Mi Abonyunk - Diploma nélkül is lehetsz miniszter
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.12.23. 14:31

( A képen: miniszterjelölti lábak..... ) Miniszterjelölti meghallgatásán kiderült, hogy egyetemi vagy főiskolai diplomával nem rendelkezik Németh Lászlóné, akit a számos állami vállalat felügyeletét ellátó és jövőre közel 600 milliárd forint felett rendelkező Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére jelölt Orbán Viktor. Némethné a meghallgatásán papírról olvasta bemutatkozását, és a képviselők kérdéseire is papírból nézte a válaszokat. 

 

Csütörtökön délelőtt a parlament gazdasági és informatikai, valamint az önkormányzati bizottsága összevont ülésen volt az első nyilvános szereplése Németh Lászlónénak, akit a miniszterelnök jelölt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére, ahol a miniszteri szék Fellegi Tamás lemondásával ürült meg. Némethné szürke kosztümben és fehér ingben, láthatóan megilletődve érkezett a bizottság ülésére. Miután Rogán Antal az asztalfőhöz vezette és bemutatta, Némethné a magával hozott dossziéból elővett több oldalt, és elkezdte olvasni a bemutatkozását.

Az NFM az egyik legfontosabb tárca: költségvetése az egyik legnagyobb a minisztériumok között: a 2011-es büdzsé alapján az NFM és a hozzá tartózó intézmények 634,2 milliárd forintot költhettek el, míg a jelentős megvonások mellett készített 2012-es költségvetésben már csak 573,1 milliárd szerepel.

 

Forrás, folytatás és részletek ITT

Beküldő: Thomas

Politika:
 13 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Így van!

Tárgyilagos -

2011.12.24. 16:34:23

Igazad van,hisz az oldalt mi írjuk az infócserék által,LŐVE csak segít megtalálni a témát.Köszönet neki és itt kívánok Boldog Békés Ünnepet minden résztvevőnek aki ír vagy olvas!

A politikusaink meg sajnos csak pártirányítású szavazógépek akár diplomával akár anélkül,és egyhamar nem is emelkedik ki mostanában akár Horty Miklós akár Nagy Imre féle egyéniség.

Semmi gond!

TATU -

2011.12.24. 14:56:00

Békességben és szeretetben csak infót cserélgetünk egymás közt,ez természetes,hogy véleményeinket meg osztjuk egymással.

Tatu

Tárgyilagos -

2011.12.24. 12:54:24

A cikk egy politikusról szól,eszemben sincs másokat minősíteni.Senki ne vegyen magára semmit.Természetesen itt mindenkinek igaza van,így azt gondolom valamilyen részben nekem is.

BOLDOG ÜNNEPET!

Jaj de furákat írsz!

TATU -

2011.12.24. 12:40:48

A hivatásos állománynak bizony nagyon sok iskolát kell elvégeznie,a tiszthelyettes is éretségihez kötött,a tiszti és főtiszti beosztások feelsőfokú főiskola ill.egyetemi diplomához kötött.A beosztásának megfelelően el kell végezniük a rendőrtiszti főiskolát nállunk fináncoknál a vám fő iskolát.Elvagytok tévedve,hogy mi oly sötét fakabátök lennénk nem is beszélve tisztába kell lenni az adott tőrvényes jogszabályokkal.Minden rendfokozat emelésnél a megfelelő képzésben részt kell venni és vizsgát tenni.Hidd el T.Tárgyilagos nagyon sokat kell szinte örökké tanúlni.Nem oly egyszerű ahogyan azt képzelitek,nembeszélve a munkaidőnk végtelen.TYB főtiszti rendfokozatban van hidd el kár bántani nagyon sokat tanúlt azért a kinevezéséért.Nekem minden ember nagyon értékes főleg ha tesz is valamit és ha az hasznos mindenki számára mink védünk a bűnözőktől védünk az idegen behatolóktól és a vám bűncselekményektől.Mindenkinek megvan az adott feledata ki mire képes és azt teljesítse maradéktalanul.Sem kinevezést sem rendfokozatot vagy más elismerést még a civil szférában sem osztogatnak csak úgy egyszerűen,annak meg van az eredménye.

tyb akkor folytassuk...

Tárgyilagos -

2011.12.24. 12:20:25

Szerintem te tévedésben vagy ha összehasonlítod a sebészt a politikussal,mint írtam az autóvezetéshez kell a jogosítvány.Magas szintű kormányzati beosztás?Hát elmondom neked hogy a miniszternek semmi dolga nincs mert a munkát az apparátus végzi mint napi teendőket,és neki csak annyi a dolga hogy aláírja amit elé tesznek.És várja hogy mikor szólnak neki hogy csomagoljon.Ezt egy volt minisztertől tudom saját szájából.Ennyi erővel te is ülhetnél ott valamennyit.....A szállodatulajdonosnak is van borszakértője ha akarja,de ha abban még túlképzett is akkor a hamisítás is a kisújjában lehet...A rendőr meg ugye felfelé halad a ranglétrán(ha épp nem lefelé) és ha megakad akkor elvégez pár hónapos valamit és már menetel tovább.De hogy az alapcikknél maradjunk,az illető nem csak  háziasszonyi múlttal érkezik és nem is a lábaival érte el a poziciót.(feltételezem).Ja,és az egyik ismerősöm (főosztályvezető ) hiába rendelkezett vörösdiplomával és európai nyelvismerettel amikor jött a holland delegáció magyarul se tudott megszólalni,mert napi szinten leitta magát.Nyilván a végzettsége feljogosította.

TATU és hasonlóan vélekedők

ketila -

2011.12.24. 10:07:36

Az igaz, hogy a józan paraszti logika sokszor többet ér bármilyen diplománál, de könyörgöm akire egy egész ország dolgai vannak bízva az igenis ne paraszti logikával ne egy 1000 mester tudásával intézze az ország dolgait.

A másik viszont ha egy országnak olyan vezetői vannak akiket nem érdekel hogy valakinek milyen végzettsége szakmai tapasztalata van azok megelégednek azzal, hogy ami ukázt parancsot adnak azt az ilyen ember maradéktalanul minden végzettség nélkül végrahajtsa.

Láttam én már!

TATU -

2011.12.24. 05:38:12

Nagyon sok buta diplomást és nagyon sok okos iskolázatlant is.Nem az érettségi adja az érettséget,hanem az élet.Na és ha van valakinek diplomája mert csak azért végezte el mert jólhangzó és nagyképűsködhet vele közben teljesen hülye ahoz amit tanúlt.Nézd meg az Osztrák sajtómágnás egy iskolázatlan tanulatlan ember és milliárdos,vagy az akasztói bojtár.Ezért mondom lehet,hogy az a diploma semmit nem ér ha nem jó kezekben van attól és a nélkül még lehet valaki rafináltan okos.

Uraim!

tyb -

2011.12.24. 01:57:56

Én egy alapról beszéltem, mely feltételez valamilyen szintű szakmai érettséget és képességet! Képzeljétek el, ha nem lenne feltétel egy orvosi diploma a műtétek elvégzéséhez... Én is vállalnék kisebb beavatkozásokat... Szóval, a viccet félretéve, egy magas szintű kormányzati beosztás betöltésének alapfeltétele szerintem, hogy valamely területen - az sem árt, ha az ellátni kívánt szakterületen - a jelölt felsőfokú képzésben vett részt. A mostohának nevezett rendszerben a népi vonal - paraszt származás - meghatározó volt. Ma sem kizáró ok, ha a paraszt származású jelölt ismeri - netán gyakorolta - a szakterület munkafázisait, alfától omegáig, sőt... Számomra fontos az is, hogy a szakmai tudásáról tanúbizonyságot is tett a jelölt. Elvileg ezt bizonyítja a diploma. Az autodidaktikus tanulás eredményének bizonyossága, olyan mint a puding próbája. 

 

Szállodatulajdonosként egyáltalán behívnátok meghallgatásra a somelier állás pályáztatása során azt, akinek semmilyen a borok ismeretére, bírálatára vonatkozó végzettséget igazoló bizonyítványa sincs? Esetleg a kombinátban évekig dolgozó szakmunkást, vagy a borászati szakterületen minden lépcsőt megjárt, diplomást borászt részesítenétek előnyben a felvételi eljárás során?

 

Szóval nem minden a diploma, de manapság egy olyan alap - főként kormányzati szinten - mely nélkül már egy komolyabb állás tekintében - kapcsolatok hiányában -:) - szóba se áll veled a humánerőforrás manager...-:)

 

Ja, majd' elfelejtettem, hogy a diploma ma már legalább egy nyelv - nyelvvizsgával igazolandó - tárgyalás-szintű ismeretét is jelenti... Ez nem hátrány ugye egy miniszternél?  

A rendőrségnél a rendőrtiszti főiskolával maximum főkapitány-helyettes és ezredes lehetsz.  Ha magasabb beosztásokra pályázol, akkor alapfeltétel az egyetemi végzettség. Talán nem véletlenül...

Összefoglalva, tehát a - valamelyik egyetemen szerzett - diploma - szerintem alap egy ilyen magas szintű bosztás betöltésénél, sőt kőkemény elvárás kellene, hogy legyen néhány európai nyelv nyelvvizsgával bizonyított, magas szintű ismerete. Aki ennek nem tud megfelelni, az ne akarjon miniszter lenni! Pont.

 

Egyébként, a képességei alapján akár a jelenleg portásként dolgozó, gyengeáramú szakmunkás Pista bácsi is reálisan ábrándozhatna a Magyar Villamosművek Rt vezérigazgatói székéről...

Diploma

ellike51 -

2011.12.23. 23:49:19

mai világunkban? Néhány éve még az Ecserin vak embernek is tudtak szerezni jogosítványt és lett nagy ügy belőle...

A vonatokon még mindig találkozni lehet hamis havi bérletekkel és díjmentes utazásra jogosító arcképes igazolvánnyal; miért nem szerzett a miniszterjelölt valami alkalmas diplomát? (nem hinném, hogy pénzügyi akadálya lenne...)

 

Azért a diploma se minden! Sokszor elgondolom valakiről akit jól ismerek, ... Istenem, hogy jutott ez diplomához, aki olyan ... volt.

Persze dolgoztam is friss diplomással, aki majd én megmutatom maguknak... és saját maga jobbnak látta, hogy elmegy tőlünk.

 

Rátermettséggel, pályára alkalmassággal, - főképp ha már van mögötte referencia - szerintem nem biztos, hogy nem lenne alkalmas!

 

Azért gondoljunk már bele: hányan beszélnek perfekt idegen nyelvet hazánkban, akiknek nincs is nyelvvizsgájuk, nincs róla semmi papírjuk!

 

Bizony nem a papír teszi az embert! - szerintem.

tyb most veled vitatkozzak?

Tárgyilagos -

2011.12.23. 22:52:49

Tudomásom szerint valamikor a királyoknak se volt diplomájuk.....Sok országban még ma is az uralkodó hülyegyereke folytatja a hatalmat.....akkor meg mit vagytok oda?Hogy nekünk ilyen jól megy?

Mit jelent ez a diplomáciában?

tyb -

2011.12.23. 21:36:40

Konkrétan azt, mint amikor egy fejlődő ország nem túliskolázott "minisztere" tárgyal egy nagyhatalom ugyanazon beosztású miniszterével. Kicsit vicces lehet a "tárgyalás" menete, amikor a tolmácsnak magasabb az iskolai végzettsége... Szerintetek, meddig bírja röhögés nélkül a másik fél?   

Nincs is ezzel gond

Thomas -

2011.12.23. 17:46:21

A probléma csak az, hogy számtalan olyan ismerősöm van, aki pont azért nem nyert el egy állást, mert nem volt megfelelő iskolai végzettsége, pedig rátermett volt. Azthiszem most sem arról van szó, hogy ez a szemlélet fog megszűnni, inkább arról van szó, hogy személyre szabott kivételeket tesznek. Gondoljunk csak a rendőri pályára. Nem tölthető be érettségi nélkül, pedig én magam is ismerek olyan embert, aki maximálisan alkamas lenne a rendőri feladatok elvégzésére, az mellett, hogy a fügvényderiválás kissé nehezen megy neki!Határozatlan

Én nagyon vidéki vagyok

Tárgyilagos -

2011.12.23. 16:39:35

Én nagyon vidéki vagyok,de vitatkoznék azokkal akik a diplomát hajszolják szerencsétlen körül mert létezik egy mondás a józan paraszti ész is valami,ebben az esetben is gondolom a gyakorlati tapasztalat felérhet egypár diplomával.Nem szeretnék ennél mélyebben belemenni a témába,de maga a diploma sokakat felment a cselekvőképesség alól,és ezzel ugye az ország nem lendül előre.

Jó,tudom hogy az autóvezetéshez kell jogosítvány,de a politikában ilyen keveseknek van,és azok is tévednek többségben.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok