Mi Abonyunk - Ezt megúsztuk!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.12.27. 18:39

Az előző évekhez képest jóval békésebb karácsonya volt az abonyiaknak, illetve az Abonyi Rendőrőrs illetékességi területéhez tartozó településeknek bűncselekmények szempontjából. Erről számolt be lapunknak Pintér Gábor alezredes, Abony őrsparancsnoka. Idén öngyilkosság sem történt, az elmúlt években viszont igen. Csak apróbb bűncselekmények voltak, sok ezek közül családi perpatvar miatt. „ Ilyenkor sokan több alkoholt isznak, ennek hatására különböző dolgokat sérelmeznek, így könnyű testi sértés és magánlaksértés miatt is indult eljárás.

Történt egy segédmotor kerékpár lopás a mise idején, melyet a Katolikus Templom elől tulajdonítottak el. Ez százezer forint értékű jármű volt, a kormányzárat törték fel ismeretlen tettesek, majd eltulajdonították. Az ügy végül pozitív fejleménnyel zárult. A sértett a bejelentés megtétele után keresni kezdte az eltűnt motorkerékpárt és azt meg is találta a Penny Market parkolójában a szelektív hulladékgyűjtő szigetnél. A jármű egy kabáttal volt letakarva. A kabátot lefoglaltuk, nyomszakértő bevonásával folyik a vizsgálat, továbbá a térfigyelő kamera felvételeinek kiértékelése is folyamatban van.

Még a karácsonyi előkészületek során történt kerékpárlopás. A biciklit a COOP elől lopták el, nem volt lezárva. Egy 1923-as születésű idős néni is tett bejelentést, elmondása szerint 160 ezer forint készpénzt vitt el tőle ismeretlen tettes a párnája alól.

Történt egy komolyabb, megdöbbentő eset is, amikor egy százezer forint értékű németjuhász kutyával végzett ismeretlen tettes bálamadzaggal. Az elkövető a házból nem vitt el semmit, a ház egyik ablakát betörte. Állatkínzás és betörési kísérlet miatt indult nyomozás.

Abonyban még a családi perpatvarok sem voltak igazán jellemzőek, ezek Törtelen, Újszilváson és Tépiószőlősön történtek. Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset nem volt, anyagi káros is csak egy, de itt rendőri intézkedés nem történt, mert a felek megegyeztek. Békés, nyugodt volt tehát a Karácsony általánosságban. Még tűzeset sem történt. Biztonsági intézkedést azonban tennünk kellett négy ittas személy ellen, akik gépjárművet vezettek. Egyiküket a mentő vitte el. A mentőszolgálat munkatársai kértek tőlünk segítséget, mert bilincsben lehetett csak elszállítani. Ő a pszichiátriára került. „- mondta el lapunknak Pintér Gábor, Abony őrsparancsnoka.

LŐVE
 

Közbiztonság:
Abony   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Amiről nincs bejelentés...

Truckman -

2011.12.27. 20:26:13

...az hivatalosan nem is létezik! Nemde?{#emotions_dlg.facewithglasses}

 

Amúgy kimaradt a felkonf a riport elejéről, azaz http://www.youtube.com/watch?v=GLsaiBwEKPw és a végéről a búcsúzás, http://www.youtube.com/watch?v=tX7SH5nKCPs&feature=related.

 

{#emotions_dlg.smiley119}

 



Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok