Mi Abonyunk - Szenvedélyük a foci
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.04.27. 09:57

Az Abonyi KID FC játékosai közül az új elgondolás szerint havonta megválasztja a csapat és a vezetés a „ Hónap Játékosát „. Most megtörtént az első kiválasztás és ennek megfelelően a felnőtt játékosok közül Debreczeni Erik, az ifisták közül pedig Molnár Tamás lett a legjobb. Velük készítettem villáminterjút. A későbbiekben a többi Hónap Játékosát is bemutatom Önöknek. Debreczeni Erik lapunknak elmondta, hogy talán azért lett a Hónap Játékosa, mert minden meccsen odatette magát. A fiatal labdarúgó még emlékszik arra, hogy hogyan is kezdte. Három éves korában, 17 évvel ezelőtt, a Strand melletti füves területen kezdődött a történet. Akkor alakult a KID FC, először csak összesen hárman jártak Vígh Zoli „ bácsi „ edzéseire. Akkor még azt sem tudták, hogy mi az a kapu…. Azóta nagyot változott a világ és sokan vannak, sőt az egykori gyerekekből mára felnőtt játékosok lettek. Erik már nem tudná elképzelni az életét foci nélkül.

„ Jól megvagyunk a csapattal, ez egy igazi közösség. Azt üzenem a fiataloknak, hogy soha nem szabad feladni, én sem adom fel, még akkor sem, ha nagyon vesztésre állunk. Érdemes kitartani a foci mellett, még ha soknak is tűnik a suli mellett, sok igazi barátot szerezhetünk, igazi közösségben vagyunk, sőt a foci a csajok terén sem utolsó….. Négy éve játszom a felnőtt csapatban, nagyon jó a társaság a pályán, előtte és utána is.

Nagy a csapategység, csak abonyi saját játékosaink vannak. Nem egy szedett- vedett összevásárolt társaság. Kedvenc csapatom a Reál Madrid, kiskorom óra gyűjtök mindenféle relikviákat is. Kedvenc játékosom Christiano Ronaldo. Én most középpályás poszton játszom, de szinte mindenhol kipróbáltam már magam, sőt kapus is voltam már. Serdülő meccsen hátvédként is játszottam. Szezon elején még az ifiben kezdtem, de már csak a felnőttben játszom. Én nem igazán kedvelem a magyar focit, van két- három csapat, ami elviselhető. Nem is nézem ezeket a meccseket, csak a rangadókat. Jó csapat a Debrecen, a Győr és a Videoton jelenleg. Még egy harmadosztályú angol bajnoki meccs is jobb, mint a magyar legfelsőbb osztályé. Sajnos hazai meccseken még közönség sincs, üresek a stadionok, kevés a szurkoló. Még Győrben is csak 3-4 ezer ember kíváncsi a csapat játékára.

A Szolnoki Főiskolán tanulok, Gazdálkodás szakon nappalin, illetve Pénzügyi szakon levelezőn. Jól megy, az utolsó átlagom 4,3 volt. Szerencsére szinte minden edzésen részt tudok venni, igaz, van, hogy egyet- egyet a zárthelyik vagy vizsgák miatt ki kell hagynom. Hát, tényleg nem tudnám elképzelni az életemet foci nélkül. Volt olyan, hogy egy- két hónapot kihagytam, de nem bírtam ki és igaz, hogy akkor nem vettem részt az alapozáson, de később bepótoltam mindent, hogy újra játszhassak. Jelenleg bajnokságunkban a KID FC-vel az ötödik helyen állunk, de nem vagyunk nagyon lemaradva az élbolytól. A csapat összetételére az a jellemző, hogy van néhány idősebb rutinos játékos, mintegy öten, de mellettük a fiatalok is nagyon kellenek. Összeszoktunk szerencsére, a felnőttek nagyon toleránsak, igaz, hogy az elején furcsán néztek ránk és távolságtartóak voltak. Ma már más a helyzet, heti négyszer is találkozunk egymással. Ha elvégzem az iskolát, mindenképpen Magyarországon szeretnék maradni és dolgozni a család miatt. Budapestet nem igazán szeretem, ha lehet, akkor inkább egy vidéki nagyobb városban laknék és dolgoznék.” –mondta el lapunknak Debreczeni Erik

Az U19-es korcsoportban Molnár Tamás lett a Hónap Játékosa, beceneve Mamel.

„ Szerintem azért lettem én, mert rúgtam egy igazán fontos gólt péteri Ellen, amivel megnyertük a mérkőzést, így lett 3:2 nekünk. Ez egy szép szabadrúgás gól volt. Összesen hat gólt szereztem eddig a bajnokságban. Ötödik éve focizom, más sport nem volt az életemben, az Újszászi Gimiben tanulok. Az ifik szereplése sajnos idén nem a legfényesebb, mert a legjobbak a felnőtt csapatban kaptak szerepet. A szezon kezdetén voltak gondok, mert nem voltunk összeszokva, nem voltunk formában, de már sokkal jobban megy minden. Sok fiatal érkezett, csupán 2-3 meghatározó „ idősebb „ játékosunk van. A bajnokságban jelenleg a harmadik helyen állunk. Szinte minden edzésen ott vagyok és a felnőttekére is járok néha.

Szerencsére nem vagyok sérülékeny, igaz volt, hogy egy- két meccset azért ki kellett hagynom. Igen, vannak legemlékezetesebb góljaim, soha nem felejtem el, amikor kt évvel ezelőtt Tápiógyörgye ellen sikerült egy felső kapufásat betalálnom, de Ócsa ellen is volt ilyen. A Barcelona a kedvenc csapatom. Tudom, hogy most kiestek a kupából, az ideg megevett, hiszen nekik szurkolok, mióta az eszemet tudom. Kedvencem Messi, minden megoldása fantasztikus, de szeretem Xavit és Iniestát is, na meg Puyolt is.

Gyakorlatilag én minden poszton játszottam már, csak kapus nem voltam. Most védekező középpályás vagyok. Sajnos korábban kellett volna elkezdenem a labdarúgást, úgy érzem… A magyar foci fejlődik ugyan, de nem az igazi, nagyon ritkán nézem. Ha választani kell, hogy melyik a kedvenc csapatom, akkor az a Fradi. Én vagyok a csapatkapitány jelenleg, tavaly megnyertük a bajnokságunkat, most a harmadikok vagyunk, mert elrontottuk az elejét. Sajnos feladtunk pár meccset, az a baj, ha vezet az ellenfél, előfordul, hogy összeroppan a csapat. Nem jellemző, hogy a bírók Abony ellen fújjanak, de ha sok a szöveg, akkor kihúzzuk a gyufát és előfordul ez is. Nekem nem volt még piros lapom soha, csak két sárgám van. Az iskola után szeretnék rendőr lenni, de tudom, hogy nagyon nehéz ma már oda bekerülni. Azt üzenem a fiatal labdarúgóknak, hogy soha nem szabad feladni, mindig van esély, még akkor is, ha hátrányban vagyunk..”- mondta el lapunknak Molnár Tamás

Lőrinczy Veronika
 

Sport:
Foci   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok