Mi Abonyunk - A lakosság biztonságérzete kétségbeejtő
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.04.03. 14:08

Erről számolt be lapunknak Pásztor Imre, Kőröstetétlen, valamint Palya István Jászkarajenő polgármestere, akik már hosszú hónapok óta lobbiznak azért, hogy településeiken végre legyen önálló rendőrőrs. Hozzájuk csatlakozott még Godó János, Törtel polgármestere is, és a hármas mindent megtesz annak érdekében, hogy végre legyen önálló őrs a falvakban.

Mindez sokat segíthetne Abonyon is, hiszen tehermentesítené a várost és a többi ide tartozó települést is. A Pest Megyei Főkapitány már többször tett ígéretet arra, hogy megkapják a hármak, amit kértek, de sajnos ez a mai napig nem valósult meg. Dr. Simon Tamás dandártábornok is méltányolta a három polgármester kérését és először tavaly Karácsonyt, majd ez év Húsvétját jelölte meg határidőként.

Ennek ellenére pár nap múlva jön a nyuszi és nem történt semmi ez ügyben. Pásztor Imre Kőröstetétlen polgármestere elmondta, hogy a szinte teljesen bűncselekmény mentes településen is nyomon követhető a negatív változás, hiszen a tanyákat rendre feltörik. 2010-ben csak 8 bűncselekmény történt náluk, de tavaly már 15. Ezt a negatív tendenciát szeretnék megállítani. „ Sajnos úgy látszik, hogy azt a nyulat, amelyik az önálló rendőrőrsöt hozta volna végre, menet közben biztosan lelőtték, vagy az élőnyúl felvásárlás olyan mérvű volt, hogy nem volt nyuszi, aki teljesíthette volna ezt a feladatot. Palya István, Jászkarajenő polgármestere is elmondta, hogy a helyzet valóban kétségbeejtő, mert náluk is megduplázódott a bűncselekmények száma, mindent visznek, már ami mozdítható. „ Van olyan településrész, ahol már nem lehet aprójószágot sem tartani! „

A két polgármester azzal sem értett egyet, hogy a vagyon elleni bűncselekmények esetében április 15-től a szabálysértési összeghatárt 20-ról 50 ezerre emelik, hiszen ez alatti értékben elkövetett lopásoknál csak szabálysértési eljárás lesz kezdeményezhető. Ez még inkább az apróbb lopások malmára hajtja majd a vizet. „ A fémet eladásra lopják, a fát tüzelőnek. Most megint megéri fémet lopni, mert amíg 25-30 forintért vették át, nem volt ilyen nagy a kapás, de most már 80-90 forint…. „ Mondta el nekem a két érintett polgármester és a szavakat tett is követte. Törtellel kiegészülve levelet írtak a megyei kapitánynak, Dr. Simon Tamás dandártábornoknak, melyben azt kérdezik, hogy mikorra várható a rendőrőrs kialakítása, hiszen, mint le is írták: „ A lakosság biztonságérzete kétségbeejtő! „

Lábjegyzetben jegyzem meg, hogy a fenti három településen a negatív változások ellenére is elfogadták a helyi őrsparancsnok éves beszámolóját, vélhetően tudják, hogy nem a helyi zsaruk hibája mindez. Abból kell főzni, ami van, tartja a mondás. Ebből pedig nehéz. Erősítés kellene.

Minderről természetesen megkérdezem a megyei főkapitányt, Dr. Simon Tamás dandártábornok urat is.

LŐVE
 

Közbiztonság:
Abony   
Törtel   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok