogadalmas tag és 2 fő jelölt, jelenleg 14 fogadalmas tag.

 

Az első testvérek Budapesten kezdték meg közös életüket. 1941. március 25-én, Kassán (Almássy u 5.), majd 1941. szeptember 21-én, Szegeden is (Szél u 3.) letelepedett az Unum. Kassán, miután megkapta a letelepedési engedélyt, a "dzsungel"-ben (szegénynegyed) napközi otthon vezetésével és komoly lelki segítségnyújtással próbálkoztak a testvérek. Szegeden a város támogatásával átalakított ház és a benne megnyitott óvoda biztosította a létet és megélhetést. A házban lévő kápolna, valamint a "Cserepes sor"-i szegénynegyed család pasztorációja képezte a testvérek apostoli tevékenységét. Abonyban (Szelei u. 35.) 1945. július 2-án kezdődött az új apostoli munka, amely főleg hitoktatásból állt. Továbbá Abony lett a "Grignon-féle Mária tisztelet"', valamint a "Szűz Mária Szívek Királynője" kultusz középpontja.

 

Ebben az időben országszerte sokan kapcsolódtak az Unumhoz, mint "Unum Szövetséges", akik imájukkal, áldozataikkal segítették az Unum eszméjének terjedését. A háború, majd az azt követő szétszóratás és az alapítónő letartóztatása (5 év börtön) akadályozta az Unum létének erősödését, lelkiségének további terjedését, és illegalitásba kényszeríttette a testvéreket.

 

1966. májusában két testvér Zürichbe ment, és ott tovább élte és terjesztette az Unum lelkiségét, protestáns országban előmozdította a keresztények egységét. Áldozatos életük gyümölcstermő volt. Ott született meg az Unum munkatársi köre. Emigráns magyarok, valamint svájciak támogatták, és csatlakoztak az Unumhoz. Igazi keresztény, családias szeretetközösség alakult ki a katolikus és a protestáns egyházhoz tartozók között. Ma is élő ez a szeretetkapcsolat. Lengyelországban Krakkó lett az Unum központja.

Kultúra:
Kultúra   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok