Mi Abonyunk - Somogyis siker egy országos meseíró pályázaton
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.03.04. 12:38

2011 novemberében jelent meg az Apáczai Kiadó a Nemzeti Tehetségtanácsok célkitűzéseivel összhangban meghirdetett pályázata: A tehetség „Pont” én vagyok! Címmel a 6-11 éves korosztály számára. Fővédnöke Prof. Dr. Csermely Péter volt, a Nemzeti Tehetség Tanács elnöke. A pályázat célja a tehetségek ösztönzése, segítése, elismerése volt. Fantáziájuk szárnyalásával készített eredeti, értékes alkotásokat vártak 4 kategóriában: versíró – meseíró – rajz – fotópályázatban.

Az ünnepélyes díjkiosztóra 2012. február 22-én került sor az Apáczai Kiadó budapesti központjában.

Meseíró kategóriában a 3-4. évfolyamosok csoportjában kapott erre meghívást HEGEDŰS TÍMEA a Somogyi Imre Általános Iskola 4.m. osztályos tanulója.
A beérkezett 380 meséről a szakértőkből álló zsűri mondott értékelést, véleményt és adták át a díjakat.

Az ország szinte minden területéről érkezett kb. 400 meghívott vendég (versenyző, kísérő szülő, felkészítő pedagógus) előtt adták át a jutalmakat, ajándékokat Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó vezetőjének irányításával.
Pachmann Péter a TV2 híradósának előadásában hallgattuk meg az első helyezettek versét, meséjét.
Nagyon jól szervezett, kellemes értékelő díjkiosztón vettünk részt. Hegedűs Timike meséje, mely a mesék hagyományos formájában íródott, csupa jóságról, szeretetről szól, az országos verseny 20. helyezettje lett.

Gratulálunk kitartó munkájához, az „írói vénájához” további sikereket kívánunk!


4.m. osztály nevében
Orovecz Lászlóné tanító néni
 

Oktatás:
Abony   
Somogyi   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok